koronavírus 3D dimenzió
Globál

A koronavírus-térkép egyelőre változatlan, de a vakcina hamarosan mindent átrajzolhat

Portfolio
A világon 109 155 627 ember fertőződött meg a koronavírus-járványban, a halálos áldozatok száma 2 407 921, a gyógyultaké 61 351 851 a baltimore-i Johns Hopkins Egyetem közép-európai idő szerint kedd reggeli adatai szerint. Továbbra is az Egyesült Államokban van a legtöbb fertőzött, de itt az oltási programmal is jól haladnak, így a következő hónapokban az esetszámok, de legalábbis a súlyos esetek mérséklődésére számíthatunk. India és Brazília - a második és harmadik legfertőzöttebb ország - viszont egyáltalán nem áll olyan jól az oltással, Brazíliában ráadásul egy mutáns is terjed, így itt még sokára várható enyhülés. Legfrissebb híreink percről percre.

Megvan, mi lesz az egymillió vakcina sorsa, ami nem kellett Dél-Afrikának

Az Afrikai Uniónak ajánlja fel az AstraZeneca/Oxford által kifejlesztett koronavírus-oltóanyagból már leszállított egymillió adagot a Dél-afrikai Köztársaság, amely felfüggesztette az eredetileg ezzel a vakcinával tervezett oltási kampányát.

Tovább a cikkhez

Az orosz vakcinák védelmet nyújtanak a brit koronavírus-mutációk ellen

Védelmet nyújt a Covid-19 brit mutációja ellen az orosz Szputnyik V és EpiVacCorona vakcina - közölte kedden a novoszibirszki székhelyű Vektor Állami Virológiai és Biotechnológiai Intézet.

Tovább a cikkhez

Olaszországban meghaladta a 94 ezret a koronavírus-járvány halottainak száma

Olaszországban meghaladta a 94 ezret a koronavírus-járvány halottainak száma az egészségügyi minisztérium kedd esti adatai szerint. Közben már több mint hárommillió adag oltást adtak be az új típusú koronavírus ellen.

(MTI)

Hamarosan engedélyezheti az Unió az egydózisos vakcinát

Johnson & Johnson csoportba tartozó Janssen Pharmaceutica NV gyógyszeripari vállalat benyújtotta kedden az Európai Gyógyszerügynökséghez (EMA) az új típusú koronavírus ellen kifejlesztett oltóanyagának engedélyeztetési kérelmét.

Tovább a cikkhez

A kínai vakcinát méltatta az NNK osztályvezetője

A kedden érkezett kínai oltóanyagszállítmánnyal mérföldkőhöz érkezett az ország a járvány elleni védekezésben - mondta a Nemzeti Népegészségügyi Központ (NNK) járványügyi osztályvezetője a közmédiának adott nyilatkozatában.

Tovább a cikkhez

Lassul a járvány Amerikában

Csökkent az újonnan regisztrált koronavírus-fertőzések száma az Egyesült Államokban - derült ki az amerikai járványügyi és betegségmegelőzési központ (CDC) kedden közzétett adataiból.

Hétfőn mintegy 56 ezer új esetet jelentettek az országban. A szakértők szerint ez a szám valószínűleg a hétvége miatt is alacsonyabb a korábbi átlagnál, azonban az utóbbi egy hétre vonatkozó napi átlagos esetek száma is 90 ezer alá süllyedt, ami tavaly november óta először fordult elő.

A csökkenés lehetséges okai között említik a beoltottak számának emelkedését, a tesztek számának csökkenését, valamint az ilyen típusú vírusok úgynevezett szezonális viselkedését. Mások szerint az is közrejátszhat, hogy az emberek egyre inkább betartják a korlátozásokat.

(MTI)

Négy hónapja nem volt ilyen alacsony szinten az elhalálozások száma Szlovéniában

Négy hónapja nem volt ilyen alacsony szinten a koronavírus-járvány halálos áldozatainak száma Szlovéniában, és tovább csökkent a kórházban kezelt betegek száma is - derült ki a kormány keddi jelentéséből.

Szlovéniában keddre 740-nel 180 507-re nőtt a regisztrált fertőzöttek száma. Az utóbbi 24 órában öt beteg hunyt el, amivel a járvány halálos áldozatainak száma 3733-ra emelkedett. A koronavírusos betegek közül 691-en vannak kórházban, 127-en intenzív osztályon.

A szomszédos Horvátországban az utóbbi 24 órában 274 új fertőzöttet azonosítottak. A járvány kezdete óta számuk elérte a 237 999-et. Egy nap alatt 18 újabb beteg halt bele a fertőzés okozta Covid-19 betegség szövődményeibe, a halottak száma ezzel 5357-re emelkedett. Kórházban 927 beteget ápolnak, közülük 84-an vannak lélegeztetőgépen.

Mindkét országban hétfőtől enyhítettek a korlátozásokon, és az oltási programok is felgyorsultak, ami annak köszönhető, hogy Horvátországba és Szlovéniába is érkeznek a héten nagyobb oltóanyag szállítmányok a Pfizer-BioNTech, a Moderna és az AstraZeneca vakcinájából.

Szlovéniában eddig 71 495-en kaptak meg a koronavírus elleni oltást, közülük 47 851-en már a második adagot is. Horvátországba eddig valamivel több mint 120 ezer vakcina érkezett: 67 867-en kapták meg az első, 52 778-an pedig a második dózist.

(MTI)

Az ENSZ fontos megállapodást kötött a vakcinák szállításáról

Az ENSZ Gyermekalapja (UNICEF) kedden megállapodást kötött több mint egy tucat nagyobb nemzetközi légitársasággal, amelyek segítenek a koronavírus elleni védőoltás eljuttatásában a világ összes részére az Egészségügyi Világszervezet (WHO) által a védőoltás méltányos elosztására létrehozott COVAX- program keretében.

A megállapodáshoz az orosz AirBridgeCargo, a francia Air France/KLM, a kenyai Astral Aviation, a belga Brussels Airlines, a luxemburgi Cargolux, a hongkongi Cathay Pacific, az emírségekbeli Emirates Skycargo és Etihad Airways, az etiópiai Ethiopian Airlines, a brit IAG Cargo, a dél-koreai Korean Air, a német Lufthansa Cargo, a szaúdi SAUDIA, a szingapúri Singapore Airlines, a katari Qatar Airways és az amerikai United Airlines légitársaság csatlakozott - mondta az EFE spanyol hírügynökségnek az UNICEF egy szóvivője.

A kezdeményezés értelmében a légitársaságok repülőgépei elsőbbségben részesítik a koronavírus elleni védőoltások, alapvető gyógyszerek, orvosi eszközök és a járvánnyal szembeni fellépéshez nélkülözhetetlen egyéb eszközök szállítását.

Az UNICEF olyan légitársaságokkal kötött megállapodást, amelyek járatai mintegy száz országot érintenek. Célja továbbá egy globális logisztikai mechanizmus létrehozása is további humanitárius és egészségügyi válságok kezelésére. A COVAX program keretében 145 ország kap védőoltást, amely a lakosság mintegy három százalékának beoltásához lesz elegendő 2021 első felében, amennyiben minden a tervek szerint halad.

(MTI)

Magyar járványhelyzet: egyre inkább búcsút inthetünk a Húsvét előtti nyitásnak

A koronavírus-járvány legfrissebb fejleményei és Orbán Viktor kormányfő szavai afelé mutatnak, hogy április elejéig, Húsvétig még relatív alacsony lesz a magyar lakosság vakcinákkal való átoltottsága és így a korlátozások nagy részének feloldása még fokozott kockázatokkal járna, amit mindenképpen el szeretne kerülni a kormány. Ezért jelen tudásunk szerint inkább az a valószínű, hogy április közepe körülre juthat oda a kormány, hogy a korlátozások fokozatos feloldását megkezdje, aztán ahogy fut fel az átoltottság, úgy szélesítse ki a lazításokat. Mindez az üzleti-gazdasági tervezés szempontjából azt is jelenti, hogy a második negyedév jelentős részében még megmaradnak a korlátozások, azaz nem tud még akadályok nélkül működni például az idegenforgalom, vagy a vendéglátás; az pedig részben a most induló online konzultáció alapján dől el, hogy a már beoltottak kapnak-e „újranyitási” kedvezményeket.

