Meghökkentő húzás Donald Trumptól: félrelökte kitartó szövetségeseit - Káosz és vérontás vár egy egész országra?

Annyira amerikai, mint az almás pite és a baseball

– mondják külpolitikai elemzők az Egyesült Államok hosszú történelemre visszatekintő latin-amerikai beavatkozásairól. Az itthon „Amerika az amerikaiaké” elvként emlegetett Monroe-doktrínát 1823-ban hirdette meg Washington, kiutasítva az európai gyarmatosítókat a nyugati féltekéről. Ezt kiegészítve, Theodore Roosevelt – épp az 1902-es venezuelai adósságválság árnyékában – formált jogot arra, hogy végső esetben beavatkozzon a kontinens országainak belügyeibe.

A hidegháború idején az európai helyett immár a szovjet kommunista befolyást kívánta visszaszorítani Washington, kezdetben álcázott, majd egyre nyíltabb műveletekkel többek közt Kubában, Nicaraguában, Guatemalában és Panamában. Utóbbit a sikeresebb rezsimváltó akciók közé szokás sorolni,

napjainkban pedig nem kevesen vonnak párhuzamot Maduro és az egykori panamai katonai diktátor, Manuel Noriega elmozdítása és amerikai bírósági elítélése között.

Bár azóta a közép-amerikai államban a térséghez képest irigylésre méltóan megszilárdult a demokrácia, Venezuela nem Panama – húzza alá egy helyi diplomata elemzése. Ott már az 1989-ben indult invázió előtt 13 ezer amerikai katona állomásozott, nem uralták az utcákat paramilitáns csoportok, és rögvest felállt az új, demokratikus kormány. Sőt, Panama a Magyarországnál tízszer akkora Venezuela területének csupán töredékét teszi ki, ráadásul nem tűzdelt magashegységekkel, valamint sűrű esőerdővel. Egy panamaihoz hasonló katonai beavatkozás és teljes rezsimváltás a „bolivári köztársaságban” tehát jóval kockázatosabb és keményebb dió lenne, a Monroe-, illetve „Donroe”-doktrínát felelevenítő Trump-adminisztráció pedig Maduróval szemben talán ennek fényében is döntött egy limitáltabb, rendőrségi akcióként lefestett művelet mellett.

A nem túl részletes amerikai terv

A caracasi elnöki palotán végrehajtott rajtaütés másnapján Marco Rubio amerikai külügyminiszter nem hagyott kétséget afelől, hogy Washingtonnak vannak elvárásai, bárki is veszi át a kormányrudat – feltehetően az olajkitermelés és az „Amerika-ellenes” szövetségesek (Kuba, Kína, Oroszország, Irán) befolyása terén, de a washingtoni retorikában természetesen szerepel a drogkereskedelem és a migráció visszaszorítása is.

Változásokat várunk Venezuelában, mindenféle változást – hosszú távúakat, rövid távúakat. Örömmel látnánk mindenféle változást. De a legszükségesebb változások azok, amelyek az Egyesült Államok nemzeti érdekeit szolgálják

– fejtette ki Rubio. A latin-amerikai baloldal kérlelhetetlen ellenségének tekintett, hagyományos konzervatívból MAGA-pártivá vedlett külügyminisztert Trump azok közé sorolta, akik mostantól „irányítják” Venezuelát. Rubio szerdai tájékoztatása alapján a tervezett folyamat három – nyilvánosan nem túlzottan kifejtett – lépésből áll:

• „stabilizáció”, melyet a kőolajkivitel amerikai ellenőrzésével kényszerítének ki, a bevételt pedig visszaforgatnák a „venezuelai nép, és nem a korrupció, nem a rezsim érdekében”.
• Ezután jönne a „felépülés”, mely keretében biztosítanák a nyugati olajcégek hozzáférését a venezuelai piachoz, valamint szabadon engednék a politikai foglyokat, hazatérhetnének az emigráns ellenzékiek és visszaépítenék a civil társadalmat.
• Harmadik lépésként következne az „átmenet”, melyről szűkszavúan annyit árult el Rubio, hogy „végül a venezuelai népnek kell átalakítania az országát.”

