Előretörőben az oroszok a Donbaszban, elit alakulattal erősítenek Bahmutnál – Háborús híreink szerdán

Portfolio
Újra fölerősödött a Bahmut elleni orosz offenzíva, miután a kimerült Wagner-zsoldosokat reguláris erők, elsősorban az orosz haderő egyik elit alakulatának számító légideszantosok váltják föl. Az oroszok egyre közelebb kerülnek a város bekerítéséhez, és bár az ukrán csapatok még tartják magukat, már megvannak a terveik a szervezett visszavonulásra. Közben az ukrán kormány negyedik generációs vadászgépeket kért nyugatról, összesen 200 darab modern, NATO-repülőgépet szeretnének. Joe Biden határozott nemet mondott arra, hogy Amerika F-16-osokat adjon Ukrajnának, Németország sem adna harci gépeket, de más országok nyitottnak bizonyulnak rá. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök zimbabwei állami látogatásán bejelentette, kész nagyobb támogatást nyújtani Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborújában.

Ez már az invázió előszele? Filmbeillő felvételek készültek az orosz hadgyakorlaton

A fehérorosz védelmi minisztérium és hivatalos hírcsatornája, a Voen TV felvételeket tett közzé a Fehéroroszország nyugati részén zajló közös orosz-fehérorosz légierő-gyakorlatok utolsó szakaszáról. Moszkva tagadja, hogy nyomást gyakorolna leghűségesebb szövetségesére, azonban egyes feltételezések szerint Oroszország el akarja érni, hogy Fehéroroszország aktív szeplője legyen az ukrajnai inváziónak.

Ez már az invázió előszele? Filmbeillő felvételek készültek az orosz hadgyakorlaton

Félmillió ember tűnt el Oroszországból egy év alatt

Egy év alatt, 2023. január 1-ig 555 332 fővel csökkent Oroszország lakossága - derült ki az orosz szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból.

Félmillió ember tűnt el Oroszországból egy év alatt

Peszkov: a NATO teljes infrastruktúrája Oroszország ellen dolgozik

Oroszország nem hunyhat szemet afelett, hogy a NATO teljes infrastruktúrája ellene dolgozik - jelentette ki szerdán Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője újságíróknak.

Peszkov: a NATO teljes infrastruktúrája Oroszország ellen dolgozik

Nőtt Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben

Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben 10,2 százalékkal nőtt - derült ki az orosz  szövetségi statisztikai szolgálat (Roszsztat) által szerdán közölt adatokból.

Nőtt Oroszország mezőgazdasági termelése 2022-ben

Oroszország szerint ukrán rakétatámadás érte a Barátság olajvezetéket

Ukrán tüzérségi támadás érte Brjanszk térségében a Barátság (oroszul Druzsba) kőolaj-vezetéket – állítja a Transznyeft szóvivője, Igor Demin, aki az orosz TASzSz hírügynökségnek nyilatkozott.

Oroszország szerint ukrán rakétatámadás érte a Barátság olajvezetéket

Megszólalt Moszkva: titokban számos ország támogatja a háborút, de nem merik kimondani

Megköszönte Észak-Korea támogatását a „különleges művelet,” vagyis az ukrajnai háború kapcsán Marja Zaharova, az orosz külügyminisztérium szóvivője – írja a TASzSz. Arról is beszélt, hogy szerinte számos ország támogatja az inváziót, de nem merik ezt kimondani.

Megszólalt Moszkva: titokban számos ország támogatja a háborút, de nem merik kimondani

Utasítást küldött Putyin a hadseregnek: ilyen többet nem történhet meg!

Arra utasította Vlagyimir Putyin orosz elnök a védelmi minisztériumot és az orosz haderőt, hogy szüntessék meg még a lehetőségét is annak, hogy az ukrán tüzérség Oroszország területére tudjon támadni – írja a Moszkovszkij Komszomolec orosz lap.

Utasítást küldött Putyin a hadseregnek: ilyen többet nem történhet meg!

Vége: megszűnik a Mozart-csoport, a legismertebb amerikai zsoldosbrigád Ukrajnában

Megszűnik a Mozart-csoport, a legismertebb Ukrajnában tevékenykedő amerikai zsoldosformáció – jelentette be Instagram-oldalán Andrew Milburn, az alakulat vezetője.

