Előfizetői tartalom

Reagált a kormány a ma megjelent GDP-adatra

Portfolio
A meghozott kormányzati intézkedések, ezen belül is kiemelten a hatéves bérmegállapodás, a kormány versenyképességi programja, a magyar családok otthonteremtésének elősegítése, valamint a beruházásösztönző gazdasági környezet együttesen 1,6 százalékponttal járultak hozzá a mostani növekedéshez - áll a Pénzügyminisztérium közleményében, amelyet Varga Mihály sajtótájékoztatója után adott ki. A kijelentés azért érdekes, mert hasonló számot korábban sosem hallhattunk. A Magyar Nemzeti Bank szokta számszerűsíteni a hitelezésélénkítő lépések gazdaságélénkítő hatását. A most közölt szám előállítási módszertanáról nem tudni semmit, bizonyára egy alternatív pályát modelleztek le PM szakértői, amelyben az említett intézkedések hatása nem szerepel.

Ahogy írtuk, a második negyedévben a magyar gazdaság teljesítménye (szezonálisan és munkanaphatással igazítva) 5,1%-kal haladta meg az egy évvel korábbi szintet. A kiigazítatlan GDP-index 4,9% lett, az erre vonatkozó piaci várakozás 4,7% volt. Vagyis a szakértők gazdasági lassulást vártak, ami bejött, de a lassulás mértéke kisebb volt. Tehát (immár sokadszor egymás után)...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés