Radikális fordulat előtt a kontinensnyi ország? – Magasan szárnyal a szélsőjobboldal ott, ahol eddig ez lehetetlennek tűnt

Egy igazi öreg motoros

Az 1954-ben született Pauline Hanson korántsem új vagy ismeretlen szereplője az ausztrál belpolitikának, épp ellenkezőleg,

a botrányhős hosszú évek óta állócsillaga az ausztrál radikális jobboldalnak.

Már tinédzserként besegített szülei Brisbane-környéki fish and chips-üzletének könyvelésébe, majd titkárnőként dolgozott. Második házasságából két gyermeke született, és ő intézte a családi vállalkozás papírmunkáit. A válás után visszatért gyökereihez: szüleihez hasonlóan fish-and-chipset kezdett árulni a queenslandi Ipswich-ben. Rövid önkormányzati képviselőség után 1995-ben csatlakozott a Liberális Párthoz, egy évvel később az ő színeikben indult alsóházi képviselőnek. A jobbközép párt azonban kiállt mögüle, miután Hanson az ausztrál őslakosoknak nyújtott állami segély eltörlését sürgette. Ennek ellenére – vagy épp ezért – óriási meglepetést okozva megnyerte a munkáspárti bástyának vélt körzetét, és függetlenként ült be a canberrai törvényhozásba.

30 évvel ezelőtti székfoglaló beszéde rögvest botrányt kavart. Hanson kikelt a politikai korrektség, a multikulturalizmus, és az országot „elárasztó” és „gettókba tömörülő” ázsiaiak ellen, de elutasította, hogy rasszistának bélyegezzék, csak mert nem akarja, hogy a „tömeges migráció” aláássa Ausztrália „erejét és egységét”. Mint hozzátette, a fehér ausztrálok „fordított rasszizmus” áldozatai, mivel náluk több támogatásban és előjogban részesülnek az őslakosok. Bár politikai karrierje kezdetétől fogva a bevándorlásra helyezte a hangsúlyt, egyúttal javasolta a nemzetközi segélyezés, a kamatlábak és a kisvállalkozók adóterhének csökkentését, de az importvámokat megemelte volna az ausztrál ipar védelmében.

Hanson 1997-ben megalapította saját pártját, az Egy Nemzetet, amely lényegében máig ezeket a nézeteket képviseli.

A választókörzeti határmódosításokból fakadóan viszont 1998-ban elveszítette mandátumát, és bár frissen gründolt pártja 8%-ot szerzett országosan, egy képviselői helyet sem szerzett (Ausztráliában háromévente, de általában hamarabb újraválasztják az alsóházat). Hanson pártja a legkonzervatívabb államnak tartott Queensland törvényhozásában szerzett 11 székkel vigasztalódhatott, de a következő években nem sikerült az újbóli áttörés. Ez részben abból fakadt, hogy a jobbközép kormány (1996-2007) migrációs szigorítása, közte az elhíresült „csendes-óceáni megoldás” és a „Tampa-affér”, kifogta a szelet az Egy Nemzet vitorlájából. Hansont 2002-ben kiszorították a jobboldali populista tömörülésből, majd közel három hónapot börtönben ült választási csalás miatt, amivel ráadásul egy volt párttársa vádolta meg. Az ítéletet másodfokon megsemmisítették, és a politikust 2003-ban szabadon engedték.

Ezután több ízben igyekezett vissza-visszatérni az országos vagy állami politikába, 2007-ben még egy új párttal is próbálkozott. Végül 2014-ben visszatért az Egy Nemzethez, és rögvest átvette annak vezetését, sőt, még nevére is vette azt: máig az a hivatalos elnevezése, hogy „Pauline Hanson Egy Nemzete”. 2016-ban – sokadik próbálkozásra – sikerült újból parlamenti mandátumhoz jutnia, Queensland egyik szenátora lett belőle, a posztra pedig 2022-ben újraválasztották.

Hanson szenátorként megtartotta szókimondó és provokatív stílusát, ám

az ázsiai után egyre inkább a muszlim bevándorlók ellen hegyezte ki retorikáját.

2017 után 2025-ben is azzal borzolta a kedélyeket a canberrai felsőházban, hogy fekete burkában jelent meg, ezzel tiltakozva amiatt, hogy nem hajlandók napirendre venni az arcot teljesen eltakaró női viseletek betiltását. A szenátus tavaly megrovásban részesítette Hansont az akció miatt, melyet többen „tiszteletlennek” tituláltak az ülésteremben.

Az Egy Nemzet új aranykora

A legutóbbi, 2025 májusában tartott szövetségi választáson az ausztrálok 6%-a ikszelt első helyen a One Nationre, amely viszont egyetlen egyéni mandátumot sem tudott elhódítani az alsóházban, ahol minden egyes körzetben preferenciális szavazás zajlik. (A választók sorrendbe állítják a jelölteket, majd számláláskor addig „osztják újra” a kieső indulókra leadott második, harmadik stb. preferenciavoksokat, amíg egyikőjük abszolút többséget nem szerez.)

A választás óta azonban elképesztő növekedést produkált Hanson pártja:

kilenc hónap alatt majdnem megötszöröződött az Egy Nemzet tábora, 6%-ról 25%-ra növekedett a támogatottsági arányuk, amire 29 éves története során még sosem volt példa. A felmérések szerint a radikális jobboldali párt, amely egy évvel ezelőtt még a politikai paletta perifériáján lavírozott, ezzel beelőzte – vagy legalább utolérte – a jobboldalt hosszú évtizedek óta domináló Koalíciót, sőt, közel áll ahhoz, hogy Anthony Albanese miniszterelnök balközép Munkáspártját is letaszítsa a trónról. Május óta a kormánypárt 35% feletti támogatottsága legalább öt ponttal esett vissza, míg a Liberális és a Nemzeti Párt alkotta szövetség 30% környékéről 20% alá is benézett.

A közszolgálati ABC elemzése nyomán a One Nation elsősorban korábbi Koalíció-szavazókat térített át – nem is keveset, akár harmadukról is szó lehet –, valamint az egyéb kis pártok szimpatizánsai közül vonzott be jó párat. A Munkáspárt szavazói közül a legmerészebb becslések szerint is legfeljebb minden tizediket hódíthatott meg.

Bár Hansonék támogatói minden társadalmi csoportban képviseltetik magukat, leginkább az egykori Koalíció-szavazó idősek, a vidéki lakosok, a diploma nélküliek és az alacsonyabb keresetűek körében a legnépszerűbbek – mindez egyébként egybevág azzal, amit világszerte a jobboldali populista pártok tradicionális bázisáról feltételezünk, bár érdekesség, hogy az alacsony adók mellett kardoskodó párt kiugróan népszerű a leggazdagabbak körében is. Ide tartozik, hogy Gina Reinhartot, Ausztrália leggazdagabb üzletasszonyát Hanson közeli barátjaként és támogatójaként tartják számon, a queenslandi szenátor Reinhart zsebéből fizetett magánrepülőzése nem egyszer téma volt a sajtóban. A párost egyébként Donald Trump halloweeni partiján is lencsevégre kapták Mar-a-Lagóban.

Öt dolog, ami magyarázza az előretörést

Az Egy Nemzet szélesebb körű elfogadhatóvá válásához és a fenti ábrán is megfigyelhető felemelkedéséhez számos tényező hozzájárult:

1. Ahogy az Egyesült Királyságban és más országokban, úgy

   Ausztráliában is repedezik a 20. században kialakult kétpártrendszer,

   rengetegen kiábrándultak a kormányrudat egymásnak adó bal- és jobbközép „nagypártokból”. A 2022-es választáson a Munkáspárt és a Koalíció együttes elsődleges szavazataránya a második világháború óta feljegyzett legalacsonyabb szintre, 68%-ra csökkent. Ehhez hozzájárult a populista jobboldal, de a zöldek, függetlenek és a „türkizekként” emlegetett jelöltek előretörése is – utóbbiak a klímaválságra fókuszálva főleg nagyvárosias körzetekben döntötték meg a piacbarát Liberálisok egyeduralmát.

   A One Nation támogatói körében ma már van egy olyan csoport, amely egyszerűen fel akar gyújtani mindent, ki akarja penderíteni az ajtón a kétpárti rendszert, és a feje tetejére akarja állítani az egész rendszert

   – vélekedett Kos Samaras, a Redbridge közvélemény-kutatója.
2. A 2025-ös választást a munkáspárti kormányfő saját szemszögéből nézve jó ütemérzékkel írta ki: az „őslakos hangről” szóló sikertelen, megosztó népszavazás után látszólag leáldozóban volt a balközép csillaga, ugyanakkor Donald Trump visszatérését saját javára tudták fordítani (épp, mint Mark Carney kanadai miniszterelnök). A geopolitikai és gazdasági bizonytalanság közepette Anthony Albanese a stabilitás megtestesítőjeként tudott fellépni, miközben ellenfelét, a jobboldali Koalíció kormányfőjelöltjét a helyben népszerűtlen Trump kaotikus, megosztó politikájával és természetével állította párhuzamba. A pofára esés váratlansága és mértéke földrengésként rázta meg a jobbközép szövetség pártjait: az agráriumban és a vidéken népszerű, konzervatívabb Nemzeti Pártot, illetve az inkább nagy- és kertvárosokban domináló, üzletbarát Liberálisokat. Utóbbiak először a mérsékeltként leírt Sussan Leyre bízták a pártvezetést, Ley alatt azonban kétszer is felbontották, majd visszaállították a Koalíció együttműködését (először klímapolitikai, utána pedig szólásszabadsággal kapcsolatos ellentétek miatt). A zuhanórepülésben lévő népszerűségi mutatók és az állandósult belharcok Ley vesztét hozták, február közepén a keményvonalasan jobboldali irányvonallal kecsegtető Angus Taylor lépett a helyébe. Ám egy dolgot kijelenthetünk:

