Előfizetői tartalom

Magyar segítséggel fékezhetik meg a világ egyik legveszélyesebb terrorszervezetét

Minden jel szerint körvonalazódik egy stratégiai együttműködés Magyarország és Törökország közt, mely alapján a mostani NATO-misszió leépítését követően hamarosan mégis visszatérhetnek Afganisztánba a magyar katonák. A honvédek valószínűleg a gazdaságilag és katonailag is kulcsfontosságú kabuli reptér őrzését látják majd el, amely döntő szerepet játszhat az afgán kormánykatonák tálibok ellen folytatott harca során. A misszióról szóló tárgyalások persze még nem véglegesek és a kivitelezést még az Afganisztánból éppen kivonulást parancsoló Biden-kormánynak is jóvá kell hagynia. Ha megvalósul az együttműködés, a pozitív kimenetel jelentős diplomáciai győzelem lehet minden résztvevőnek, így a magyar kormánynak is.

Törökország veheti át az afgán missziót Idén áprilisban jelentette be Joe Biden elnök, hogy véget ér a 2001 óta zajló afganisztáni NATO-misszió: az Egyesült Államok által vezetett műveleti csoport elhagyja az országot idén szeptemberig. Nagyon úgy néz ki, hogy a csapatkivonás a tervezettnél gyorsabban lezárul, már júliusban elhagyhatja a viharvert országot az utolsó amerikai...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés