valasztas amerikai elnökválasztás biden trump
Globál

Amerikai elnökválasztás: Donald Trump újabb csatát vesztett, elutasították az egyik keresetét

MTI
Donald Trump amerikai elnök újabb csatát vesztett szombaton abban a küzdelmében, hogy magát hozassa ki győztesként az elnökválasztásból Joe Biden demokrata párti elnökjelölttel szemben, egy szövetségi bíró ugyanis elutasította azt a keresetét, amelyben kampánycsapata követelte, hogy nyilvánítsanak érvénytelennek több millió levélszavazatot Pennsylvaniában, valamint azt állította a stáb, hogy tömeges csalás történt a november 3-i voksoláson.
A Portfolio legtöbb tartalma ingyenesen hozzáférhető, ahogy ez a cikk is.
A médiapiaci helyzet azonban folyamatosan változik: ha támogatni szeretnéd a minőségi gazdasági újságírást, és szeretnél részese lenni a Portfolio közösségnek, akkor fizess elő a Portfolio Signature cikkeire. Tudj meg többet

A kereset szerint az állam több megyéje törvényellenesen elfogadott olyan levélszavazatokat, amelyeken javítva volt a voks. Pennsylvaniában a mostani állás szerint Biden győzött, 80 ezerrel több szavazattal.

Matthew Brann bíró kijelentette ítélete indoklásaként: a felperes nem tudta bizonyítani, hogy tömeges csalás történt. A levélszavazatokkal kapcsolatban pedig azt mondta, nincs joga elvenni egyetlen szavazó jogát sem a voksolásra, nemhogy több millióét.

Josh Shapiro pennsylvaniai igazságügyi miniszter a Twitteren kijelentette: ennek a keresetnek semmi alapja nem volt. Trump kampánycsapata bejelentette, hogy megfellebbezi az ítéletet, így az ügy reményük szerint gyorsan akár az amerikai legfelsőbb bíróságig is eljuthat. 

Az elnök kampánycsapata más államokban is megpróbálja megfordítani az eredményt. A republikánusok Michiganben arra kérték szombaton a helyi hatóságokat, hogy várjanak 14 napot Biden ottani győzelmének igazolásával, mert Wayne megyében "szabálytalanságok" történtek - amelyeket nem konkretizáltak -, és emiatt meg kell vizsgálni a szavazócédulákat. 

Az eddigi eredmény szerint Michiganben Biden 154 ezer vokssal többet szerzett, mint Trump. Az AP hírügynökség szerint ennek a kérésnek kevés esélye van: a michigani választási bizottság szóvivője ugyanis közölte, hogy az állam törvényei alapján addig nem lehet vizsgálni a szavazócédulákat, amíg nem igazolják a szavazás eredményét, ez utóbbi pedig hétfőn meg fog történni. A tömeges csalás vádja alaptalan Michiganben - tette hozzá.

Wisconsinban egy George Christianson nevű tisztségviselő újságíróknak elmondta: Trump kampánycsapatának két szavazatszámlálási megfigyelője lassítja a részleges újraszámlálást azzal, hogy minden egyes voks érvényességét megkérdőjelezi, de más kifogásokat is emelnek, például kérdésekkel folyamatosan meg akarják akasztani a számlálást. Az AP legfrissebb híre szerint egy újraszámlálás és a pénteki hitelesítés után Georgia államban Donald Trump újabb újraszámlálást kér. Erre azért van lehetősége, mert a szavazatkülönbség fél százalék alatt van.

A címlapkép forrása: Getty Images. 

terror europa dzsihad
kórházi ágy egészségügy
kásler miklós
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Útikalauz kezdő befektetőknek.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Kiadó raktárak és logisztikai központok

A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen

Infostart.hu

Privát bankár

Privát bankár
2020-12-03 Online
Agrárszektor Konferencia 2020

Az ország egyik legnagyobb és legmeghatározóbb agrárrendezvényének számít az Agrárszektor Konferencia, amelyet 2020-ban nyolcadik alkalommal szervez meg a Portfolio Csoport. Idén december 3-án, egész napos, közel 10 órányi szakmai programmal, két párhuzamos szekcióval, több mint 50 előadóval, és rengeteg izgalmas témával várjuk a résztvevőket online módon. Az esemény egyedülálló módon veszi napirendre a legfontosabb agrárgazdasági témákat, illetve nyújt prognózisokat az ágazat szereplőinek. A konferencia az agrárium minden résztvevőjének – így valamennyi méretű gazdálkodónak, élelmiszeripari cégnek, inputgyártónak, gépforgalmazónak, termékkereskedőnek, illetve államigazgatási és érdekképviseleti szakértőnek – hasznos és naprakész információkat nyújt. A résztvevők online, élőben követhetik az egész napos konferenciát, élhetnek az online rendszerünk által nyújtott, különböző kapcsolatépítési lehetőségekkel is. Ne hagyja ki az év egyik legfontosabb agráreseményét, a Portfolio Agrárszektor Konferenciát!

 

SZAKTANÁCSADÓK FIGYELEM! - NEMZETI AGRÁRGAZDASÁGI KAMARA ÁLTAL AJÁNLOTT RENDEZVÉNY! 4 pont kapható az online eseményen való résztvételért.

terror europa dzsihad