Vége: megszűnik a Mozart-csoport, a legismertebb amerikai zsoldosbrigád Ukrajnában

Kemény üzenetet küldött Moszkva a semleges országnak: eszetekbe se jusson Ukrajnának fegyvert adni!

Figyelmeztetést küldött Oroszország Izraelnek: arra kérték a Netanjahu-kormányt, hogy ne küldjenek fegyvert Ukrajnának - számol be az AFP.

Kemény üzenetet küldött Moszkva a semleges országnak: eszetekbe se jusson Ukrajnának fegyvert adni!

Erdogan: Svédország elfelejtheti a NATO-csatlakozást

Svédországnak nem is kell többé próbálkoznia azzal, hogy csatlakozzon a NATO-hoz, mert Törökország úgysem fogja ezt támogatni – mondta Recep Tayyip Erdogan török elnök a török parlamentben.  

Erdogan: Svédország elfelejtheti a NATO-csatlakozást

Élete üzletét hozza el az ukrajnai háború egy fegyverkereskedő számára? Már bánkódhat az egyik nyugati hadsereg vezetése

Freddy Versluys belgiumi fegyverkereskedő évekkel ezelőtt megvette a belga hadsereg leselejtezett Leopard 1-es harckocsijait. Most Belgium visszavásárolná Ukrajnának, de úgy tűnik Versluys élete üzletét látja a lehetőségben, és a kormány számára elfogadhatatlan árat ajánlott fel - írta meg a Reuters.

Élete üzletét hozza el az ukrajnai háború egy fegyverkereskedő számára? Már bánkódhat az egyik nyugati hadsereg vezetése

Megszólalt Moszkva: nekünk igenis fontos a tömegpusztító fegyverek számának csökkentése

A Kreml nagyon fontosnak tartja a hadászati fegyverzetek csökkentéséről megkötött Új START-szerződés fenntartását - jelentette ki Dmitrij Peszkov orosz elnöki szóvivő szerdán újságíróknak

Megszólalt Moszkva: nekünk igenis fontos a tömegpusztító fegyverek számának csökkentése

Nagyon siettek az oroszok a frontra – Tömegkarambolt okoztak

Az interneten már külön kategóriája van azoknak a felvételeknek, melyeken a sofőrképességeiket rossz pillanatban megvillantani próbáló, és járművüket összetörő oroszok láthatóak. Az orosz-ukrán háború kezdeti szakaszában is számtalan videó látott napvilágot karambolozó orosz katonai járművekről, a legfrissebb Twitter felvétel alapján pedig ez a tendencia továbbra is változatlan.

Nagyon siettek az oroszok a frontra – Tömegkarambolt okoztak

Videó: megérkeztek az ukrán határra az amerikai csúcsfegyverek

Az Egyesült Államok még a tavalyi évben jelentette be azt, hogy a NATO keleti szárnyának megerősítése céljából katonákat, valamint fegyvereket küld Lengyelországba. A Twitterre frissen felkerült videó alapján a Patriot légvédelmi rakéták meg is érkeztek a lengyel-ukrán határra.

Videó: megérkeztek az ukrán határra az amerikai csúcsfegyverek

Ukrán katonai szóvivő: heves összecsapások zajlanak Bahmutnál

Továbbra is heves harcok dúlnak a Donyeck megyei, stratégiai jelentőségű Bahmut városánál, az elmúlt nap során 151-szer lőtték az orosz erők a várost védő ukrán katonák állásait - közölte Szerhij Cserevatij, a keleti országrészben harcoló ukrán alakulatok szóvivője szerdán a Szuszpilne televízió műsorában.

Hozzátette, hogy a Bahmuttól mintegy 15 kilométerre fekvő, az orosz erők által egy hete elfoglalt Szoledar városánál 56-szor nyitottak tüzet az orosz csapatok az ukrán katonák állásaira, és 13 összecsapás volt a térségben. Szavai szerint az orosz erők napról-napra komoly veszteségeket szenvednek. Elmondta, hogy Bahmut térségében egy nap alatt 360 orosz katona vesztette életét és 290 sebesült meg.

Pavlo Kirilenko, Donyeck megye kormányzója a Telegramon arról adott hírt, hogy az elmúlt nap során négy civil vesztette életét, és hat sebesült meg a régióban az orosz támadások következtében.

Ivan Fedorov, a Zaporizzsja megyei Melitopol polgármestere arról számolt be, hogy szerda reggel nagykiterjedésű tűz ütött ki az orosz megszállás alatt levő városban egy orosz katonai bázis környékén. Az ukrán félnek egyelőre nincs információja arról, hogy mi okozta a tüzet.

(MTI)

Kiszivárgott: Németországból is pénzelik Putyin hadigépezetét

Egy németországi oroszbarát aktivistákból álló csoport pénzt adományozott az Ukrajnában harcoló orosz hadsereg egyik hadosztályának, és a kommunikációs eszközök vásárlására fordították - derül ki a hadosztály egyik tisztjének a szervezőkkel váltott üzeneteiből, melyek a Reuters kezébe jutottak.

Kiszivárgott: Németországból is pénzelik Putyin hadigépezetét

Még hivatalba sem lépett, máris botrányok sorozatát okozta a megválasztott cseh elnök – Összeomolhat akár a V4 is?

Erősen kezdett Csehország szombaton megválasztott új elnöke, Petr Pavel. Bár hivatalába csak márciusban iktatják be, már most komoly diplomáciai feszültség robbant ki a Cseh Köztársaság és a Kínai Népköztársaság között, miután a megválasztott államfő hétfőn telefonon beszélt Tajvan elnökével. Petr Pavel azt is kijelentette, ha véget ér a háború, Ukrajnát föl kellene venni a NATO-ba. A leendő elnök a magyar kormányt és a Visegrádi Együttműködést is többször bírálta kampányában, így az a kérdés is fölvetődik, mi lesz most az ukrajnai háború kirobbanása óta amúgy is gyengülő szövetséggel.

Még hivatalba sem lépett, máris botrányok sorozatát okozta a megválasztott cseh elnök – Összeomolhat akár a V4 is?

Hamarosan Közép-Európába látogat Joe Biden

Andrzej Duda lengyel elnök bejelentette, még februárban látogatást tehet Joe Biden amerikai elnök Közép-Európában – írja a Reuters.

Hamarosan Közép-Európába látogat Joe Biden

Bedurvult az ukrán adóhivatal - Üzletemberek és politikusok házait kutatják át

Házkutatást tartott az Ukrán Biztonsági Szolgálat (SZBU) szerdán több ukrán politikus és üzletember otthonában, valamint az adóhivatalban - közölte az ukrán kormánypárt frakcióvezetője.

Bedurvult az ukrán adóhivatal - Üzletemberek és politikusok házait kutatják át

Putyin nem viccel: nukleáris töltettel felszerelhető ballisztikus rakétát kapott európai szövetségese

Fehéroroszország szerdán közölte, hogy fegyveres erői immár képesek önállóan kezelni az Oroszország által szállított, akár nukleáris töltet hordozására is képes Iszkander rakétarendszereket, miután befejezték az oroszországi kiképzést, valamint a hazai földön tartott hadgyakorlatokat - írta meg a Reuters.

Putyin nem viccel: nukleáris töltettel felszerelhető ballisztikus rakétát kapott európai szövetségese

Kiderült: tovább eshet az ukrán gabonatermés idén, de azért felcsillant a remény is

A 2021-es rekordtermésnek csak közel a felével, de még a 2022-es termésnél is kevesebb gabonával lehet idén számolni Ukrajnában – jelezte szerdán ukrán gazdasági miniszterhelyettes. A számol nyelvén ez azt jelenti Denis Kudin elmondása alapján, hogy a 2021-es 86 millió tonnáról 2022-ben 51 millióra esett termés idén 49,5 millióra csökkenhet. Ez azonban érdemben magasabb előrejelzés, mint azt a minap az ukrán mezőgazdasági termelők vázolták (35-40 millió tonna), így ez felcsillantotta a reményeket is. Az ukrán gabonatermés várható alakulása nemcsak a globális élelmezés szempontjából kulcsfontosságú téma, hanem a beözönlő ukrán importgabona miatt Magyarországon is, ami súlyos zavarokat okozott itthon a gabonakereskedelemben.

