desantis elnökjelölt
Globál

Hivatalosan is elindult a republikánus elnökjelöltségért Trump legerősebb kihívója

MTI
Az amerikai Szövetségi Választási Bizottság szerdán hivatalosan is nyilvántartásba vetette Ron DeSantist, Florida kormányzóját, aki elindul a republikánus elnökjelöltségért, és akit Donald Trump legesélyesebb vetélytársának tartanak a versenyben.

A 44 éves politikus az előzetes várakozások szerint a nyilvánosság előtt szerdán a közösségi médiában jelenti be indulását a republikánus elnökjelöltségért. A kormányzói posztra tavaly novemberben újraválasztott Ron DeSantis

a Twitteren, a tulajdonossal, Elon Muskkal folytatott beszélgetés keretei között fejti ki politikai terveit.

A Twitter tulajdonosa kedden egy londoni üzleti eseményen úgy fogalmazott, hogy Ron DeSantis "egy meglehetősen nagy bejelentést tesz majd", amelyhez fogható első alkalommal történik a közösségi médiában. A Twitteren a tervek szerint Washington-i idő szerint este 6 órakor kezdődik a beszélgetés a kormányzó és az üzletember között.

Florida kormányzója az elmúlt hetekben több, a republikánus előválasztás szempontjából fontos államban tartott beszédet, legutóbb New Hampshire-ben, ahol a floridai politika irányairól beszélt. Ron DeSantis másfél hete Iowa államban tartott beszédében úgy fogalmazott, hogy a kormányzás nem szórakoztatásról, és saját márkaépítésről, illetve a közösségi médiában való kommunikálásról szól, hanem eredmények felmutatásáról.

Az elmúlt négy hétben készült közvélemény-kutatások - RealClearPolitics által közölt - összegzése szerint a republikánus párton belül Donald Trump messze a legnépszerűbb politikus.

A volt elnököt a republikánus választók 56 százaléka támogatja, míg a floridai kormányzót 19 százalék.

A harmadik legnépszerűbb republikánus politikus Mike Pence volt alelnök 5,6 százalékkal, de ő nem jelezte indulását és az utóbbi időszakban utalást sem tett erre.

A már hivatalosan is elnökjelöltségre pályázó republikánusok közül Nikki Haley volt ENSZ-nagykövet népszerűsége 4,3 százalék, Vivek Ramaswamy vállalkozóé 3,6 százalék, míg Tim Scott szenátoré, aki hivatalosan hétfőn tett bejelentést indulásáról, egyelőre 1,8 százalék.

Címlapkép: Thomas Simonetti for The Washington Post via Getty Images

ukrán katonák árnyék
recesszió dollár usa
otp bankfiók belső és külső képek, logók
belgorod stock
varsó lengyelország lengyel gazdaság

Holdblog Megabull S&P 500

A technikailag 503 legfontosabb, tőzsdén jegyzett amerikai vállalatot magában foglaló Standard and Poor’s 500...

Online kurzus
Akár 100 000 Ft-tal elkezdhető, hosszú távú megtakarítási módszer.
Könyvajánló
Alapmű mindenkinek, akit érdekel a tőzsde világa.
Portfolio hírlevél
Ne maradjon le a friss hírekről!
Iratkozzon fel megújult, mobilbarát
hírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Ügyvédek

A legjobb ügyvédek egy helyen

Infostart.hu

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Szenior ügyfélkapcsolati koordinátor

Sales manager

Sales manager
2023. június 7.
Portfolio Property X 2023
2023. június 8.
Portfolio Balaton Business Forum 2023
2023. június 6.
BUDAPEST - Pörgessük fel együtt a hazai KKV szektort!
2023. szeptember 12.
Sustainable World 2023
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet
ukrán katonák árnyék