A Siguenza család banántermelő farmján jártunk, az ecuadori Durán település közelében. Az ország egyik legnagyobb ilyen vállalkozásáról van szó: összesen 6000 hektáron termel a cég banánt, hetente 200 ezer doboznyit exportálnak a gyümölcsből.
A Durán melletti farm nagyrészt kézimunkára támaszkodik a banán termeléséhez, szüreteléséhez; csak ezen az egy létesítményen 350 ember dolgozik egy műszakban.
A banánfákon hatalmas „levéltörzseken” teremnek a banánfürtök, a termelők ezt zsákokba helyezik, hogy a rovaroktól, kártevőktől védjék őket, illetve lyukakat szúrnak rájuk, hogy a hőmérsékletet kontrollálják.
A banán betakarítása teljes egészében kézi erővel történik: a 35-40 kilós fürtöket 8 ember szüreteli le. Miután leszedték a gyümölcs levélhüvely-törzsét, a gyümölcsöt a feldolgozótelepre szállítják, ahol gondosan fertőtlenítik, megmossák, fürtökre darabolják, majd dobozokba csomagolják.
Pablo Purcallas, a Siguenza duráni farmjának termelési igazgatója azt mondta: a banántermelés azért zajlik nagyrészt manuálisan, mert a technológia még nincs azon a szinten, hogy például a szüretelést automatizálni lehessen, de a banánok mosása, csomagolása például nagyrészt gépesített folyamat.
A banánt a farmon még zölden dobozolják be, a gyümölcsök sárgává érlelése szállítás közben / után zajlik. Ecuadorban amúgy a zöld banánt is hasznosítják, hiszen rengeteg növényi rost és keményítő van benne, ezért például lisztet csinálnak belőle.
A Siguenza család farmja része Ecuador országos banántermelő ökoszisztémájának. A piac sajátossága, hogy a termelés és az export egy komplex vállalati együttműködési rendszeren keresztül zajlik, melyben fontos szerepet játszanak a termelőcégek, a dedikált exportvállalatok és az érdekvédelmi szervezetek is. Vagyis nem ugyanazok a cégek termelik a banánt, mint amelyek a gyümölcsöt egyebek mellett Európába hozzák, illetve megkötik az ehhez szükséges kereskedelmi megállapodásokat.
Az egész ökoszisztéma talán legérdekesebb része, hogy az ecuadori kormány évtizedek óta rögzített, hatósági áron engedi csak a termelőknek a banán értékesítését az exportcégek számára. A hatósági ár jelenleg 6 dollár, 50 cent, de minden évben változik ez az összeg a termelési volumen, világpiaci ár függvényében.
Magyarul: Ecuadorban teljesen mindegy, mennyi adott időpillanatban a banán világpiaci ára (a héten az ecuadori exportcégek átlagosan 11,25 euró / dobozért exportálnak), a termelők egész évben rögzített 6,5 dollárt kapnak egy doboz banánért.
Ez a rendszer hivatalosan azért jött létre, mert ha bezuhan a banán világpiaci ára, a termelők, illetve a banánfarm dolgozóinak megélhetése akkor is biztosított lesz, ha válság van a piacon. A rendszer hátránya viszont, hogy gyors árnövekedés esetén az exportvállalatok nyelik el a megemelt profitmarzsot, ami kevesebb mozgástered ad a termelőnek például az olyan dolgokra, mint a fizetésemelés vagy a termelési technológia fejlesztése.
Leonardo Zambrano Salazar, az ACORBANEC banántermelői érdekvédelmi szövetség vezetője a Portfolio-nak elmondta: jelenleg folyamatban vannak a tárgyalások a kormánnyal a 26 éve hatályban lévő banántörvény módosításáról, hiszen a banántermelők úgy látják, hogy ma már lényegesen dinamikusabban változik a banán piaca, minthogy évente egyszer reagálni lehessen az árak változására.
Ecuador a világ ötödik legnagyobb banántermelő országa és a világ legnagyobb banánexportőre. 2021-es adatok szerint a dél-amerikai ország 3,5 milliárd dollárnyi banánt értékesített a világpiacon, ezzel a teljes piaci kibocsátás 24%-át adta. Ez a különbség az exportvolumen és a termelés közt amúgy azért áll fenn, mert Ecuadorban a termeléshez képest aránylag minimális a banánfogyasztás, az ország nagyrészt külföldre adja tovább a trópusi gyümölcsöt.