Kiderült: tovább eshet az ukrán gabonatermés idén, de azért felcsillant a remény is

Meredek állítás terjed a harmadik világháború kitöréséről - De mit mondott igazából Joe Biden?

Kedd este egy 230 ezer követővel rendelkező Twitter-felhasználó kirakott egy posztot, amiben Joe Biden két, látszólag egymásnak ellentmondó beszédének egy-egy részlete szerepelt. A harmadik világháború kirobbanására erőteljesen utaló poszthoz még az amerikai milliárdos Elon Musk is hozzászólt, ám végül kiderült, a kép készítője pontatlanul, fontos részletek kihagyásával idézte Joe Biden amerikai elnököt – írta meg a Telex.

Meredek állítás terjed a harmadik világháború kitöréséről - De mit mondott igazából Joe Biden?

A modern hadviselés koronázatlan királyai? - Mire számíthatunk a NATO harckocsijaitól?

A NATO országok által Ukrajnának felajánlott harckocsik kapcsán nagyon túlzó elvárások jelentek meg a közvéleményben. Nem csak a tankok száma kevés, de számos olyan technikai és katonaföldrajzi tényező van, amelyek korlátozzák a hatásukat a háború egészére. A következőkben megismerhetjük a Leopard 2, Challenger 2 és M1 legfontosabb harcászati előnyeit és korlátait, a taktikai működtetés lehetséges mikéntjét.

A modern hadviselés koronázatlan királyai? - Mire számíthatunk a NATO harckocsijaitól?

Az FSZB őrizetbe vett három embert, akiket egy orosz vasútvonal ellen tervezett támadással vádolnak

Az orosz Szövetségi Biztonsági Szolgálat (FSZB) őrizetbe vett három orosz állampolgárt, akik terrortámadást készítettek elő egy vasútvonal ellen a Szverdlovszki területen – számolt be szerdán a szervezet sajtóközpontja.

A tájékoztatás szerint a három orosz ukrán megbízásból, pénzjutalom ellenében terrorcselekmények előkészítésében vett részt, és a végrehajtásban is segédkezett volna.

A lakásukon tartott házkutatás során lefoglalták a bűncselekmény eszközeit, az ukrán nacionalista fegyveres alakulat jelképeit, valamint az orosz vasutak szverdlovszki ágának terveit tartalmazó kommunikációs és hírközlési eszközöket.

Az orosz biztonsági szolgálat nyomozó egysége büntetőeljárást kezdeményezett a letartóztatottak ellen terrorcselekményhez való hozzájárulás címén, ami 12 évig vagy életfogytig tartó szabadságvesztéssel büntethető.

(MTI)

Washington az Új START-megállapodás megsértésével vádolta Moszkvát

Az Új START-megállapodás megsértésével vádolta Oroszországot kedden az Egyesült Államok, mert Moszkva nem engedélyezte az ellenőrzéseket oroszországi katonai helyszíneken.

Az ellenőrzések megtiltásával Moszkva megakadályozza Washingtont, hogy a szerződésben lefektetett jogait gyakorolja és veszélyezteti az orosz–amerikai nukleáris fegyverek ellenőrzésének működőképességét – áll az amerikai külügyminisztérium e-mailen a sajtóhoz eljuttatott magyarázatában.

Az amerikai szenátus nemzetbiztonságért felelős bizottságai – melyeknek a szerződéseket jóvá kell hagynia – részéről Bob Menendez, Jack Reed és Mark Warner demokrata párti szenátor közleményben figyelmeztetett, hogy Moszkva jelenlegi magatartása befolyásolja a jövőben kötendő katonai szerződéseket is.

Az amerikai külügyminisztérium szóvivőjén keresztül leszögezte: a szerződést az Egyesült Államok továbbra is nemzetbiztonsági érdeknek tekinti.

Oroszország amerikai nagykövete, Anatolij Antonov azt mondta,

a fegyverzetellenőrzést nem választhatjuk el a geopolitikai realitásoktól.

A diplomata az Interfax orosz hírügynökség által idézett nyilatkozatában hozzátette: Oroszország jelenleg nem tartja időszerűnek, hogy az amerikai hadsereghez tartozó ellenőröket engedjen be stratégiai fontosságú hadi létesítményeibe.

Moszkva ugyanakkor betartja a szerződés többi pontjait és korlátozásait

– tette hozzá.

A Kreml tavaly augusztusban jelentette be, hogy felfüggeszti az Új START-szerződés által lehetővé tett amerikai ellenőrzéseket az oroszországi katonai helyszíneken. A döntést azzal a Washington és szövetségesei által életbe léptetett beutazási szankciókkal indokolta, melyekről Oroszország Ukrajnai ellen indított háborúja nyomán hoztak döntést.

Az ellenőrzések újrakezdéséről az eredeti tervek szerint novemberben, Egyiptomban egyeztettek volna amerikai és orosz tisztségviselők, de a megbeszéléseket Moszkva elhalasztotta, és a felek egyelőre nem állapodtak meg új dátumban.

Szergej Rjabkov orosz külügyminiszter-helyettes a RIA Novosztyi hírügynökség által hétfőn közölt interjújában azt mondta, Oroszország felkészült a lehetőségre, hogy 2026 után ne legyen hatályos hadászati fegyverzetcsökkentési (START) szerződése az Egyesült Államokkal. Egyúttal azzal vádolta Washingtont, hogy az elmúlt években önös érdekéből, szándékosan építette le a fegyverzetellenőrzési struktúra legfontosabb elemeit, beleértve a multilaterális jellegűeket is, és ennek az irányvonalnak az Új START is áldozatául eshet.

A hadászati támadófegyverek csökkentéséről szóló megállapodás 2011-ben lépett életbe, 2021-ben pedig öt évre meghosszabbították. A megállapodás rendelkezik egyebek között a nukleáris robbanófejek maximális számáról is.

E két országban található ma is a világon lévő nukleáris robbanófejek 90 százaléka.

(MTI)

Elit alakulat váltja a kimerült zsoldosokat Bahmutnál, az ukránok a visszavonulást fontolgatják

Miután a Wagner-csoport bahmuti offenzívája kifulladni látszott, reguláris orosz erőket vontak be a harcokba, így az oroszok ismét visszanyerték a kezdeményezést a Donyeck megyei város közelében – írja az amerikai Institute for the Study of War (ISW) keddi jelentése.

Elit alakulat váltja a kimerült zsoldosokat Bahmutnál, az ukránok a visszavonulást fontolgatják

Videó: így vészeli át az orosz támadásokat Kijev gorillája

Tonynak, a kijevi állatkert gorillájának legalább 20 Celsius fokos hőmérsékletre van szüksége télen is, amelynek biztosítása az ukrán energetikai létesítményeket érő orosz rakétatámadások miatt bizonytalan. Az állatkert munkatársai azonban megtalálták a módot arra, hogyan tartsák melegen Tony környezetét – írja a Reuters.

Videó: így vészeli át az orosz támadásokat Kijev gorillája

Beismerték az oroszok: lényegében megsemmisült a hadsereg ékkövének számító alakulat

Rácz András külpolitikai szakértő február 1-én osztotta meg az orosz Rybar Telegram-csatorna bejegyzését, melyben a hivatalosan nem az orosz állam irányítása alatt álló, azzal azonban nagyon közeli kapcsolatot ápoló hírportál az orosz hadsereg deszantos alakulatának (VDV) veszteségeiről értekeztek.

Beismerték az oroszok: lényegében megsemmisült a hadsereg ékkövének számító alakulat

Nyolc év börtönt kapott egy orosz újságíró „álhírek” terjesztéséért

Távollétében nyolcéves börtönbüntetésre ítélték Alekszandr Nyevzorov orosz újságírót álhírek terjesztéséért.

Nyevzorov ellen azért indítottak eljárást, mert a közösségi médiában közzétett posztjaiban azt állította, az oroszok szándékosan bombáztak le egy szülészeti kórházat Mariupolban.

