Előfizetői tartalom

Megijedt Oroszország a NATO új stratégiájától – Megelőző csapást javasolnak Vlagyimir Putyin emberei

Újfajta katonai stratégia kidolgozásába kezdett a NATO, melybe beemelik a digitális teret és az űrt is, mint lehetséges hadszíntér az összfegyvernemi hadviselésben. A stratégia implementációja még évek kérdése, de Oroszországban máris „egzisztenciális fenyegetésként” értékelik a Szövetség törekvéseit és megelőző csapásra vonatkozó haditerv-javaslatot dolgoztak ki a légierő szakértői. Az orosz doktrínában újdonság, hogy a nukleáris fegyverek használatát mellőznék, inkább hiperszonikus rakétákkal és a légierővel támadnának kritikus NATO-célpontokat, mintegy „elrettentő jelleggel.” Túlzás lenne azt mondani, hogy háború van készülőben a NATO és Oroszország közt, de aggasztó, hogy olyan rossz a viszony a két szervezet közt, hogy mindkét fél tart a másik nyílt katonai agressziójától.

Mi az a „multi-domain” stratégia? Újfajta stratégiai irányelvek kidolgozása folyik jelenleg a NATO berkein belül; lényege egy olyan hadviselési doktrína összeállítása, melynek célja nem csupán az ellenséges erők fölötti dominancia megszerzése földön, vízen és levegőben, ahogy ez az XX. század háborúi során tapasztalható volt, hanem a technológiai fronton vívott...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés