A 2026 februárjában közzétett jelentés szerint 2023 januárja és 2025 szeptembere között Oroszország több mint 1400 afrikai harcost toborzott az ukrajnai háborúba. Közülük mintegy 335-en voltak kameruniak. A kutatócsoport becslése alapján az afrikai toborzottak közül több mint háromszázan vesztették életüket. Andrij Szibiga ukrán külügyminiszter szerint az újoncokat tanulási lehetőségekkel, munkával és magas fizetéssel csábítják, majd egyenesen a harcoló alakulatokhoz irányítják őket. A tárcavezető hangsúlyozta, hogy
összesen 36 afrikai országból érkeznek harcosok Oroszországba.
A zsoldosok iránti növekvő igény mögött az áll, hogy Oroszország gyorsabban veszíti el a katonáit, mint ahogy pótolni tudná őket. Több jelentés szerint az orosz veszteségpótlási képesség 2026 januárja óta deficitbe fordult, miközben 2024 és 2025 nagy részében még nagyjából egyensúlyban volt. Az afrikai toborzás azt is jelzi, hogy
a Kreml a háború negyedik évében is igyekszik elkerülni egy újabb tömeges mozgósítást.
Egy ilyen lépés ugyanis rendkívül népszerűtlen lenne az orosz társadalomban. Vlagyimir Putyin elnök az invázió kezdetén még azt hangsúlyozta, hogy a hadműveleteket kizárólag hivatásos erők hajtják végre. Ekkor még határozottan állította, hogy sorkatonákat nem vetnek be, és nem lesz szükség a tartalékosok behívására sem.
Ez a retorika azonban gyorsan megváltozott. Alig három nappal a behívások kizárásáról szóló nyilatkozata után, 2022. március 11-én Putyin az Orosz Biztonsági Tanács ülésén már nyilvánosan támogatta a külföldi önkéntesek bevonását. Különösen a szíriai harcosok frontra küldését szorgalmazta. Mivel az orosz jog formálisan tiltja a zsoldostevékenységet, Moszkva inkább az "önkéntes" kifejezést használja. Ez a tágabb kategória magában foglalja az irreguláris harcosokat és a külföldi toborzottakat egyaránt.
2026-ra Oroszország háborús erőfeszítései nagymértékben éppen azokra az erőforrásokra támaszkodnak, amelyekre Putyin szerint eredetileg nem lett volna szükség. Ide tartozik a rejtett toborzás, a külföldi zsoldosok bevetése, a félkatonai magánalakulatok és a börtönökből verbuvált harcosok alkalmazása. Emellett
Moszkva egyre inkább ráutalódik a Nepáltól Kamerunig terjedő, rögtönzött utánpótlási forrásokra is.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Kiderült, mennyiért lehetetlen már jó albérletet találni a fővárosban
Márciusban rákapcsoltak a lakbérek, de záródik az árolló
Félelmetes fegyverrel rukkolt elő Oroszország, csoportos vadászat indulhat a fronton
Egyszerre 10 eszközzel.
Nehéz malomkövet kötött Magyar Péter új kormánya nyakába Orbán Viktor kabinetje az EU-pénzeknél
Nem a források kiszabadítása lesz a legnagyobb kihívás, hanem azok új célokra való elköltése.
Megrekedni látszik az EU-s bővítési hullám, a Tisza Párt győzelme sem kedvez a gyorsított csatlakozást szorgalmazóknak
Sokan 2030 előtt számítanak a csatlakozásra, de még azok is falba ütközhetnek, akik elvégezték a házi feladatot.
Nagyobb osztalékot fizethet a Shopper Park Plus
Ez közel 7 százalékos osztalékhozamot jelent.
Német cégek: a kormányváltás után Magyarország szakíthat az EU-s belső piac szabályainak megsértését jelentő gazdaságpolitikával
A leköszönő kormányt erősen kritizáló szavakkal reagált az Ost-Ausschusses der Deutschen Wirtschaft a választásra.
Megszólalt a Nyugdíjguru: a Tisza-kormány elhozhatja a férfiak kedvezményes nyugdíját?
Napirendre kerülhet a Nők40 párja.
A börtön elől menekült, de amerikai ICE-ügynökök fogták el az államcsínyért elítélt volt kémfőnököt
Nem lett jó vége a bujdosásnak.
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.