Büntetését egy büntetőtelepen kellene letölteni, és négy évig nem tehet közzé internetes tartalmakat.

Nyevzorov azonban tavaly márciusban elhagyta Oroszországot, júniusban pedig ukrán állampolgárságot kapott, miután nyilvánosan bűncselekménynek nevezte az oroszok által kirobbantott háborút.

Az újságíró nevetségesnek nevezte az ellen irányuló eljárást.

(Reuters)

Bejelentették az oroszok: hajszálnyira vannak Bahmut teljes bekerítésétől

A Reuters értesülései szerint egy kelet-ukrajnai, az oroszok által beiktatott katonai tisztségviselő szerint az orosz erők bekerítették Bahmutot és harcolnak azért, hogy átvegyék az ellenőrzést a T0504-es autóút felett, amely összeköti a várost a közeli Csasziv Jar várossal. Ha az orosz erőknek sikerül megszerezni az ellenőrzést az útvonal felett, Ukrajnának egyetlen összeköttetése marad az ostromlott várossal.

Bejelentették az oroszok: hajszálnyira vannak Bahmut teljes bekerítésétől

Ukrajna támogatása lesz Biden lengyelországi látogatásának fő témája

Ukrajna támogatása lesz Joe Biden amerikai elnök lengyelországi látogatásának fő témája – közölte szerdán Piotr Wawrzyk lengyel külügyminiszter-helyettes.

A diplomata annak kapcsán nyilatkozott a PAP hírügynökségnek, hogy Biden hétfőn, a lengyel közszolgálati rádió washingtoni tudósítójának kérdésére válaszolva megerősítette, hogy Lengyelországba látogat. Azt nem közölte, hogy erre mikor kerül sor.

A lengyelországi látogatásnak már maga a ténye jelzi, hogy Lengyelország az Egyesült Államok legfontosabb szövetségese Ukrajna támogatásában – vélekedett Wawrzyk. Közölte: a tárgyalások fő témája elsősorban éppen Ukrajna támogatása, valamint az ezzel összefüggő lengyel-amerikai kapcsolatok lesznek.

Marcin Przydacz, a lengyel elnöki hivatal külügyi irodájának főnöke a Polsat News lengyel kereskedelmi hírtelevíziónak nyilatkozva a héten esedékes washingtoni tárgyalásairól szólva kiemelte: az, hogy Biden nyilvánosan és egyértelműen jelezte lengyelországi látogatásának szándékát, jól mutatja, hogy Lengyelország fontos hely a térképen.

Biden először tavaly márciusban, egy hónappal Ukrajna megtámadása után látogatott Lengyelországba.

(MTI)

A német alkancellár sem küldene harci repülőgépeket Ukrajnának

Olaf Scholz német kancellár után Robert Habeck alkancellár, gazdasági miniszter is elutasította az orosz támadás ellen védekező Ukrajna támogatását nyugati harci repülőgépekkel.

A Zöldek politikusa a ZDF német országos köztelevízió keddi késő esti műsorában kifejtette, hogy a szövetségi kormány az Ukrajna elleni orosz támadás kezdete óta egyensúlyozásra kényszerül, mert meg akarja adni a lehető legnagyobb támogatást az ukrán erőknek, és el akarja kerülni, hogy belerángassa a háborúba Németországot, vagy Európát vagy a világot.

Nem teljesen világos, hogy hol húzódik a háborúba sodródás veszélye nélküli támogatás határa – tette hozzá, kifejtve: egyesek szerint a kormány már azzal is túl messzire megy, hogy modern német harckocsikkal segíti a védekezést, de szerinte a Leopard 2 harckocsik Ukrajnába küldésével még nem lépik át a határt.

A harckocsik és a vadászgépek között azonban van egy lényeges különbség, mégpedig az, hogy a repülők használatához a folyamatos karbantartást is biztosítania kellene a támogatást nyújtó országnak. Ezzel pedig már valóban

túl messzire mehetünk, háborús féllé válhatunk

– mondta Habeck.

