g7 csucstalalkozo
Globál

Elege lett Amerikának és szövetségeseinek - Egy közös gigaprojekttel állítanák meg Kína nyomulását

MTI
Nagyszabású fejlesztési programot tervez a vezető nyugati ipari hatalmakat összefogó G7 csoport az Övezet és út kezdeményezés (BRI) nevű külgazdasági stratégia révén erősödő kínai befolyás ellensúlyozására - írta pénteken a Handelsblatt című német üzleti lap.

A terveket megalapozó tanulmány szerint évente legalább 1500 milliárd dollár kellene az alacsony és a közepes jövedelmű országoknak, hogy elérhessék az ENSZ úgynevezett fenntartható fejlődési céljait.

Ázsiában, Afrikában, Dél-Amerikában új utakra, vasútvonalakra, kikötőkre van szükség, hogy a térségbeli országok jobban bekapcsolódhassanak a globális gazdaságba, és klímabarát technológiák bevezetésére vagy a digitális infrastruktúra fejlesztésére sincs elég pénz.

Azonban a nemzetközi fejlesztési együttműködés hagyományos intézményei, például a Világbank "túl nehézkes", ezért a külső támogatásra szoruló országok a "kész megoldásokat" kínáló partnerekhez fordulnak.

Ezek a megoldások viszont "átláthatatlan feltételekkel" járnak, nem biztosítják a nemzetközi normák érvényesülését, "pénzügyileg nem fenntarthatók, növelik az államadósságot és részben ellentétesek a fogadó országok polgárainak hosszú távú érdekeivel" - idézett a dokumentumból a Handelsblatt, kiemelve, hogy ugyan nem említik Kínát, de egyértelmű, hogy a feltörekvő ázsiai nagyhatalomra utalnak.

Idéztek a német külügyminisztérium egy bizalmas besorolású elemzéséből is, amely szerint Kína a nemzetközi közösség hagyományos intézményrendszerének erősítése helyett egy "párhuzamos, sinocentrikus struktúra" kiépítésére törekszik, és ennek eszköze a BRI, amelynek révén kiterjeszti politikai befolyását és a "saját elképzelései" alapján formálja a globális normákat, standardokat.

Ezt ellensúlyozná a Build Back Better World, azaz B3W (nagyjából: építsük újjá és tegyük jobbá a világot) elnevezésű program, amelyről a G7 csoport június 11-én kezdődő angliai csúcstalálkozóján tárgyalnak.

A tervek szerint a program mindenekelőtt klímabarát technológiák átvételét, az egészségügyi rendszer fejlesztését és a digitalizáció előmozdítását szolgálja majd. A támogatási feltételek közé tartozik a nemek egyenlőségének biztosítása, a nemzetközi munkaügyi és környezetvédelmi szabványok, előírások érvényesítése, és a korrupció megelőzését szolgáló átláthatóság.

Az Egyesült Államok, Franciaország, Japán, Kanada, Nagy-Britannia, Németország és Olaszország alkotta G7 csoport, amelynek munkájában az Európai Unió mint intézmény is részt vesz, mindezzel "kiemeli a kontrasztot" a BRI-vel szemben - írta a Handelsblatt, hozzátéve, hogy Kína nemigen törődik a BRI révén finanszírozott beruházásokra ökológiai és társadalmi hatásaival, és a projektekben gyakran előfordul a megvesztegetés, a kizsákmányolás és a kényszermunka.

Ezért nem csak a Hetek körében erősödik az ellenállás a BRI-vel szemben - írta a Handlesblatt, kiemelve, hogy a csúcstalálkozót szervező brit soros elnökség Ausztrália, India, Dél-Afrika és Dél-Korea vezetőit is meghívta a tanácskozásra, és a tervek szerint ezeket az országokat is bevonják a B3W kezdeményezésbe.

Címlapkép forrása: Stefan Rousseau-WPA Pool/Getty Images

védettségi igazolvány koronavírus covid-19
madrid shutter
berlin_shutterstock-20180122
GettyImages-885294108
berlin
szennyvíz
sörök
Friss hírek TÖBB FRISS HÍR
Online előadás
Mikor melyik indikátort használjuk?
Könyv
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Infostart.hu

Treasury Associate

Treasury Associate

Client Asset Analyst

Client Asset Analyst
2021-06-15
Portfolio-MAGE Járműipar 2021
2021-09-07
Sustainable World 2021
2021-09-21
Hiventures - Portfolio Vállalati Tőkefinanszírozás 2021
2021-09-30
Energy Investment Forum 2021
Afganisztan