   a Koalíción belül uralkodó káosz és „polgárháború” ugyancsak az Egy Nemzet malmára hajtotta a vizet az elmúlt fél évben.

3. Nem mehetünk el szó nélkül amellett sem, hogy a koronavírus-járvány utáni időszakban valóban nőtt az Ausztráliába érkező migráció. 2008 után ezúttal ugyanakkor nem a csónakokon érkező irreguláris migránsok, hanem a törvényes bevándorlás állt ennek hátterében. Az amerikai konzervatív magazin, a National Review kiemeli, Nagy-Britanniához hasonlóan az ausztrál jobboldali kormány is gazdasági fellendülést remélt a munkavállalói és diákvízum-kiadás fokozásától, de ez a covid-lezárásokkal együtt aláásta a népszerűségüket a vidéki és konzervatív szavazók körében. 2022-23-ban a nettó bevándorlás a pandémia előtti duplájára nőtt: meghaladta a félmillió főt, ami azt jelenti, hogy Ausztrália lakosságának közel 2 százalékát olyan emberek adták, akik az előző évben érkeztek. Mindeközben a külföldi születésűek aránya 31,5 százalékra rúgott, ami a legmagasabb érték 1892 óta. A legtöbben Indiából, Kínából és az Egyesült Királyságból érkeztek újonnan. Pauline Hansonék tehát egy tényleges jelenségre adtak választ a bevándorlást hevesen ellenző és az ország társadalmi kohézióját féltő retorikájukkal. A 2022 óta kormányzó Munkáspárt a közhangulatot érzékelve csökkentette a nettó migrációt, és Albanese nemrégiben kizárta annak a pár tucat ausztrálnak a hazatelepítését Szíriából, akik az Iszlám Állam harcosainak feltételezett családtagjai.
4. A felmérések szerint a tavalyi választás óta töretlenül a megélhetés az ausztrálok legfőbb aggálya, a lakhatás, az egészségügy és a bevándorlás előtt.

   Az Egy Nemzet sikere azonban abban is rejlik, hogy a migrációt összeköti a legnagyobb aggodalmat okozó megélhetési kérdésekkel

   – az óriási ingatlan- és lakbérdrágulásért például (többé-kevésbé megalapozott módon) a piacon újonnan megjelent bevándorlókat okolják, akik tovább szűkítik az így sem elégséges lakáskínálatot. Ezért betiltanák az állampolgársággal nem rendelkezők ingatlanvásárlását – hirdetik a honlapjukon. Samaras szerint Hansonék a bevándorlást, a nemzeti identitás körüli vitákat, illetve a cselekvőképesség bevándorlók és a városi elit miatti elvesztésének érzetét használja ki.

   És van benne rasszizmus is. Az mindig ott van. De én amellett érvelek, hogy valójában a gazdasági tényezők, a kiszolgáltatottság és az elhagyatottság érzése hajtja ennek a nagy részét

   – magyarázta a közvélemény-kutató az ABC-nek.

5. Hanson áttörése a sydney-i Bondi Beachen történt decemberi lövöldözéssel is összefüggésbe hozható,

   melyben 15 embert megöltek egy hanukaünnepségen. Az antiszemita terrortámadást egy indiai származású férfi és fia követte el, az Iszlám Állam radikális ideológiájából inspirálódva. Hanson elmondása szerint „az emberek már régóta aggódtak” a bevándorlás miatt, de eddig nem tudták, „hogyan mondják el vagy hogyan szólaljanak fel”. Augusztusban egyébként Canberra kiutasította Irán nagykövetét, miután a hírszerzés kiderítette: Teherán állt két zsinagógánál történt 2024-es gyújtogatásos támadás mögött.