Olaf Scholz már január végén megerősítette, hogy továbbra sem helyeselné az ukrán légierő megsegítését harci gépekkel. A szociáldemokrata (SPD) politikus január 25-én a Bundestagban egy független képviselő azon kérdésére, hogy hol van Ukrajna német katonai támogatásának határa, és előfordulhat-e, hogy Németország vadászgépekkel vagy csapatokkal segíti az ukrán erőket, kijelentette, hogy ez nem fordulhat elő.

Kifejtette: a kormány már akkor rögzítette, hogy harci repülőkkel nem támogatja Ukrajnát, amikor a háború elején az Ukrajna feletti repüléstilalmi övezet esetleges kijelöléséről folytattak nemzetközi egyeztetést, az pedig a NATO és Oroszország közvetlen összeütközésének elkerülését szolgáló erőfeszítésekből következik, hogy NATO-katonák, és így német katonák sem vesznek részt a háborúban.

(MTI)

Rossz hírt kaptak az ukránok: félszáz harckocsiban reménykedtek, ötöt se biztos, hogy kapnak

Nevük elhallgatását kérő források szerint Spanyolország négy-hat darab német gyártmányú Leopard 2A4 harckocsit tervez Ukrajnába küldeni első körben. A mostani számok éles ellentétben állnak a korábban megígért 20-53 darab harckocsival - írta meg a Reuters.

Rossz hírt kaptak az ukránok: félszáz harckocsiban reménykedtek, ötöt se biztos, hogy kapnak

Kimondta az ukrán biztonsági tanács titkára: Oroszország maximális eszkalációra készül

Olekszij Danyilov, az ukrán Nemzetbiztonsági és Védelmi Tanács titkára nem zárja ki, hogy Vlagyimir Putyin újabb nagy inváziót tervez délről, keletről és északról, esetleg február 24-ére, a tavalyi invázió egyéves évfordulójára időzítve – mondta a tisztviselő a Sky News-nak.

Kimondta az ukrán biztonsági tanács titkára: Oroszország maximális eszkalációra készül

Mégis megkaphatja Ukrajna az áhított amerikai fegyvereket?

Amikor egy újságíró hétfőn megkérdezte Joe Biden amerikai elnököt arról, hogy Washington tervez-e F-16-os vadászbombázókat küldeni Ukrajnába, Biden egy egyszerű „nem” válasszal lezárta a témát. A Pentagon munkatársai szerint azonban ez korántsem jelenti azt, hogy Kijev tényleg nem fog kapni a szárfegyverből – Írja a Washington Post.

Mégis megkaphatja Ukrajna az áhított amerikai fegyvereket?

Elmondták a lengyelek, mennyi idő alatt tudják kiképezni az első harckocsizókat

Lengyelország kijelentette, legfőbb célja, hogy a Leopard 2 harckocsik kiképzési idejét öt hétre rövidítse le az országban található bázison, ahol minden valószínűség szerint hamarosan megkezdődik az ukrán katonák tréningelése. A bázison egyszerre 14 harckocsira elegendő személyzet kiképzésére van lehetőség, ezzel párhuzamosan pedig a szervízegységek betanítása is megkezdődik - írta meg a Reuters.

Elmondták a lengyelek, mennyi idő alatt tudják kiképezni az első harckocsizókat

Hatalmas nyereséget ért el a Raiffeisen, de a pénz nagy része Oroszországban várja sorsát

Az elemzők által vártat ismét jelentősen meghaladó, 826 millió eurós negyedik negyedéves eredményről számolt be az osztrák Raiffeisen Bank International. A tavalyi 3,6 milliárd eurós nyereség 56%-át, csaknem 2,1 milliárd eurót hozott az orosz leánybank, és 5%-át, 183 millió eurót a magyar. A menedzsment részvényeként legfeljebb 0,8 eurócentes osztalékot fog javasolni, és sikerült előbbre jutniuk az orosz leánybank sorsát illetően is, amelynek a nyeresége a háború következményei miatt egyelőre nem felhasználható.

Hatalmas nyereséget ért el a Raiffeisen, de a pénz nagy része Oroszországban várja sorsát

Brit hírszerzés: rejtély, miért lövik az oroszok ezt a várost

A brit védelmi minisztérium szerda reggel is közzétette szokásos hírszerzési jelentését.

