Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.
A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.
A pandémiák csak az egyik olyan sokk, amit az ember természeti rendszerekbe való beavatkozása okoz, és alapjaiban megrengetheti a mai civilizációt. Többek között az éghajlatváltozás által már okozott és jövőbeli változások, katasztrófák is ugyanígy, sőt, valószínűleg még keményebben, térdre fogják kényszeríteni a világgazdaságot és a Föld népességét. Ezért mielőtt a régi életünkhöz teljesen visszatérünk, gondolkodjunk el, hogy jól működött-e az a „régi normális”?
Let's not get back to #QandA
— The (Venerable) May 25, 2020
Ebben az írásban bemutatom, hogyan függ össze a természetpusztítás a járványok kialakulásának felgyorsulásával, és miért számíthatunk a közeljövőben a koronavírus világjárványnál rosszabbra. Arra is rámutatok, hogy még az utolsó pillanatban vagyunk, hogy behúzzuk a féket, amivel még meg lehet menteni a civilizációt, amilyen formájában ismerjük, de ez nem lesz gyerekjáték.
Pandémia: magunknak köszönhetjük?
Zika, H1N1, sertéspestis, Ebola, SARS, MERS, AIDS – csak pár az elmúlt évtizedek rettegett járványaiból. Egyre több új járvány bukkan fel az emberiségben, átlagban már 4 havonta alakul ki egy ilyen. Ezek nagy része az állatvilágból az emberre átterjedő kórokozó, ún. zoonózis (egy állatokat fertőző járvány emberre is fertőzőképessé válik) révén indul be. És ha egy kórokozónak sikerült megbetegítenie a „homo sapiens sapiens” nevű fajt – ezzel megnyerte a lottó ötöst, mert egyből van több mint 7 milliárd egyed, akiben tombolhat, ráadásul csak egy transzkontinentális repülőgépre kell felpattannia egy áldozatával, hogy ebből pár óra alatt egy újabb pár milliárdhoz könnyedén hozzáférjen, pl. a tömött városainkban.
A zoonózis tehető felelőssé a történelem leghírhedt járványai közül sokért, mint pl. a pestis, a feketehimlő, a rózsahímlő, a TBC, a szalmonella, a kanyaró, a malária stb. Azonban a jelenlegi folyamat sosem látott mértékű felgyorsulása az utóbbi évszázadok emberi behatásainak köszönhető.
Mára 4-5 kórokozó indul évente, ennek 75%-a zoonozis által jön létre, többségük (60%) vadállatokból terjedt át ránk. Az így adoptálódott vírusok ma is évente több mint egymillió áldozatot követelnek, elég például a fenntebb említett HIV-re, Zikára, Dengue-lázra, Ebolára, sertéspestisre stb. gondolni. A tudomány mai állása szerint a zoonita pandémiák felgyorsulásának legfőbb oka egyértelműen a természettel való viszonyunk durva felborulása, ezen belül is leginkább a biológiai sokféleség – a biodiverzitás – hirtelen lepusztítása. A tudományos álláspont szerint ez nagyjából az új járványok feléért tehető felelőssé.
A biológiai sokféleség falat állít a járványoknak
Tévedés lenne azonban azt hinni, hogy a mikroorganizmusok általánosságban károsak lennének ránk. A természetben kulcsszerepeket töltenek be, melyek nélkül az élet mai ismert formái nem is léteznének. Csak az emberben több mikrobiota él, mint ahány saját sejtje van. Ezek azonban egyensúlyban vannak a szervezettel, és egy egészséges emberben nem okoznak problémát, sőt hasznos feladatokat látnak el az emészthetetlen tápanyagok lebontásában és vitaminok szintézisében (B12, K Vitamin). Azonban egy belső sérülés során, például ha bejutnak a környező szövetekbe, túlszaporodnak és komoly gyulladásokat tudnak okozni.
Hasonlóan működnek a természeti rendszerek (ökoszisztémák) is. Egy egészséges, genetikailag sokféle ökoszisztéma sokkal ellenállóbb egy-egy stresszhatással szemben, mint például egy járvány.