Tovább a cikkhez

Csehországban megállíthatatlanul tombol a koronavírus

Nem javul a járványhelyzet Csehországban: hétfőn 8745 új koronavírus fertőzést mutattak ki a szűrések, ami majdnem ezerrel több, mint egy hete.

Tovább a cikkhez

Felfedezték a második brit mutáns koronavírust: a vakcinák hatékonysága miatt aggódnak a virológusok

Egy újabb koronavírus variánst azonosítottak brit tudósok, mely mutációi befolyással lehetnek a vakcinák hatékonyságára, és szakértők szerint célzott tesztelésre lenne szükség ellene – írja a Guardian.

Tovább a cikkhez

Koronavírus: nem látják a járvány végét a magyarok, de már lazul a fegyelem

Nem nyugodott meg a lakosság a szélesedő körben elérhető vakcina hírétől, továbbra is maradtak a maszkok és a gyakori kézmosások, ugyanakkor lazult a magyarok általános fegyelme. Az idősebb korosztályban nem csak az oltási hajlandóság, de a regisztrációs arány is kiemelkedően magas, derül ki az Ipsos Covid-19 kutatássorozatának januári méréséből.

Tovább a cikkhez

Koronavírus Magyarországon: alacsony esetszámok érkeztek, de nincs ebben semmi meglepő

823 újabb magyar állampolgárnál mutatták ki az új koronavírus-fertőzést (COVID-19), ezzel 389 622 főre nőtt a hazánkban beazonosított fertőzöttek száma. Ez a szám jóval alacsonyabb az egyhetes mozgóátlagnál, de tudni kell, hogy kedden a hétvége-hatás miatt mindig alacsonyak az esetszámok. Elhunyt 85 többségében idős, krónikus beteg, így az elhunytak száma 13 837 főre emelkedett. A gyógyultak száma folyamatosan nő, jelenleg 298 773 fő, az aktív fertőzöttek száma 77 012 főre csökkent. 3979 koronavírusos beteget ápolnak kórházban, közülük 318-an vannak lélegeztetőgépen. Eddig 341 958 fő kapott oltást, közülük 131 593 fő már a második oltását is megkapta.

Tovább a cikkhez

Egy rossz döntés miatt több millió Pfizer koronavírus-vakcina mehet a kukába Japánban

A japán kormány most komoly problémával küzd az oltási kampányában: megrendeltek 72 millió ember beoltására elegendő Pfizer/BionTech vakcinát, de az oltóanyagok hatoda kárba veszhet, ha nem szereznek időben speciális fecskendőket.

Tovább a cikkhez

A koronavírus-térkép egyelőre változatlan, de a vakcina hamarosan mindent átrajzolhat

Egy nappal korábban 108 812 222 fertőzöttet tartottak nyilván, a halálos áldozatok száma 2 393 789 volt. A fertőzés 192 a hivatalosan ismert adatok szerint országban és régióban, a világ minden táján van jelen. A SARS-CoV-2 vírus okozta Covid-19 nevű betegség az Egyesült Államokat sújtja leginkább, ahol 27 692 967 fertőzött volt eddig a napig, és 486 321-en haltak meg.

Indiában 10 925 710 fertőzöttet, 155 813 halálos áldozatot és 10 633 025 gyógyultat jegyeztek fel. Brazíliában 9 866 710 fertőzöttről, 239 773 halálos áldozatról és 8 821 887 gyógyultról tudni. Az Egyesült Királyságban 4 059 696 a fertőzöttek száma, és 117 622-en haltak meg a betegségben. Oroszországban 4 040 505-re nőtt az igazolt fertőzöttek száma, a halálos áldozatoké 79 210-re, a gyógyultaké pedig 3 567 189-re emelkedett.