Ami azonban a totális rezsimváltásban reménykedő neokonzervatívokat, továbbá a Rubiót és Trumpot is befolyásoló, a kubai és venezuelai felmenőkkel bíró dél-floridai latinókat egyaránt hidegvizes zuhanyként érte, az az, hogy

Washington lényegében oldalvonalra állította azt a világhírű ellenzéki politikust, akit ezek a csoportok Maduro demokratikus és Amerika-barát utódjaként képzeltek el.

Jól példázza ezt, hogy Mario Díaz-Balart republikánus kongresszusi képviselő már azt az újságírói felvetést is magából kikelve utasította vissza, miszerint Trump pártja nem állna többé María Corina Machado mellett.

BREAKING— @MarioDB rips into legacy media reporter over false statement he asserted about him, @RepCarlos & @RepMariaSalazar https://twitter.com/MarioDB?ref_src=twsrc%5Etfw

— The Floridian (@Floridianpress) January 4, 2026

Kiválasztottból kegyvesztett?

A 2024-es elnökválasztásból kizárt konzervatív politikus, aki „nevében” Edmundo González valószínűleg elsöprő győzelmet aratott a Maduro-rezsim által elcsalt voksoláson, tavaly Nobel-békedíjat kapott a demokráciáért folytatott küzdelméért. A mérnök végzettségű Machado acéliparos családból származik, és bár sokáig a politikai paletta radikális jobboldalára sorolták, tavalyelőtti kampányát sikerre vitte, miután azt ígérte: helyreteszi a gazdaságot, elhozza a demokráciát és hazahozza az országból elmenekült több milliónyi venezuelait, egyesítve a szétszakadt családokat. Míg González a választás után Spanyolországba menekült, Machado bujkálásba kezdett. Decemberben szökött titokban a norvégiai Oslóba, hogy átvegye az elismerést, ám magáról a ceremóniáról lemaradt.

Szerintem nagyon nehéz boldogulna vezetőként. Nem támogatják és tiszteletben sem tartják az országban. Nagyon kedves nő, de nem tisztelik

– nyilatkozta mégis Machadóról Trump, hiába állt ki a venezuelai ellenzéki vezető szinte mindenben mellette.

Rubio valamivel lágyabban fogalmazott:

„fantasztikusnak” nevezte őt és mozgalmát, hisz „hosszú ideje” ismeri, ugyanakkor „a közvetlen valóság az, hogy sajnos – és szomorúan – az ellenzék túlnyomó többsége már nem tartózkodik Venezuelában. Vannak rövid távú kérdések, amelyeket azonnal meg kell oldani”.

A Fehér Ház lépése nem maradt kritika nélkül. A libertárius Cato Institute szakértője, Ian Vásquez szerint nem igaz, hogy a lakosság bizalma megrendült volna Machadóban, ezért „hatalmas stratégiai és erkölcsi hibának” nevezte a félrelökését. Timothy Snyder történész arról spekulált, hogy Trumpék a kiszöktetésével arra játszhattak, hogy „semlegesítsék” a caracasi akció előtt.

A mozgalma hatalmas többséggel nyert. Így Machado kizárásával gyakorlatilag az egész mozgalmat kiiktatták

– kommentálta Kevin Whitaker, Washington egykori kolumbiai nagykövete.

Az amerikai sajtóban több magyarázat felmerült arra, hogy a republikánus körökben is ünnepelt Machado miért jutott ilyen sorsra.

• A Journal arról ír, hogy egy CIA-jelentés nemrégiben megállapította:

  González és Machado nehezen tudnának legitim vezetőként fellépni,

  hisz ehhez le kellene küzdeniük a rezsimpárti biztonsági szolgálatok, a drogcsempész szervezetek és a politikai riválisok ellenállását. A hírszerzés következtetését az amerikai elnökkel is megosztották, aki talán erre alapozva nyilatkozott úgy, ahogy.
• Kormányzati tisztviselők, köztük Rubio, emellett úgy vélték, hogy az ellenzék támogatása még inkább destabilizálná az országot, Machado hatalomra juttatásához pedig – ami megvalósíthatósága kapcsán kételyek merültek föl – számottevőbb katonai jelenlétre lenne szükség.
• A New York Times emellett úgy tudja, a két fél kapcsolata egyre csak megromlott: Washington állítólag belefáradt abba, hogy Machado a valósnál gyengébbnek festette le Madurót, miközben el akart kerülni bármiféle kompromisszumot a chávezista rezsimmel. Trump állítólag azt is nehezményezte, hogy az első ciklusa idején hiába alkalmazott „maximális nyomást”, a venezuelai ellenzék kudarcot vallott, és nem tudta belülről megdönteni Madurót.