Ugyanis ha egy járvány felüti a fejét, ideális eseteben az ökológiai határok miatt nem tud az adott populációból hirtelen tovább elterjedni, mert ezek az egyedek nem kényszerülnek a távolabbi populációkkal való keveredésre vagy hirtelen tömörülésre, mint pl. egy erdőirtás után. Emellett a biológiai sokféleség által jóval gyorsabban kialakulhatnak ellenálló egyedek, ezzel is egyensúlyban tartva a folytonos kórokozó–gazda versenyfutást. Ha azonban egy populáció eleve stressz alatt van, például élőhelyének irtása miatt, sokkal kitettebb egy másik stressznek, mint amilyen egy járvány.
Ezen kívül egy biológiailag sokféle rendszerben sok gát van, mint a kórokozók is, amelyek „vigyáznak”, hogy egy faj (így kórokozó vagy hordozója) se szaporodhasson el túlságosan – hisz akkor előbb-utóbb felélné az erőforrásait, és a saját kipusztulását okozná. Viszont az ember egyre több ilyen „gátat”, vagy kontrolláló fajt, tüntet el az eredetileg oly sokféle természetből, ökoszisztémákból ezzel engedve, hogy egyes kórokozók vagy hordozóik egyre könnyebben elterjedhessenek, így egyre több lehetőségük legyen, hogy az emberre átterjedhessenek. A fajok sokféleségének pusztításával együtt az ember pár fajt kiemelt – a táplálékforrásainkat, haszonállatainkat –, és ezt a csupán tucatnyi fajt akár százmilliárdos nagyságrendben is elszaporította a világon. Mivel ezek általában hatalmas egyedszámban kis helyekre vannak bezsúfolva, kitűnő lehetőséget nyújtanak egy-egy betegség milliónyi egyeden való elterjedésére (pl. madárinfluenza, sertéspestis), és ezzel az ezt okozó kórokozók mutálódására is lehetőség nyílik. Mivel a haszonállatokkal a tápláléktermelés és fogyasztás miatt napi kapcsolatban van az ember, ezek a fajok gyakorlatilag egy gyorsforgalmi autópályás „hidat” képeznek a természetes élőhelyek kórokozói és az ember között.
Hogyan pusztítjuk a biológiai sokféleséget?
Ennek legfőbb formái az élőhelyek pusztítása, a természetben előforduló, embernek hasznos fajok túlzott kihasználása, túlhalászat, -vadászat, felelőtlen agrárpolitika, tájidegen fajok behozatala, természetszennyezés, illetve a klímaváltozás. A túlvadászat, a természetes élőhelyek rombolása, a fajok kipusztítása vagy egyedszámuk lecsökkentése pedig az invazív vagy opportunisztikus fajoknak kedvez, mert azok tudják könnyen betölteni az eltűnők által hátrahagyott ökológiai űrt. Ilyenek pl. a rágcsálók, amelyek több olyan pusztító járványt okozó betegégnek a hordozói, mint a hírhedt pestisnek. Amit az emberiség már akkor is részben magának köszönhetett, mert ezek a rágcsálók akkor tudtak elterjedni igazán, mikor az ember kipusztította a természetes állatvilág nagy részét.
Jól demonstrálja biológiai sokféleségünknek az emberek okozta radikális lecsökkentését az is, hogy míg 10 ezer éve a szárazföldi gerincesek össztestsúlyának az 1%-át tették ki az emberek, és 99%-ot a vadon élő állatok, mára már az utóbbi csak 1%-ot tesz ki.
A biológiai sokféleségünk lepusztításának másik mutatója, hogy mára a jégmentes szárazföld területének 86%-a építményekkel, mezőgazdasági vagy erdészeti területtel fedett, ami lényegében csupán egy-egy fajt megtűrő ökoszisztéma. Ezeket a területeket mind a természetes élőhelyektől vették el az emberek. Ez a terjeszkedés a maradék 14% komoly feldarabolásához vezetett, ami több lehetőséget ad az embereknek, illetve az emberekhez közeli állatoknak, hogy a vadon élő kórokozókkal kerüljenek kapcsolatba, gyakoribbá téve a zoonózist. Az élőhely megszűnése vándorlásra kényszeríti az állatokat, ami azt jelenti, hogy egymással is többet keverednek, ami a kórokozók gyorsabb terjedéséhez vezet közöttük, emellett több kapcsolatra kényszerülnek az emberekkel is gyakran a lakott területeken.