Franciaországban 3 528 856 fertőzöttet és 82 374 halálos áldozatot regisztráltak. Spanyolországban 3 086 286 fertőzöttet és 65 449 halálos áldozatot regisztráltak. Olaszországban 2 729 223 fertőzöttet tartanak nyilván, a halálos áldozatoké 93 835, és 2 237 290-en gyógyultak fel a Covid-19-ből. Törökországban 2 594 128 fertőzöttet regisztráltak eddig, a halálesetek száma a hivatalos közlés szerint 27 562.

Németországban 2 346 876 a fertőzöttek száma, 65 288 a halottaké, 2 148 269-en meggyógyultak. Kolumbiában 2 198 549 fertőzöttet és 57 786 halálos áldozatot tartanak nyilván. Argentínában 2 029 057 a fertőzöttek és 50 327 a halottak száma.

Mexikóban 1 995 892 az igazolt vírusbetegek és 174 657 a halottak száma. Lengyelországban 1 591 497 a regisztrált fertőzöttek, 40 832 a halálos áldozatok és 1 347 670 a meggyógyultak száma. Iránban 1 526 023 fertőzöttet, 59 028 halálesetet és 1 304 330 gyógyultat tartanak számon. Ukrajnában 1 319 060 fertőzöttet, 25 702 halálesetet és 156 626 gyógyultat tartanak számon. Kínában (Hongkong és Makaó nélkül) 100 624 fertőzéses esetet tartottak nyilván kedd reggel, valamint 4829 halálos áldozatot és 94 796 gyógyultat.

Címlapkép: Getty Images

Őrület a kínai mozikban, itt egy kis ízelítő, mi jön a lezárások után

Nagyot raliztak kedden a kínai mozirészvények Hongkongban, miután a mozipénztárak több mint 6 milliárd jüanos (929,63 millió dollár) bevételrekordot állítottak fel a február 11-én kezdődő héten azt követően, hogy a Holdújév kezdetén valósággal megrohamozták a mozikat a fogyasztók.

Tovább a cikkhez

60 ezer fiatal kap idén ingyenes EU-s vonatjegyet, hogy a járvány után végre utazhasson

A fiatalokért is felelős uniós biztos, Mariya Gabriel tegnap azt jelentette be egy egyeztetésen, hogy idén 60 ezer uniós fiatal fog ingyenes vonatjegyet nyerni, hogy beutazhassa az Európai Uniót - közölte Twitter-üzenetében Újhelyi István EP-képviselő.

Tovább a cikkhez

Úton az első kínai vakcinaszállítmány Budapestre, kicsit többet és korábban küldtek

A szerződésben vállaltnál valamivel korábban és 50 ezerrel több adag vakcina érkezik Magyarországra Kínából - derül ki Szijjártó Péter külgazdasági és külügyminiszter ma reggel a Facebookon közzétett videójából.

Tovább a cikkhez

Feszültséget szültek az olasz-osztrák határon bevezetett járványkorlátozások

Matteo Salvini, az olasz kormányba belépett Liga párt vezetője tiltakozott amiatt, hogy az Ausztria határain a koronavírus-járvány miatt bevezetett ellenőrzés következtében a Brenner-hágónál majdnem negyven kilométer hosszú sorban álltak a kamionok hétfőn.

Tovább a cikkhez
patai mihály
bull
Joo Istvan cimlapi 1500
master

Kiszámoló A tündérmaffia

Nagy divat lett társadalmi kérdéseket mese formájában megosztani gyerekekkel és felnőttekkel egyaránt. András küldött...

Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
A tőzsdei könyv
Útmutató, amely piaci pánikok esetén is használható.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

protokoll és rendezvényszervezési szakértő

Vezető felügyelő

Vezető felügyelő
2021-04-14
Investment, Wealth and Savings (IWS) 2021
2021-05-12
Építőipar 2021
2021-05-13
HR Revolution 2021
2021-06-03
Financial and Corporate IT 2021
oltás vakcina koronavírus covid-19 long covid