Gazdaság

Új egészségügyi adók jönnek?

Új egészségügyi adók bevezetését tervezi a kormány - legalábbis erre utal a Népszabadság birtokába került, a Századvég Gazdaságkutató Zrt. által készített tanulmány. A kutatók szerint az egészségügyből hiányzó összeget a jövedéki és egyéb adókból lehetne pótolni.

Emelkedik a fogyasztói bizalom, veszik az autókat

Holnap jelenik meg a februári amerikai személyautó értékesítési adat, amely az elemzők várakozásai szerint a legnagyobb mértékű emelkedést mutathatja a "cash for clunkers"-nek nevezett kormányzati roncsautó-program óta, írja a Bloomberg.

Megvan, milyen bejelentésnek örülnének Londonban

A kedden várható, reformintézkedéseket tartalmazó bejelentések teljesen megváltoztathatják Magyarország fiskális fundamentumairól alkotott megítélését, amennyiben azok átfogóak lesznek és a kormány jól kommunikálja őket - vélekednek legfrissebb anyagukban a Morgan Stanley londoni elemzői. A stratégák ugyanakkor arra is felhívják a figyelmet, hogy a befektetők többsége egyelőre szkeptikus azzal kapcsolatban, hogy a kormány képes lesz végrehajtani a szükséges lépéseket.

Uniós szankciók a líbiai rezsimmel szemben

Moammer Kadhafi líbiai vezetőt, családjának kilenc tagját és további tíz líbiai hivatalos személyt érintenek azok a szankciók, amelyekről hétfőn döntöttek az Európai Unió tagállamai. A líbiai rezsimmel szemben életbe léptetendő szankciók elfogadását Fellegi Tamás energiaügyi miniszter jelentette be Brüsszelben kora délután - írja a Bruxinfo .

Az átlépő pénztártagok vagyonát egy lépcsőben kell átadni

Az ütemezett visszaléptetés és vagyonátadás helyett a magánnyugdíjpénztáraknak a tervek szerint egy lépcsőben kell majd visszaadniuk a Nyugdíjreform és Adósságcsökkentő Alapnak az állami rendszerbe átlépő tagok portfóliójában lévő eszközöket.

USA: megint kevesebb lakás találhat gazdára

Januárban 2,8 százalékkal csökkent a függőben levő lakásértékesítések száma az USA-ban - jelentette a National Association of Realtors. Az elemzői konszenzus -3,2 százalék volt, így az adat önmagában nem okozott nagy meglepetést, nem úgy mint az, hogy a decemberi 2,0 százalékos értéket -3,2 százalékra módosították.

23 éves csúcson a chicagói BMI

A várakozásokkal ellentétben nem csökkent, hanem nőtt a chicagói beszerzési menedzser index értéke. Az elemzők a a januári 68,8 pont 67,5 pontot vártak, így a 71,2 pont pozitív meglepetést okozott.

Júniusra erősebb lehet az uniós gazdasági kormányzás (2.)

Márciusban megállapodásra juthatnak az uniós tagországok a gazdasági kormányzás erősítését célzó csomagról, júniusban pedig az Európai Parlament (EP) is megszavazhatja a magyar elnökségi programban kiemelt fontossággal bíró javaslatokat - mondta Kármán András, a Nemzetgazdasági Minisztérium államtitkára hétfőn a Parlamentben az MTI tudósítása szerint.

Kemény büntetésekkel tussolja el a vágtató inflációt Argentína

A magas infláció elleni küzdelem sajátos módját választotta Argentína. A kormány kemény büntetést rótt ki az egyik elemzőcégre, mert nem voltak elégedettek annak infláció-számításaival. A piaci elemzők az idei évre 2-3-szor magasabb inflációt várnak a hivatalos célszámoknál, és a tavalyi évre is a hivatalos adat legalább dupláját számították saját adatgyűjtésük és módszertanuk alapján. A magáncégek szerint a kormány megpróbálja kiszorítani a piacról a hivatalosnak ellentmondó véleményeket.

USA: többet kaszáltak a fogyasztók

Bár 2011 első hónapjában a vártnál gyorsabbban, 1,0 százalékkal nőttek az amerikai fogyasztók jövedelmei, kevesebbet költöttek annál, mint amire az elemzők számítottak (0,3%). Személyes kiadásaik 0,2 százalékkal voltak magasabbak, mint decemberben, vagyis pont fele olyan gyorsan, nőttek, mint ahogy azt várták.

NGM: elképzelhető, hogy módosulhatnak az ágazati különadók

Az ágazati különadókat vizsgáló uniós eljárások egyike sem jelent kockázatot az adóból várt bevételekre a Nemzetgazdaság Minisztérium szerint, a tárca ugyanakkor nem zárja ki, hogy az eljárások egyes szakaszaiban "olyan elemek merülnek fel, amelyek szükségessé teszik az ágazati különadó törvény korrekcióját" - áll a tárcának az MTI birtokába került háttéranyagában.