Éghajlatváltozás és a járványok
Az éghajlatváltozás tovább rontja a természeti rendszerek rombolása által megnövelt járványveszélyt. A megváltozott csapadék és hőmérséklet viszonyokon ugyanis számtalan, élőlények számára kulcsfontosságú természeti paramétereket eltol: ilyen a talaj pH-ja vagy a víz hőmérséklete. Ez a természetes élőhelyek átalakulását olyan mértékben felgyorsítja, hogy az ott őshonos fajok nagy része képtelen ilyen sebességgel adaptálódni, így erősen visszaszorul, míg néhány esetleg különösen rezisztens faj invazív, természetes ellenség vagy egészséges ökológiai versenytárs nélküli faj veszi át a helyüket. Emiatt ilyen fajok nagyon elszaporodhatnak, és az általuk okozott vagy terjesztett betegségek is sokkal nagyobb teret nyernek. (pl. kullancs–Lyme-kór; parlagfű–allergia; tigrisszúnyog–trópusi betegségek).
Az Európai Környezetvédelmi Ügynökség előrejelzései alapján már az évtized közepére Magyarországon lesz a második legelterjedtebb a Nyugat-nílusi láz az európai régióban.
Ezen túlmenően az éghajlatváltozás által megváltozott környezet fajvándorlásokat indít be. Ez egyrészt ahhoz vezet, hogy a nem megszokott kórokozók vagy paraziták könnyebben át tudnak jutni olyan helyekre, ahol a fajok nem szoktak még hozzájuk. Másrészt például a meleg telek miatt új területeken is meg tudnak telepedni, vagy sokkal nagyobb számban áttelelni. Ilyen az előbb is említett kullancs, ami amellett, hogy egy vérszívó parazita több veszélyes betegség hordozója is mint pl. a Lyme-kór és agyhártyagyulladás.
Ezt tetézi, hogy az éghajlatváltozás által okozott többletstressz alatt álló biológiai rendszer az előzőkben tárgyaltnál is sokkal kitettebb kórokozóknak, parazitáknak vagy kártevőknek.
Jól szemlélteti ezt hazánkban a lucfenyő sorsa. A klímaváltozás miatt egyre enyhébbek a telek, illetve a júliusi átlaghőmérséklet egyre gyakrabban lépi át a 18 °C-ot, a nyarak pedig egyre több aszályt hoznak. Ezt pedig megsínyli a lucfenyő. A tűlevelű fák ugyanis érzékenyebbek a szárazságra, mert kevésbé tudják jól raktározni a vizet. A fák legyengülnek, koronájuk megritkul, ágaik száradni kezdenek, ezáltal kártevők és betegségek célpontjává válnak. Ezeket a fákat pedig rendszeresen meg is támadja a szú. Ha ez pedig megtörténik, onnan nincs visszaút, még vegyszeres védekezésre sincs lehetőség. Egyetlen megoldás a fertőzött fák kivágása, hogy a környező fák legalább megmeneküljenek. A szú előretörését sok tényező is segítette, de a melegedés is jelentősen hozzájárult, a gyors térnyerésének és gyorsabb szaporodásának. Ez a probléma odáig jutott mostanra Magyarországon, hogy a 1990 óta a lucfenyő területe 28 ezer hektárról pár százra esett vissza. Ugyanez a jelenség érvényes az emberre is:
a melegedés és szélsőségesebbé váló időjárás, valamint ezek következményei által okozott stressz sérülékenyebbé tesz minket a kórokozók, járványok támadásának.
Végezetül, egy elsőre talán nem várt, már-már filmbe illő veszély is fenyeget, méghozzá az, hogy a fagyott permafrosztból, vagyis az északon régóta fagyos területekről, esetleg rég letűnt betegségek olvadnak ki és kerülnek újra a felszínre
Akkor mindennek vége?
Nem. A tudományos szakirodalom már többször leszögezte, hogy még meg tudjuk állítani az éghajlatváltozást a nagyon veszélyessé váló szint alatt, vagyis az ipari forradalom előtti globális átlaghőmérséklethez képes jóval két fok alatt tartva a felmelegedést. És ugyan kihalt fajokat visszahozni már nem lehet, de még a biológiai sokféleségünkből is sok lényeges aspektust vissza lehet állítani. Ez viszont már nem lesz gyerekjáték, és alapvetően azt kell belátni, hogy az emberi életek, az egészségünk, a gazdaság, a kultúránk, a civilizáció hosszú távú jövője mind a most élő generáció kezében van, hiszen 1-2 generáció alatt éljük fel az több millió év alatt felhalmozódott fosszilis erőforrásokat, forgatjuk vissza a Föld éghajlati óráját ugyanennyi évvel, és pusztítjuk le a talaj- és biológiai készleteinket töredékére.