   Bondi lehetőséget adott nekik arra, hogy kifejezzék, mit éreznek ezzel kapcsolatban, mi történt az országunkkal

   – vélekedett a politikus, aki szerint a lövöldözés azt bizonyítja, az egymást váltó ausztrál kormányok a „rossz embereket” engedték be Ausztráliába. Egy New York Timesnak nyilatkozó One Nation-szavazó azt kifogásolta, hogy a szövetségi és állami hatóságok a támadás után elterelték a szót a migrációról, és ehelyett inkább a tüntetések és a fegyvertartás korlátozásán munkálkodtak. A Bondi Beach-i lövöldözés Ausztráliában fokozta a bevándorlásellenes hangulatot: a Sky News Pulse januári pollja szerint

   az ausztrálok közel kétharmada csökkentené az országba irányuló bevándorlást

   (43% nagyon, 21% kicsit). A gázai háború kapcsán eleve tetőfokára hágott a feszültség az antiszemitizmus és az iszlamofóbia miatt Ausztráliában, a Bondi Beach-i gyilkosságok árnyékában pedig a „világkalifátustól” és az országa „elvesztésétől” tartó Hanson nyilatkozatai sem csillapítják az indulatokat: egy legutóbbi interjúban azt kérdőjelezte meg, hogy léteznek-e egyáltalán „jó muszlimok”.

Ezek után jogosan tehetjük fel a kérdést, hogy meddig tarthat és hová vezethet az Egy Nemzet menetelése:

akár ausztrál kormányfő is lehet Pauline Hansonből?

Bármennyire is elképesztő a One Nation szárnyalása, abban, hogy ezt egyhamar választási győzelemre tudnák váltani, több okból is kételkedhetünk:

• a következő szövetségi alsóházi választásokat 2028 őszéig kell megtartani, így valószínűleg bőven van még ideje a jobbközép Koalíciónak, hogy „összeszedje magát”. Ha a kaotikus belharcok lezárására és Angus Taylor vezetésével kritikusabb kiállásra számíthatunk tőlük bevándorlás kapcsán, nem rossz esélyekkel hódíthatják vissza az átpártolt szavazóik jelentős részét. A legfrissebb felmérések alapján úgy tűnik, mintha lassan feltámadóban lenne a Koalíció, ezzel párhuzamosan pedig Hansonék támogatottsága a tetőzés jeleit mutatja.
• Egyelőre úgy tűnik, hogy a One Nation megnövekedett táborának oroszlánrésze protestszavazókból áll, akik kiábrándultak a két „nagy pártból”, és valami újra vágynak. Ahhoz azonban, hogy hatalomra kerüljenek, Hansonéknak tényleges komolyan vehetőséget és széles körű kormányzóképességet is fel kell mutatni a két védjegyüknek számító kérdés, a migráció és a net zéró klímapolitikai célok ellenzésén túl. Ezt a célt szolgálhatja Barnaby Joyce leigazolása, aki korábban miniszterelnök-helyettesként és a Nemzeti Párt vezetőjeként szolgált.
• Ehhez kapcsolódóan a választói konszenzust elősegítő preferenciális választási rendszer nem kedvez az Egy Nemzetnek, hiszen radikális jobboldali párt lévén rengeteg ausztrál számára teljességgel elképzelhetetlen, hogy akár csak harmadik vagy negyedik helyen rájuk ikszeljen. Ezzel szemben ugyanakkor a Guardian Essential felmérése reménykeltő lehet a One Nation számára: e szerint az ausztrálok 58%-a nyitott lenne arra, hogy rájuk voksoljon.

• ezen túl talán épp saját vezetője jelentheti a legnagyobb akadályt az Egy Nemzet maradandó térhódítása előtt.

  Noha a brit Reform UK-t szokás kritizálni Nigel Farage egyszemélyes showjaként, ez a One Nationre hatványozottan igaz: a párt alapszabálya szerint Pauline Hanson életre szóló mandátummal bír a tömörülés vezetésére, mi több, halála után saját utódját is kijelölheti. Hanson hírhedt a párton belüli csetepatéiról és kompromisszumképtelenségéről, ami erősen megnehezítheti a professzionalizálódást és a bázis tartós kiszélesítését.
• Végül pedig, ahogy a Reform UK-nek, úgy a One Nationnek is meggyűlt korábban a baja a jelöltállítással, több esetben botrányos körülmények között kellett visszaléptetniük az embereiket. Egy 2017-ben előkerült fénykép alapján például az egyik indulójuk horogkeresztet nyírt a kert végi gyepjébe, és mellette állva karlendített egyet.

A Dél-Ausztráliában március végén esedékes állami választás mindenesetre az első, rendkívül izgalmas fokmérője lesz annak, hogy az Egy Nemzet mennyire tudja az újdonsült szimpatizánsai elégedetlenségét szavazatra váltani. A kutatások a munkáspárti kormány folytatását jelzik előre, így a szemek elsősorban a Liberális Párt és a One Nation közötti erőviszonyra fognak szegeződni.

Címlapkép forrása: MTI/EPA/Lukas Coch