Magyarország amúgy rengeteg ecuadori banánt importál, de ez nagyrészt más országokon keresztül, például Lengyelországon át jut be hazánkba.
Pablo Purcallas nem mellesleg arról is beszélt, hogy idén várhatóan jelentősen növekszik majd a banántermelési volumen, ennek kapcsán pedig megkérdeztük arról is, hogy várható-e, hogy ez a banán árának csökkenésében fog lecsapódni olyan piacokon, mint például Magyarország. Erre azt a választ adta, hogy sajnos nem túl valószínű, hogy egyhamar látványosan csökkenni fog a banán ára, hiszen a volumen növekedése mellett a termelési költségek is növekszenek, elsősorban a trágya árának növekedése, illetve bérköltségek növekedése volt látványos.
Döntött Grönland a saját sorsáról - Trump szerint ebből hatalmas baj lesz
Az amerikai elnök most nagyon nem örül.
Titkos fegyvert használhatott Amerika Venezuela ostrománál - Ez megmagyarázza Trump elsöprő győzelmét?
Érdekes beszámoló, de sokan szkeptikusak.
Hangosan dübörögnek a harci dobok: egyre többen számítanak háborúra, Amerika lépése döntő lehet
Sok különböző érdek jelenik meg.
Hatalmas pofont kaphat Amerika legnagyobb riválisa, de Peking újra csak nézheti az eseményeket
Elbukhat a szövetségese.
Hajszálon múlt a súlyos légikatasztrófa, alig kerülte el egymást a két utasszállító
Keresztezte egymást a két gép pályája.
Meglepő húzás a gyógyszeriparban: mesterséges intelligenciával gyorsítanák fel a rák elleni harcot
Fontos megállapodás született.
Megvan a 2025-ös infláció: ilyen mértékben emelkedhetnek a számlaköltségek, bérleti díjak
3,3 százalékos éves áremelkedést mért a KSH decemberben, talán ennél is fontosabb, hogy a teljes 2025-ös évben az átlagos drágulás mértéke 4,4 százalék volt. Ez nagyon fontos érték lehet
Energiatároló cégeknek: módosult a felhívás
A 2025. júniusában meghirdetett pályázat célja nem más, mint felpörgetni a vállalkozások saját energiatároló és megújulóenergia-termelő kapacitásainak kiépítését.
Óceánok elsavasodása - valóban átléptük a hetedik planetáris határt?
A kutatók újraértékelték az elsavasodás mértékét, és arra jutottak: négy nagy óceáni területen már biztosan átléptük a biztonságosnak tekintett küszöbértéket.
CBAM 2026: a vámkezelés is megakadhat, ha nincs rendben a CBAM-státusz
A CBAM-kötelezettségek 2026. január 1-jétől "éles" üzemmódba kapcsoltak: a vámhatóság a vámkezelések során vizsgálja, hogy az importőr érintett-e CBAM szempontból, és csak meghatározo
Nem lett demokrácia a kereskedelemből, de még vannak ütőkártyák
Ahogy elindul egy ország a gazdasági fejlődés útján, akkor az demokratizálódásban fog lecsapódni - gondoltuk sokáig. Mára egyértelmű, hogy nem ez a helyzet, elég Kínára... The post Nem let
Futóturizmus: a világ élmezőnye és Budapest lehetőségei
A futás sokáig nehezen volt értelmezhető gazdasági szempontból. Túl hozzáférhető volt és túl kevés infrastruktúrát igényelt ahhoz, hogy klasszikus iparágként tekinthessünk rá. Ma azonba
Zsiday Viktor: Zöld álom Magyarországnak
Van egy feltörekvő, de nagyon hatékony zöld technológia, az EGS, amiben óriási potenciál van, és amely komolyan hozzájárulhat Magyarország növekedéséhez. A következő évek potenciálisan l
13 százalék: miért szomorú a jó hozam?
Danival, a befektetési igazgatónkkal beszélgettünk egy boldog, karácsonyi rendezvényen: - Zsolt, ha minden évben 13 százalék lesz a hozamod, én minden évben nagyon boldog leszek.... The post 13
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Így drágult a heti nagybevásárlás: meglepő mellékhatása lett az árrésstopnak
Megjelent a Portfolio Checklist keddi adása.
Az egészség az új GDP
Nem fogadás, létkérdés az egészségügybe történő beruházás.
Magyarországon is csődhullámot hozhat a nagy EU-s megállapodás: kinek van félnivalója?
Mit jelent a Mercosur-alku?



