Tízéves csúcson a török munkanélküliség

MTI
2019. április 15. 12:34    
nyomtatás
 
Törökországban januárban tovább emelkedett, 10 éves csúcsra nőtt a munkanélküliség, jelezve a gazdaság gyengélkedését. A török statisztikai hivatal hétfőn közölt adatai szerint az év első hónapjában, januárban a ráta 14,7 százalékra emelkedett a decemberi 13,5 százalékról. Egy éve januárban kisebb, 10,8 százalékos munkanélküliséget mértek Törökországban.Idén januárban a 27,16 millió munkaképes lakosra 4,6 millió munkanélküli jutott.


A magas infláció és a török líra gyengülése miatt a gazdaság a tavalyi év második felében recesszióba került. Az infláció június óta sorra 15 éves csúcsokat döntött, a legrosszabb hónapban, októberben a 25 százalékot is meghaladta a pénzromlás éves összevetésű üteme.

Márciusban 19,71 százalékkal emelkedtek a fogyasztói árak az egy évvel korábbihoz képest, a februári infláció 19,67 százalék volt.

A török statisztikai hivatal adatai szerint a tavalyi utolsó negyedévben 2,4 százalékkal zsugorodott a török hazai össztermék (GDP) az előző negyedévhez képest, amikor 1,1 százalék volt a csökkenés. Azzal, hogy két egymást követő negyedévben zsugorodott a gazdaság, technikai értelemben recesszióba került, először 10 éven belül.

2019.03.30 05:56 Újabb válság a láthatáron - Óriási bajba kerülhet Törökország, ha átlépi a vörös vonalat

2019.03.11 09:37 Nagy bajban a törökök: mély recesszióba csúszott a gazdaság

2018.10.15 11:55 Már a saját bőrükön érzik a törökök, hogy nagy bajban van az ország



Címlapkép: YASIN AKGUL / AFP


Előző cikk  Előző cikk Következő cikk  Következő cikk


F?rum
 
 
×
×
Jogi nyilatkozat
A jelen oldalon található információk és elemzések a szerzők magánvéleményét tükrözik. A jelen oldalon megjelenő írások nem valósítanak meg a 2007. évi CXXXVIII törvény (Bszt.) 4. § (2). bek 8. pontja szerinti befektetési elemzést és a 9. pont szerinti befektetési tanácsadást.

Bármely befektetési döntés meghozatala során az adott befektetés alkalmasságát vagy megfelelőségét csak az adott befektető személyére szabott vizsgálattal lehet megállapítani. Az egyes befektetési döntések előtt éppen ezért tájékozódjon részletesen és több forrásból, szükség esetén konzultáljon személyes befektetési tanácsadójával!

Az előbb írtakra tekintettel az előadás szervezője, az oldal üzemeltetője, szerkesztői, és szerzői valamint előadói kizárják mindennemű felelősségüket az oldalon esetleg megjelenő információra vagy adatra alapított egyes befektetési döntésekből származó bármilyen közvetlen vagy közvetett kárért vagy költségért.
Bővebben...



Friss hírek
20 hír 30 hír 40 hír



hirdetés
Állásajánlatok
Értékesítő
Privát banki tanácsadó
Szerkesztő-újságíró
 
 
Rovatnavigátor
EZT OLVASTA MÁR?
11
22
33
44
55
0
Prémium