Új csúcson a vészhitel állománya az Európai Központi Banknál

A múlt csütörtöki átmeneti visszaesés után új másfél éves csúcsra ugrott az Európai Központi Banktól büntetőkamat mellett igénybe vett egynapos vészhitel állománya pénteken - derült ki a ma délelőtt közzétett adatokból.

Jó lesz-e, ha betiltják a dohányzást az éttermekben? Szavazz!

Fontos változások következhetnek be idén júliustól a vendéglátóipari egységekben, illetve a közintézményekben, amennyiben a parlament megszavazza a kormánypárti képviselők által múlt pénteken benyújtott törvénymódosítást. A javaslat értelmében ugyanis ezeken a helyeken tilos lehet a dohányzás. A Portfolio.hu most arra kíváncsi, hogy olvasói mit gondolnak a képviselők kezdeményezéséről.

Akár jövő hétfőig titokban maradhat a monetáris tanácstagok neve

Az alap forgatókönyv szerint minden a jövő hétfői ülésen kerül sorra a leendő monetáris tanácstagokkal kapcsolatban, azaz a jelölés, a bizottsági meghallgatás és a parlamenti szavazás is - jelezte ma délelőtt a gazdasági bizottság vezetője, Rogán Antal az Indexnek. Később kiderült: elképzelhetőnek tűnik, hogy a jelölésre és esetleg a meghallgatásra még a héten, egy rendkívüli ülésen sor kerül, de döntés erről nem született.

Kevesebb nyugdíjpénztári vagyont adhat el idén a kormány

Az idei költségvetésben szereplő 530 milliárd forintnyi előirányzat helyett 434 milliárd forintnyi bevétel kerül az állami nyugdíjrendszerbe a magánnyugdíjpénztáraktól érkező vagyonelemek értékesítéséből - közölte még pénteken Nagy Anna kormányszóvivő. A 100 milliárd forintos eltérést azzal indokolta, hogy a kormány friss számításai szerint idén 900 helyett 800 milliárd forintos lehet a nyugdíjkassza hiánya, így kevesebb eszközértékesítésre lehet idén szükség. További konkrét indokot nem említett a szóvivő.

Újra 11 százalék felett a munkanélküliek aránya

A 2010 novemberétől 2011 januárjáig tartó időszakban 3 millió 776 ezer fő volt a foglalkoztatottak száma Magyarországon, a munkanélküliek száma 474 ezer főre emelkedett, a munkanélküliségi ráta az előző adathoz képest 0,4 százalékponttal 11,2 százalékra nőtt - derül ki a Központi Statisztikai Hivatal adataiból. A múlt év első felében megindult kedvező munkaerő-piaci folyamatok megálltak, a válság során bekövetkezett létszám-racionalizálás tartósnak ígérkezik.

Orbán: az energiafüggőség csökkentése szabadságkérdés

A soros elnökség dolga, hogy bármi is történik, állhatatosan kitartson a legfontosabb és mindmáig egyedül biztos program, a gazdasági kormányzási csomag megvalósítása mellett - szögezte le pénteken Brüsszelben Orbán Viktor. A Bruxinfo tudósítása szerint a miniszterelnök egyúttal óvott attól, hogy a mediterrán térség "aktuális gondjai" miatt a jövőtől (a keleti partnerségtől) vonjanak el forrásokat.

Ma még működőképes a monetáris tanács - kik jöhetnek?

Ma tölti ki mandátuma utolsó napját a monetáris tanács 2005. március 1-én kinevezett négy tagja, holnaptól - várhatóan március 7-ig - a tanács megbénul. Az új tagok kilétéről egyelőre csak találgatások folynak, csak két név van, amelyik kicsit komolyabban felmerült.

Szivárognak a részletek a holnapi kormányzati csomagról

A kedvezményes, öt százalékos áfakulcsba kerülne a közösségi közlekedés, 100 ezer rokkantnyugdíjast terelődhet vissza a munkaerőpiacra, az egészségügy területén, a gyógyszerkasszánál jelentős kiadáscsökkentés körvonalazódik - többek között ezekről a részletekről szerzett tudomást mai számában a Népszabadság a holnap közzé teendő kormányzati bejelentések kapcsán.

Felfordult a világgazdaság - Tovább nyomul Kína és India

Sokat változott a világ az elmúlt évtizedekben: a 19. században és a 20. század korai éveiben a jövedelemkülönbségek emelkedése, és a növekedési különbségek csökkenése jellemezte a világgazdaságot, vagyis pont az ellenkezője annak, mint most. Akkoriban a nyugat-európai országok és gyarmataik óriási gazdasági előnyökre tettek szert, most viszont pont ők azok, akik a sor végén kullognak. Martin Wolf, a Financial Times szakértője szerint a folyamat és a velejáró problémák elkerülhetetlenek voltak a világgazdaság számára.

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Két éve erre a pillanatra vár Oroszország, most úgy érhet célt, hogy a Nyugat csak nézi
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.