Az izraeli hadsereg összehangolt légicsapásai több mint száz Hezbollah-parancsnoki központot és egyéb katonai célpontot értek Bejrútban, a Bekaa-völgyben és Dél-Libanonban. A libanoni egészségügyi minisztérium tájékoztatása szerint a támadásokban 112-en vesztették életüket, és 837-en megsebesültek. Bejrútot egymást követő robbanások rázták meg. A mentők nem győzték elszállítani a sérülteket, így a Reuters tudósítói szerint motorosok is segédkeztek a kórházba szállításban. A libanoni orvosi kamara elnöke arra kérte az orvosokat, hogy szakterülettől függetlenül jelentkezzenek a legközelebbi kórházban, és nyújtsanak segítséget.
Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnök az éjszaka folyamán egyértelművé tette, hogy a hat hete tartó amerikai–izraeli–iráni konfliktust felfüggesztő tűzszünet
nem terjed ki Libanonra.
Ez élesen ellentmond a tűzszüneti tárgyalások egyik közvetítője, Sehbáz Sarif pakisztáni miniszterelnök korábbi nyilatkozatának. Ő ugyanis azt közölte, hogy a megállapodás Libanont is magában foglalja.
A szervezethez közel álló libanoni források szerint a Hezbollah szerdán leállította az izraeli célpontok elleni támadásait. Ibrahim al-Muszávi, a Hezbollah parlamenti képviselője elmondta, hogy a szervezetet arról tájékoztatták: a tűzszünet rájuk is vonatkozik.
A szerdai csapások többsége lakott területeket ért. Az izraeli hadsereg Dél-Bejrút és Dél-Libanon egyes részein előzetes evakuálási felszólítást adott ki. Bejrút központjában viszont nem történt ilyen, annak ellenére, hogy ott is mértek csapásokat. Az izraeli katonai szóvivő közölte, hogy a
Hezbollah a hagyományos síita fellegvárának számító Dahíje negyedből vegyes vallású városrészekbe költöztette a létesítményeit.
Hozzátette, hogy az izraeli hadsereg bárhol fel fogja venni ellenük a harcot.
Izrael március 2. óta tartó légi és szárazföldi hadműveleteiben több mint 1500 ember vesztette életét Libanonban, köztük több mint 130 gyermek. Az izraeli evakuálási parancsok az ország területének mintegy 15 százalékát érintik. A libanoni hatóságok szerint már több mint 1,2 millió ember kényszerült elhagyni az otthonát. Izrael emellett bejelentette, hogy a Litáni folyóig terjedő dél-libanoni területet biztonsági övezetként kívánja megszállni.
Forrás: Reuters
Címlapkép forrása: Houssam Shbaro/Anadolu via Getty Images
Az egész világ a Hormuzi-szoros megnyitására vár, pedig van itt egy dolog, ami sokkal nagyobb veszélyt jelent
Ennél sokkal súlyosabb veszélyek is fenyegetik a közlekedést.
Történelmi pillanat: mínusz 20 fokos fagyos pokolba küldték az amerikai csúcsfegyvert, az eredmény magáért beszél
Tényleg mindenhol tud repülni.
Kongatják a vészharangot a világ legnagyobb olajkereskedő cégei, szép lassan összeomlik a kereslet
Ha ez így megy tovább, akár recesszió is jöhet.
Veszélyben a Balaton: agresszív trópusi faj terjed megállíthatatlanul a hazai vizekben
Csak idő kérdése, hogy a Balatonba is bejusson.
Máris találat érte a Barátság-vezetéket – Pedig már holnap megindulhatna az olajáramlás
Nem a legjobb időzítés.
Elérte a mélypontot a magyar ingatlanpiac, de egyre nő a külföldi befektetők aránya
Beárnyékolják a kilátásokat a kiéleződő geopolitikai feszültségek.
Besokallt Brüsszel, Magyarországot is eléri a korrupcióellenes keménykedés: eltitkolt vagyonok és cégek kerültek a célkeresztbe
Kedden fontos döntés született az Európai Tanácsban.
Vagyontervezés bizonytalan környezetben - találkozzunk Szegeden!
Milyen makropálya várható Magyarországon, milyen előnyei és hátrányai lehetnek az eurócsatlakozásnak? Milyen elvek mentén lehet tervezni a vagyonnal, és milyen reális hozammal lehet számolni
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Birodalmi alkony vagy amerikai erődemonstráció? - Szuez és Hormuz párhuzamai
Úgy tűnik, most nagyobb lehetőség kínálkozik az iráni konfliktus megoldására, az ideiglenes tűzszünet alatti megegyezéssel, ellenkező esetben nem marad más, mint a katonai erő fokozása a Fo
Mennyi értéket termel egy dolgozó kéz? - BB Tengely
Magyarország lemaradt a termelékenységi versenyben, a Balkán-Baltikum régió országainak többsége lehagyott minket az elmúlt 15 évben. Egy gazdaság hosszú távú sikerességét nem feltétlenü
Az Európai közeledés 100 milliárdokban mérhető eredménye
Még az átlagember is észrevette a forint hatalmas erősödését a választások hatására. Van egy kevésbé szem előtt lévő, ugyanakkor hatalmas pénzügyi előrelépést mutató fejlemény is: a
Zsiday Viktor: Hogyan ne álljon fejre gazdaságilag a rendszerváltás?
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Zsiday Viktor: A ciklus elején elkövetett hiba sokéves következményekkel járhat
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Energiapiaci fordulat: hogyan alkalmazkodnak a nagy szereplők?
A Futureal-csoport két vezetőjével beszélgettünk.
Már látják a magyar cégek, kitől és milyen munkát vesz el az AI
Varga Botonddal, a SERCO AI és Innovációs Üzletágvezetőjével beszélgettünk.
Meddig száguldhat a forint, és lehet-e túl erős?
Ellentétes erők küzdelme fog zajlani, ha valóban az euró lesz az irány.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


