A hadsereg közölte, hogy reggel több azonosítatlan ballisztikus rakétát észlelt, amelyeket Észak-Korea Vonszan régiójából indítottak. A rakéták mintegy 240 kilométert repültek.
Korábban a hadsereg még arról számolt be, hogy kedden „azonosítatlan lövedéket” lőttek ki az észak-koreai főváros, Phenjan térségéből.
A dél-koreai Yonhap hírügynökség katonai tisztviselőkre hivatkozó jelentése szerint a kedden kilőtt lövedék valószínűleg egy ballisztikus rakéta volt, amely kelet felé repült, mielőtt a repülés korai szakaszában rendellenességre utaló jeleket mutatott volna, majd eltűnt.
A dél-koreai elnöki hivatal nemzetbiztonsági hivatala rendkívüli ülést tartott a rakétaindításokat követően, és jelezte,
tekintettel a Közel-Keleten zajló konfliktusra, az érintett ügynökségek utasítást kaptak, hogy fokozzák éberségüket a megfelelő készenlét fenntartása érdekében.
A hivatal egyben felszólította Észak-Koreát, haladéktalanul szüntesse be a rakétaindításokat, amelyeket az ENSZ Biztonsági Tanácsának határozatait sértő provokatív cselekményeknek minősített – derült ki a közleményből.
Kihara Minoru japán kabinetfőnök a Reuters szerint azt mondta, hogy a rakéták nem sértették meg Japán felségvizeit és kizárólagos gazdasági övezetét, illetve nem okoztak károkat.
Az incidensek Észak-Korea negyedik és ötödik ballisztikusrakéta-indítását jelentik ebben az évben, két januári és egy márciusi kilövést követően.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Itt van, mire fogad most, aki nagyot kaszált az iráni háború kitörésén
Nagy téteket tett.
Kiderült, nagyon megugrott az orosz gázexport az EU-ba
Brüsszel fogadkozik, hogy jövőre ennek egész biztosan vége lesz.
Magyarország szemet huny: közel 100 milliárdot tehettek zsebre kínai exportőrök
A felületes procedúrákkal az ország is meglehetősen jól járhatott.
Váratlanul összehívták Amerika legnagyobb bankvezéreit - Olyan fenyegetés bukkant fel, ami minden rendszert feltörhet
Brutálisan sokat tud már a Mythos.
Ez aztán az igazi fordulat: havazott Magyarországon!
Egyes részeken még meg is maradt a hó.
KPMG: Eltűnhet Magyarországon a nemek közötti bérszakadék
Hatalmas változás előtt áll a magyar munkaerőpiac, a transzparens fizetéseké és az AI-vezérelt mobilitásé a jövő.
Megszavazták a Raiffeisen osztalékát, elbúcsúztatták a vezérigazgatót
4 százalékos osztalékhozamot kínálnak a papírok.
100 millió eurós ügylettel duplázta lengyel portfólióját az egyik meghatározó régiós ingatlanalap
A vegyes funkciós komplexum összesen 37 ezer négyzetméternyi területtel rendelkezik.
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Amikor megoldásod van hamarabb, mint problémád
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez legtöbbször abból ered, hogy a valódi kérdésekre viszont nem tud megoldást nyújtani. A pén
Kettészakadt a lakáspiac: Hol a legolcsóbb most az Otthon Start és a piaci lakáshitel?
A lakáshitelpiacot 2026 tavaszán két, teljesen eltérő élethelyzet választja ketté: egyfelől ott vannak a szuperolcsó Otthon Starttal induló fiatalok, másfelől azok a családok és továbbkölt
Ki nő gyorsan, ki nő kiszámíthatóan? - BB Tengely
A BB Tengely, azaz a Baltikum-Balkán országainak gazdasági növekedési mintázatai. A gazdasági növekedés értékelésénél nemcsak az számít, hogy egy ország milyen gyorsan bővül átlagosan,
Automatic Data Processing, Inc. - elemzés
Az áprilisi Top 10 hatodik helyezettje, a chartja nagyon tetszik, egy elemzést feltétlenül megérdemel. Össze fogom vetni a Paychex-szel, azt is nemrég elemeztem, és az is HR-es cég. Amelyik j
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Kína állami hitelezésének szerkezeti átalakulása: földrajzi és ágazati súlypontváltás
Kína globális stratégiája megváltozott: a fejlődő országok infrastrukturális támogatása helyett egyre inkább a fejlett nyugati gazdaságok stratégiai ágazataiban épít ki tudatosan pozíció
Milliárdokkal támogatjuk a fontos társadalmi célokat (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Kihagyhatatlan előnyök, ha új építésű otthont keresel! (x)
Évente akár 30 millió adagra is elegendő élelmiszert mentünk meg a rászorulóknak (x)
A legtöbb szempontból magyarok a kiskereskedelem óriásai
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Kinek éri meg a háztartási energiatároló, és mire elég a 2,5 milliós támogatás?
Új korszak kezdődik az otthoni energiafüggetlenségben.
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?
Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.
Venni, tartani, eladni? Mit csináljunk a NER-papírokkal?
Óriási mozgások a hazai tőzsdén.