  Egyszóval attól féltek a Fehér Házban, hogy (ismét) Machadóék vágyvezérelt gondolkodással teli csapdájába esnek.

• Miközben kitartóan kardoskodott az amerikai szankciók és a vélt drogcsempészhajók elleni katonai csapások mellett, Machado imidzse odahaza közben tényleg lehet, hogy vesztett varázsából. Trumpot nem felbosszantandó, hallgatott például a venezuelaiak Amerikából történő kitoloncolásáról és a szankciók gazdasági következményeiről, az elszabaduló inflációról vagy az összeomlott olajbevételekről. Emiatt pedig Caracas üzleti köreiből is egyre többen ábrándultak ki belőle.
• Noha folyamatosan dicsérte Trumpot, Machado azzal is mellélőhetett, hogy elfogadta azt a Nobel-békedíjat, melyet neki ítéltek, de amelyre az amerikai elnök foga is látványosan fáj. A Washington Post egyik forrása szerint Trumpot nem vigasztalta, hogy neki ajánlotta az elismerést: ha visszautasította volna azt, „ma Venezuela elnöke lenne”. Machado talán korrigálni próbált egy Fox News-on, amikor felajánlotta, „osszák meg” a Nobelt, és leszögezte: „január 3. az igazságosság elnyomás felett aratott diadalának napjaként fog bevonulni a történelembe.”

Jóllehet Machado, aki hamarosan Washingtonba utazhat, ragaszkodik a visszatéréshez és ahhoz, hogy a demokratikus átmenet révén az ellenzéket illeti meg a kormányrúd,

a Trump-adminisztráció mégis Maduro helyettesét, Delcy Rodríguez eddigi alelnököt „szemelte ki”.

Az alkotmány szerint az ügyvivő elnöknek 30 napon belül új választásokat kellene kiírnia, ez azonban nem tűnik túl valószínűnek, miután Trump is elhessegette az ötletet. De miért esett Trumpék választása arra a nőre, aki Machado szerint „a kínzás, az üldözés, a korrupció és a drogkereskedelem” mögött álló fő elme és a rezsim kapcsolattartója Oroszországgal, Kínával és Iránnal?

Egy név, amit érdemes megjegyezni

Abból, hogy Trumpék a lehető legnagyobb stabilitást tartották szem előtt, és elszánták magukat a chávezista vezetéssel való együttműködésre, logikusan következik, hogy a hajthatatlanul ellenzéki Machado hatalomra juttatása rövid távon elképzelhetetlenné vált. Az ország második embere, a hazájában csak Delcyként emlegetett alelnök ugyanakkor életképesebb jelöltnek mutatkozott – és erre jutott a CIA jelentése is.

Ráadásul az AP szerint Rodríguez korántsem volt ismeretlen Trump köreiben: 2017-ben külügyminiszterként több helyen tapogatózott amerikai befektetések vonzása reményében, és a Citgo olajipari cégen keresztül félmillió dollárt adományozott Trump első elnöki beiktatására. Delcy gesztusa akkoriban üres fülekre talált, de a renoméját kétségkívül megalapozta befolyásos körökben. A Financial Times értesülései alapján amerikai tárgyalások folyamán Rodríguez neve már tavaly felmerült új vezetőként, már amennyiben Maduro rábólint(ott volna) a külföldi száműzetésre. És Delcy nem egyedül lobbizott: a katari közvetítő szerepen túl úgy tudni, hogy

a Fehér Ház számára bátyjával, a rezsimhez hű törvényhozás elnökével, Jorgéval együtt prezentálták magukat mint Madurónál és feleségénél „elfogadhatóbb” duó.

Végül január 5-én fivére eskette fel Rodríguezt Venezuela átmeneti elnökének.

Tankönyvszerűen okos, olykor megnyerő, de mindenekelőtt egy könyörtelen operátor, aki nem tűri az ellenszegülést

– jellemezték az AP-nek az 56 éves Delcyt, akit ideológiailag a keményvonalasan baloldali táborba sorolnak, viszont pragmatikus hozzáállása miatt konstruktív tárgyalópartnernek vélnek.

A forradalom az apánk halála miatti bosszúnk

– idézik az új ügyvivő elnököt, amint Hugo Chávez 1999-es bolivári forradalmáról beszélt. Rodríguez antiimperialista világnézetének megágyazott, hogy hétéves korában elveszítette marxista gerillaként tevékenykedő apját, akit állami őrizetben megkínoztak, miután kitervelte egy CIA-kémnek vélt amerikai cégvezető elrablását.

A Nagy-Britanniában és Franciaországban jogot tanult, az ottani nyelveket beszélő Rodríguezt bátyja „húzta fel” a politika nagyszínpadára. A pszichiáter végzettségű Jorge 2005-től fogva volt aktív a Chávez-féle államigazgatásban, egy ideig alelnökként is szolgált, húgának pedig 2006-ban szerzett munkát az elnök mellett. Ám Delcy csak fél évig húzta Chávez alatt: egyedül kellett Moszkvából hazarepülnie, miután egy nemzetközi delegáció napirendjének szétesése felbőszítette a néhai elnököt, és kirúgták.

Miután a haldokló Chávez 2013-ban Madurót jelölte ki utódjának, a Rodríguez testvérek folyamatosan lépkedtek felfelé a ranglétrán:

Jorge fontos szerepet játszott Maduro elcsalt választás utáni beiktatásában 2024-ben, míg Delcy felelt a külügyekért, aztán vállára vette a gazdaság piaci elvű stabilizálását, majd az olajipart felügyelte – mely tárca jelentőségét nehéz alábecsülni bármely petroállamban.

Az amerikai és venezuelai üzleti kapcsolatai, nemzetközi és belföldi politikai tapasztalata, no meg persze opportunista, pragmatikus manőverezése így megfelelő „elnökjelöltté” tehették az ambiciózus Delcyt a stabilitásra vágyó Trumpék számára – főleg a belső hatalmi viszonyokat nem ismerő, és azok szereplőit ideológiai alapon elutasító Machadóval szemben.

Ám az ügyvivő elnök úgy tűnik, rizikós kötéltáncra kényszerül,

hisz – családi tragédia és chávezista elköteleződés ide vagy oda – egyik napról a másikra nem kormányozhatja Amerika-barátibb irányba a „bolivári forradalmat”, főként, mert a karhatalom nem az ő kezében összpontosul.

Azé a hatalom, aki a fegyvert fogja

Nagyon könnyen felléphetnének ellene, és azonnal félreállíthatnák. […] Ők ketten irányítják jelenleg Venezuelát. Ők azok, akik kiadják a parancsot a fegyvereseknek

– vélekedett Brian Naranjo amerikai diplomata Diosdado Cabello venezuelai belügyminiszterről és Vladimir Padrino védelmi tárcavezetőről. A keményvonalas tisztviselők fő végrehajtói a Maduro-rezsim elnyomásának, és számos emberi jogi sértéssel vádolják őket.

Atención campaña mundial Diosdado cabello 25millones todos a difundir pic.twitter.com/JpsIDvTSfm https://t.co/JpsIDvTSfm

— H҉A҉C҉K҉E҉R҉ VENEZUELA (@hackervnzl) January 8, 2026

• Cabello a korai Chávez-hívek közé tartozott, börtönbe is került, miután részt vett az 1992-es, sikertelen katonai puccskísérletben. A 2002-es puccs során Chávez az ő katonai mozgósításának hála tudott visszatérni a hatalomba, és hiába volt „szürke eminenciás”, végül nem ő lett Chávez trónörököse. Azonban Maduro alatt is megtartotta a második leghatalmasabb vezető címét, hisz

  ő felügyeli a venezuelai utcákat motorral járó és terrorizáló félkatonai egységeket, akik „colectivos” néven futnak.

  Emellett fut egy heti tévéműsora is, mely visszatérő eleme egy bunkósbot: ezt lengeti, miközben indulatosan megosztja nézeteit és különféle teóriáit a nagyközönséggel.
• A négycsillagos tábornok Padrino Vlagyimir Leninről kapta a nevét, viszont csak Chávez 1999-es hatalomra kerülése után vált a baloldali populista elnök hívévé. Pályafutása elején az Egyesült Államokban is részt vett katonai kiképzésen, állítása szerint megismerve az „expanzionista és gyarmatosító” „szörnyeteg belsejét”. Padrino a hadsereget lojalistákkal töltötte fel, és kulcsfontosságú szerepe volt abban, hogy a Maduro elleni puccskísérletek során fegyelmezett maradt a karhatalom.

