Elszakadt a cérna Elon Musknál: Európában példátlan lépéssel vívták ki a haragját
Globál

Elszakadt a cérna Elon Musknál: Európában példátlan lépéssel vívták ki a haragját

Portfolio
Elon Musk milliárdos, az X tulajdonosa „zsarnoknak” és „az igazi fasiszta totalitáriusnak” nevezte Pedro Sánchez spanyol miniszterelnököt, amiért a spanyol kormány be akarja tiltani bizonyos közösségimédia-platformok használatát a 16 évesnél fiatalabb korosztály számára – írja a The Guardian.

Sánchez kedden egy dubai konferencián jelentette be a lépést, mondván, meg kell védeni a gyerekeket a „digitális vadnyugattól”. A spanyol miniszterelnök szerint a közösségi média

egy bukott állam, ahol a törvényeket figyelmen kívül hagyják, a bűncselekményeket pedig tolerálják.

Ezzel Spanyolország lesz az első európai állam, mely ilyen korlátozást vezet be, azok után, hogy decemberben lépett életbe a hasonló ausztrál törvény.

Sánchez beszédében Muskot is megszólította, mivel a dél-afrikai származású amerikai üzletember által tulajdonolt X (korábban Twitter) platform szerinte dezinformációkat terjesztett a spanyol kormány azon döntésével kapcsolatban, hogy 500 ezer, dokumentummokal nem rendelkező munkavállalót és mnedékkérőt legalizálnak. A spanyol kormányfő rámutatott arra, hogy Musk maga is bevándorló.

A világ leggazdagabb embere nem hagyta annyiban Sánchez szavait, az X-en két posztot is közzétett.

Piszkos Sánchez egy zsarnok és a spanyol nép árulója

– írta az első bejegyzésben, majd néhány órával később ismét posztolt.

Sánchez az igazi fasiszta totalitárius

– kommentálta a spanyol miniszterelnök beszédéről készült felvételt.

Az Ipsos tavaly augusztusban közzétett, oktatással kapcsolatos felmérése szerint a spanyolok 82%-a úgy véli, hogy a 14 év alatti gyerekeket ki kellene tiltani a közösségi médiából.

Címlapkép forrása: Nathan Stirk/Getty Images

Holdblog

Holland bélyeggyűjtők, szevasztok!

Vendég Szabó Dávid, a téma szerteágazó. Meg a Bitcoin, ami esik, ahelyett, hogy emelkedne. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók... The post Holland

Property Warm Up 2026

Property Warm Up 2026

2026. február 19.

Portfolio Investment Day 2026

2026. február 24.

Planet Expo és Konferencia – Agrárium a klímaváltozás szorításában

2026. február 25.

Planet Expo és Konferencia – A tiszta energia jövője

2026. február 26.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet