Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma
Globál

Véres tűzfészekbe nyúlt Moszkva, cserébe teljesülhet Putyin egyik legfontosabb álma

Portfolio
Szudán katonai kormánya felajánlotta Oroszországnak Afrika első orosz haditengerészeti támaszpontját a Vörös-tenger mentén, ami stratégiai előnyt jelentene Moszkvának a kulcsfontosságú kereskedelmi útvonalak felügyeletében - írta a Wall Street Journal.

A szudáni tisztviselők által ismertetett 25 éves javaslat szerint Oroszország jogot kapna arra, hogy akár 300 katonát állomásoztasson és négy hadihajót – köztük nukleáris meghajtásúakat is – dokkoltasson Port Szudánban vagy egy másik, még meg nem nevezett vörös-tengeri létesítményben. Ez a fejemény kulcsfontosságú lehet Vlagyimir Putyin orosz elnök számára, hogy az országa befolyását kiterjessze a világban. A Kreml emellett előnyös pozíciót szerezne a jövedelmező szudáni bányászati koncessziókban is, az ország Afrika harmadik legnagyobb aranytermelője.

Port Szudánból Moszkva kedvező helyzetben lenne a Szuezi-csatorna felé irányuló tengeri forgalom megfigyelésére, amely a globális kereskedelem mintegy 12%-át bonyolítja. Cserébe a szudáni katonai rezsim

fejlett orosz légvédelmi rendszereket és egyéb fegyvereket kapna kedvezményes áron a lázadó Gyorsreagálású Támogató Erőkkel (RSF) vívott polgárháborúhoz.

Egy szudáni katonai tisztviselő a Wall Street Journalnak elmondta, hogy az országnak új fegyverekre van szüksége, de az Oroszországgal kötött megállapodás problémákat okozhat az Egyesült Államokkal és az Európai Unióval.

Az amerikai biztonsági tisztviselőket aggasztja egy orosz támaszpont létesítése a Vörös-tengeren. Jelenleg az orosz haditengerészeti tevékenységet korlátozza a meleg vizű kikötők hiánya, ahol a hajók utánpótlást vehetnének fel vagy javításokat végezhetnének. Egy líbiai vagy vörös-tengeri bázis lehetővé tenné az orosz hajók számára, hogy hosszabb ideig tartózkodjanak a Földközi-tengeren és az Indiai-óceánon. A szudáni-orosz tárgyalások egy olyan időszakban zajlanak, amikor Moszkva veszített afrikai befolyásából. A Wagner-csoport alapítójának, Jevgenyij Prigozsinnak a 2023-as lázadása és későbbi halála után az orosz zsoldosok afrikai vállalkozásai meggyengültek.

A szudáni konfliktus, amely 2023-ban kezdődött a rivális tábornokok közötti hatalmi harcként, új lehetőséget kínál Oroszországnak. Moszkva kezdetben Dagalo tábornok lázadó erőit támogatta, de később átállt a kartúmi kormány oldalára, miután a lázadók elégtelennek találták az orosz támogatást. A szudáni rezsim orosz megállapodás iránti hajlandóságát a harctéri helyzet romlása is magyarázza. Bár a kormányerők ellenőrzik Kartúmot, a RSF októberben elfoglalták Dárfúr teljes területét, ahol emberjogi szervezetek szerint civilek tömeges lemészárlása zajlik. Diplomaták becslése szerint országszerte akár 150 ezer ember is meghalhatott a konfliktus, éhínség és betegségek következtében, és 12 millióan kényszerültek elhagyni otthonaikat.

Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images

Holdblog

Kiben bízhatunk? A bizalom földrajza

"A világot inkább a bizalom, mintsem a pénz mozgatja." - Joseph Stiglitz Kevés fogalom van, amely egyszerre hétköznapi és mégis nehezen megfogható. Tudjuk milyen, amikor... The post Kiben bízha

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

Portfolio Agrárszektor Konferencia 2025

2025. december 3.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Díjmentes előadás

Adómentesség, avagy a TBSZ számla titkai

Ha szeretnéd kihozni a legtöbbet a befektetéseidből, akkor ez az előadás neked szól. Végigmegyünk mindenen, ami a TBSZ és megnyitásához, használatához és okos kihasználásához kell.

Ez is érdekelhet