Ugyan mindketten megjelentek Rodríguez beiktatásán, amikor az elnöki palotánál fegyverropogásról érkeztek beszámolók, gyorsan terjedésnek indult, hogy ez már Cabellóék katonai puccsa lehet. (Mint kiderült, azonosítatlan drónokat lőttek le.) Az El País szerint mindez jól példázza a „hithű chávezista” katonai szárny és a Rodríguez testvérek fémjelezte polgári frakció közötti törésvonalat.

A két oldal kompromisszumos együttműködése vagy potenciális erőszakba torkolló szakítása kulcsfontosságú kérdés Venezuela jövőjét illetően.

Az Egyesült Államok Cabellót és Padrinót is azzal vádolja, hogy vezető tagjai a venezuelai államot átszövő korrupt drogcsempész-hálózatnak, a Cartel de los Solesnek, és 25, illetve 15 millió dolláros vérdíjat tűztek ki a fejükre. A Reuters szerint Washington megfenyegette Cabellót, hogy Maduro után ő lehet a következő célpont, ha „nem viselkedik”.

Ez viszont akár felkelést is kirobbanthatna a belügyminiszterhez és a chávezista ideológiához hű paramilitáris alakulatok, a „colectivos” részéről.

Pro-Maduro motorcycle gang, ‘Colectivos,’ hunting for Trump supporters in Caracas https://t.co/HFMzoAEl9C pic.twitter.com/vkZeeStT8w https://t.co/HFMzoAEl9C

— New York Post (@nypost) January 6, 2026

Amennyiben ezek a csoportok úgy ítélik meg, hogy a Rodríguez testvérek és a politikai elit meghunyászkodik az Egyesült Államok előtt, az szintén lázadáshoz vezethet. Mint arra korábban utaltunk, Venezuela földrajzi adottságai pedig tökéletes táptalaját adnák egy elhúzódó konfliktusnak a kormányhoz hű alakulatok, a katonaság, a rendőrségi erők és a különböző gerillamozgalmak között. (A venezuelai haderő mintegy 130 ezres és a tartalékosokat magába foglaló „bolivári milícia” 200-300 ezres létszáma egyáltalán nem elhanyagolható.)

Nem beszélve arról, hogy a „colectivos” mellett jelen van számos bűnbanda és bűnszervezet, melyek védenék a profitorientált működésükhöz szükséges területet, és erre rájönnek a kolumbiai határ mentén aktív fegyveres szervezetek, mint a Nemzeti Felszabadítási Hadsereg (ELN), valamint a FARC-ból kivált disszidens csoportok, melyek politikai célokat is megfogalmaznak.

Delcy Rodrígueznek tehát nemcsak az Egyesült Államok, illetve a chávezista karhatalmi vezetők, hanem az előbbi szervezetek követeléseit is szem előtt tartva kell zsonglőrködnie,

ha kezében kívánja tartani a hatalmat, és el akarja kerülni az akár vérontással járó káoszt. Az ügyvivő elnök belföldi hitelességét látszólag úgy igyekezte megtartani, hogy korábban az „illegálisan” és „szégyenteljesen” elrabolt Madurót az ország „egyetlen elnökének” nevezte, „imperialista birodalomnak” titulálta az Egyesült Államokat, és határozottan visszautasította, hogy „külföldi ügynökök” irányítanának a caracasi kormány helyett. Ezzel párhuzamosan ugyanakkor „kiegyensúlyozott és tiszteletteljes együttműködésre” hívta Washingtont, majd a két ország „bemocskolt” viszonyáról kifejtette:

nem szokatlan vagy rendellenes az Egyesült Államokkal folytatott kereskedelem,

hangsúlyozva, hogy

Venezuela nyitott az olyan energetikai együttműködésre, amelyben minden fél profitál.

Donald Trump időközben bejelentette, hogy találkozni fog Machadóval, ugyanakkor elhalasztotta a Venezuela elleni támadás „második hullámát”, mivel a két kormány „jól működik együtt”, és Caracas beleegyezett számos politikai fogoly szabadon engedésébe – ami Rubio menetrendje alapján már a „felépülés” szakaszának felelne meg.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/-