Viszont a maga a koronajárvány sok kivételes lehetőséget is kínál az olyan változtatásokra, amelyek nagyban csökkentenék a valószínűségét egy következő pandémia kialakulásának.
Ugyanis különösen felgyorsítottak olyan folyamatokat, amik könnyebbé tesznek olyan, máskor nehezen megléphető, de kényszerű lépéseket, mint pl. a repülésipar újragondolása és repülőjegyek árképzése, a repülő és a közúti közlekedés üzemanyagainak nagyon különböző adóztatása, a helyi turizmus fellendülése, a távmunka, távtanulás, távképzés, távegészségügy és más távszolgáltatások szélesebb körű elfogadása és mindennapi életünkbe való beépítése – természetesen ott, ahol az esetleges okozott negatív mellékhatások kezelhetőek vagy elfogadhatóak. A mezőgazdaságban, gazdálkodásban, kertekben több időnk volt mozaikosabb, sokfélébb kerteket, földeket kialakítani az egy fajt széles körben termesztő monokultúrák helyett. Minél mozaikosabban, sokfélébben használunk egy földterületet, annál több faj él meg rajta – és annál kevesebbet kell vegyszerezni a természetes kártevőpusztítóknak köszönhetően.
A gazdaságélénkítő programok által elköltendő gigászi közpénzek is hatalmas lehetőséget nyújtanak: ha ezeket nem a már „halálraítélt” iparágak mesterséges újraélesztésére költjük, hanem egy 21. századi, digitális és szolgáltatás-központú, megújuló energiaforrásokra és energiahatékonyságra alapuló új gazdaságba való átmenet katalizálására, soha nem remélt befektetések történhetnek meg a zöld gazdasági ágazatokban.
Sajnos az országok eddig „skizofrén” módon ugyan zöld megállapodást hirdetnek, de az országok nagy része mégis a támogatások jelentős részét mégis a régi, elavulásra ítélt, globális felmelegedést okozó iparágakba önti.
Mit tehetünk egyéni szinten?
Az fentebb leírtak alapján látszik, hogy a biodiverzitást nagyon sok fronton, közvetve-közvetlenül tesszük tönkre. Így a megőrzése is egy igen komplex feladat. A jó hír viszont az, hogy pont ez a sokrétűsége ad lehetőséget arra, hogy egyéni szinten is hozzájáruljunk, ha csak egy kicsit is, a biológiai sokféleség megőrzéséhez. Itt valóban elég legegyszerűbb tevékenységekre is gondolni. Ilyen minden ablakunkba egy egész szezonban virágzó virágláda kihelyezése, vagy csak az útszéli füves-gazos terület nem rendszeres tövig nyírása, hanem kicsit burjánzani hagyása.
Már ilyen kis „élőhelyek” is engedik fontos beporzó rovarok megtelepedését, akiket gyakran jelentéktelennek gondolunk, de alapvető funkciókat töltenek be, hiszen nélkülük az élelmiszerünk háromnegyede nem teremne meg.
Erre hatalmas szükségünk is van, ugyanis egy Németországban végzett friss felmérés azt mutatta ki, hogy a rovarok száma 1993 óta 75%-kal esett vissza. Emiatt nagyon fontos a vegyszerezés kerülése, illetve általánosságban a környezetünkben minden előlény megtűrése. A kertünk akkor is szép lesz, ha nemcsak egy fajta, pontosan 5 centis, műtrágyán nevelt tökéletes pázsitból áll. A szúnyogok ellen ne vegyszerrel védekezzünk, hanem minden környezetünkben lévő állandó tócsaforrás megszüntetésével, szúnyoghálóval, öltözködéssel. A gyermekeinkkel próbáljunk meg minden bogarat, csúszó-mászót megszerettetni, hiszen egy csodálatosan megalkotott/kifejlődött természeti rendszer részei, amelyben minden egyes lénynek fontos szerepe van – és ezt csak most kezdjük kapiskálni.
A cikk a szerzők véleményét tükrözi, amely nem feltétlenül esik egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával.
Ha hozzászólna a témához, küldje el meglátásait a velemeny@portfolio.hu címre. A Portfolio Vélemény rovata az On The Other Hand. A rovatról itt írtunk, a megjelent cikkek pedig itt olvashatók.
Címlapkép: Getty Images
