November 28-án, pénteken tartották meg a Kremlben Orbán Viktor magyar miniszterelnök és Vlagyimir Putyin orosz elnök közti találkozót. A 3,5 órásra nyúlt megbeszélés két kiemelt témája a békecsúcs és az orosz-magyar energetikai együttműködés volt.
Még aznap Alekszandr Novak orosz energiaügyekért felelős miniszterhelyettes megerősítette egy helyi hírügynökségnek, hogy magyar érdekeltségű vállalat is beszállhat az amerikai szankciókkal sújtott orosz energietikai cégek külföldi eszközeinek felvásárlásába.
Szijjártó Péter a Telex által feltett kérdésre ma azt mondta, hogy
a mi régiónkat is jelentősen érintő energiapiaci átalakulás van folyamatban. A szankciók miatt a tulajdonosi struktúra is nagyban át fog alakulni ebben a szektorban. És érdekeltek lehetnek-e magyar cégek? Igen, érdekeltek lehetnek, hiszen Magyarországon van két olyan vállalat is, amelyek a regionális piacon is meg tudnak jelenni. A kormány ehhez diplomáciai támogatást tud nyújtani
De azt is hozzátette: "megállapodást nem írtunk alá".
Mindez arra utal, hogy az előző heti találkozón felmerülhetett az amerikai szankciókkal sújtott szerb NIS, illetve a Lukoil tulajdonában lévő burgaszi finomító is, mint lehetséges üzleti lehetőség. Bár konkrét neveket nem említett Szijjártó, a méretük alapján egyértelműen a Mol és az MVM jöhet szóba magyar oldalról, mint potenciális vevők - utóbbi kérdéses, hogy milyen területen tudna becsatlakozni. Érdekesség, hogy Szijjártó Péter az előző héten Szerbiában tárgyalt, néhány hete pedig Bulgáriába látogatott.
Címlapkép forrása: Szijjártó Péter Facebook
Komoly emelkedés várható: a Nomura elemzői szerint ez a részvényindex lehet a következő nagy nyertes
Sok izgalmas lehetőség van.
Újabb hét ingatlanberuházást nyilvánít kiemeltté a kormány az Otthon Start miatt
Budaörs, Debrecen és további budapesti kerületek a kiemelt beruházások helyszínei között.
Óriási beruházás indul Lengyelországban - nagy rohamot várnak a német szélerőműpiacon
Megduplázzák a kapacitást.
Új tulajdonostársakat kaphat az Erste a friss leánybankjában
A Santander újabb részvénycsomagtól válik meg a társaságban.
"Kell egy pofon Európának, hogy észhez térjen"
"Az állam és a privát szféra összefonódása akkora versenyhátrány Magyarországnak, ami sehol máshol nincs, ez szuper extrém az Európai Unió más országaihoz hasonlítva." Szabó Balázs,...
Bizalmi válságban magyar piac, hiába várjuk a kockázati tőkét
A lelkesedés után vallatásokon át halad a világmegváltó ötlet, mire általában nem történik semmi. Magyarországon ugyanis sok a tehetség és az ötlet, de kevés a... The post Bizalmi válság
Áruhitel vagy személyi kölcsön: melyik éri meg jobban az ünnepek idején?
Az ünnepek közeledtével sokan új tévén, laptopon, háztartási gépen vagy okostelefonon gondolkodnak - és egyre gyakoribb, hogy ezekhez nem készpénzből, hanem részletfizetéssel szeretnének ho
Balásy Zsolt: Mit (nem) ad nekünk a MÁV?
Egy ország vasúthálózata sok mindent elmond az országról. Mobilitás, kolbász, benzin. Balásy Zsolt aktuális megfejtése. Emlékszem, amikor a 2010-es évek elején először rohant a benzin... Th
Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza
"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha
Nem csak a hírek mutatják, ami fontos - Miről gondolkoztak a világ vezető agytrösztjei 2025 októberében?
Az Összkép új kalandba kezd, kísérletként havi összefoglalót készítünk a világ vezető agytrösztjeinek munkáiból. Célunk, hogy áttekintsük a világ alakulásának fő trendjeit mélyebben
ISO 27001: Hogyan tegyük a tanúsítást üzleti előnnyé?
Az ISO 27001 tanúsítás ma már üzleti szükséglet: növeli az ügyfélbizalmat, megkönnyíti a tender- és vendor-auditokat, és csökkenti az információbiztonsági incidensek kockázatát. Az ISO
Az osztalék portfólióm - 2025. november
Két új céget is vettem, meg bővítettem is, szóval aktív volt ez a hónap is.VáltozásokFederal Agricultural Mortgage Corporation( AGM) vásárlás 164 dolláron. A hozama csak 3,66%, de nem ezért
Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai
Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.
Tőzsdei adrenalin vs. nyugodt hozam – te melyiket választod?
Tőzsdéznél, de nem tudod, merre indulj? Ismerd meg egy aktív trader és egy alapkezelő gondolkodását a Portfolio Investment Services online előadásán Vidovszky Áronnal!
Ízekre szedték a kormány gazdaságpolitikáját, Nagy Márton védelmébe vette
Meghallgatása volt a miniszternek.
Préda: Nincs másik gyártósor
Ha egy kibertámadás miatt leáll egy vízmű, vagy egy erőmű, ott nem működnek a bevált IT-s reflexek.
Összeomlott a nagy bérmegállapodás – Lőttek a gyors magyar béremelésnek?
Mi jöhet most?