Brit hírszerzés: rejtély, miért lövik az oroszok ezt a várost

Hiába szeretne gyors uniós csatlakozást Ukrajna, a tagállamok hűtik a kedélyeket

Az Európai Unió tagállamai arra figyelmeztették Brüsszelt, ne nyújtson irreális reményeket Ukrajna gyors uniós csatlakozásával kapcsolatban – írja a Financial Times.

Hiába szeretne gyors uniós csatlakozást Ukrajna, a tagállamok hűtik a kedélyeket

Első alkalommal kaphat nagyobb hatótávolságú rakétákat Ukrajna az Egyesült Államoktól

Az Egyesült Államok több mint 2 milliárd dollár értékű katonai segélyt készít elő Ukrajna számára, amelyben első alkalommal lehetnek nagyobb hatótávolságú rakéták – írja a Reuters két amerikai tisztviselőre hivatkozva.

Első alkalommal kaphat nagyobb hatótávolságú rakétákat Ukrajna az Egyesült Államoktól

Ennyien érkeztek Ukrajnából Magyarországra kedden

Magyarország területére 2023. január 31-én 0 óra és 24 óra között az ukrán-magyar határszakaszon 4311 fő lépett be. A román-magyar határszakaszon belépők közül 3825 fő nyilatkozott úgy, hogy Ukrajnából érkezett.

A beléptetettek közül a rendőrség 116 embernek állított ki ideiglenes tartózkodásra jogosító igazolást, ami 30 napig érvényes.

(MTI)

Ez példátlan: összeomlott az Európai Unió orosz gázimportja, Magyarország az utolsó vevők között van

Példátlan átalakulás zajlott le a szemünk előtt, hiszen az orosz-ukrán háború előtt az Európai Unió gázimportjának 45-50%-a Oroszországból jött, de ez idén januárra 5%-ra zuhant a Portfolio adatai szerint, azaz a súlyos függőségi helyzet után szinte pillanatok alatt levált a közösség az orosz gázról. Ez egyúttal drasztikusan csökkentette az oroszok zsarolási potenciálját is a háborúban és az uniós szankciós döntésekben, igaz nem minden tagállamban megy ilyen gyorsan az orosz leválás. Az egyik utolsó érdemi orosz gázvásárlónak Magyarország számít, ahol az éves fogyasztás mintegy harmadát még mindig a hosszú távú orosz szerződésből fedezhetjük, így ha az egyik utolsó vezetékként a Török Áramlat is leállna, az komoly ellátásbiztonsági kihívásokat okozhatna. A töredékére eső uniós orosz gázimport mellett persze az oroszok egyelőre bőven a pénzüknél vannak a magas gázárak miatt, de ha az EU teljessé teszi az orosz gázról való leválást, akkor ez a bevételük teljesen megszűnik.

Ez példátlan: összeomlott az Európai Unió orosz gázimportja, Magyarország az utolsó vevők között van

Előretörőben az oroszok a Donbaszban, sejtelmes ígéretet tett Lukasenka – Háborús híreink szerdán

Az orosz haderő és a Wagner-csoport nyomul előre Bahmut térségében, jelentős a kockázata annak, hogy a város bekerítés alá kerül a következő napokban, az utánpótlási útvonalak többségét már elvágták. Közben az ukrán kormány negyedik generációs vadászgépeket kért nyugatról, összesen 200 darab modern, NATO-repülőgépet szeretnének. Joe Biden határozott nemet mondott arra, hogy Amerika F-16-osokat adjon Ukrajnának, de más országok nyitottnak bizonyulnak rá. A brit hírszerzés szerint az oroszok áttörtek Vuhledárnál. Aljakszandr Lukasenka fehérorosz elnök zimbabwei állami látogatásán bejelentette, kész nagyobb támogatást nyújtani Oroszországnak az Ukrajna ellen vívott háborújában.

Keddi hírfolyamunk itt olvasható:

Címlapkép: Szovjet tank egy emlékművön Bahmutban. Marek M. Berezowski/Anadolu Agency via Getty Images

© 2024 Portfolio

Impresszum     Szerzői jogok     Jogi nyilatkozat     Médiaajánlat     Adatvédelem     ÁSZF