Nyakunkon a válság, szinte semmit se tehetünk

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata.

Ez itt az on the other hand, a portfolio vélemény rovata. A cikkek a szerzők véleményét tükrözik, amelyek nem feltétlenül esnek egybe a Portfolio szerkesztőségének álláspontjával. Ha hozzászólna a témához, küldje el cikkét a velemeny@portfolio.hu címre. A megjelent cikkek itt olvashatók.

Sok ország tesz e percekben komoly erőfeszítést azért, hogy a háborúzó felek tűzszünetet kössenek egymással, s ismét hajózhatóvá váljon a Hormuzi-szoros, hogy újra megindulhasson a kőolaj és a cseppfolyósított földgáz szállítása. A szoros megnyitása ugyanakkor korántsem egyszerű feladat. Irán a tűzszünet öt feltétele között szerepelteti, hogy a nemzetközi közösség ismerje el a Hormuzi-szoros feletti iráni fennhatóságot. Március eleje óta csupán néhány Teherán által „barátinak” tekintett ország tulajdonába tartozó vízi járművet engedtek át. Iráni sajtójelentések szerint a parlament törvényt készít elő a szoroson áthaladó hajók tranzitdíjfizetési kötelezettségéről.

Az Iszlám Forradalmi Gárda eközben már működtet egyfajta „tranzitdíjrendszert” a hajóforgalom szabályozására. Ezért csak reménykedni lehet abban, hogy a diplomáciai erőfeszítések – és persze a kölcsönös elrettentések is – megteszik a hatásukat, ám senki nem tudja megjósolni, hogy mit hoz a holnap. Az azonban már most bizonyos, hogy a háború eddig eltelt alig több mint egy hónapja nem múlik el nyomtalanul akkor sem, ha sikerülne fegyverszünetet kötni, helyreállítani a szabad hajózást, a Perzsa-öbölben rekedt hajók és a legénység biztonságát garantálni, valamint az alapvető nyersanyagszállításokat újraindítani.

Az Irán elleni háborúból fakadó olajválság a világgazdaság egy újfajta sebezhetőségét tárta fel: a világ eddig még egyszer sem került válságba ilyen magas hiány- és adósságszint mellett. Ennek terhe óhatatlanul korlátozza a kormányok azon képességét, hogy tartósan tompítani tudják a megemelkedett energiaárak kedvezőtlen hatását. A 70-es évek olajválságának kitörése idején az államháztartások hiánya még a GDP 2 százaléka körül alakult, az eladósodottság pedig a GDP 20 százalékát tette ki, napjainkra viszont a hiány a háromszorosára, az eladósodottság pedig az ötszörösére nőtt. Ennek ellenére a kormányok többnyire ismét a múltban bevált eszközökkel próbálnak reagálni az olajválságra: az egyes országok árkorlátozásokat, jegyrendszereket és különféle üzemanyag-támogatásokat vezetnek be, gyakran adócsökkentéssel kombinálva.

Csakhogy ezúttal a kormányok nehezen engedhetik meg maguknak huzamosabb időn keresztül az ilyesfajta mentőintézkedéseket, mert a globális kötvénypiacok máris figyelmeztetnek a kiadások várható felfutásának veszélyeire.

A múltban a válságok idején a hosszú távú kamatlábak általában csökkentek, mivel a piacok lassabb növekedésre és lazább monetáris politikára számítottak. E tapasztalati összefüggés alól azonban a nagy olajválságok már a múltban is kivételt képeztek, mert ilyenkor a hosszú távú kamatlábak az inflációs várakozásokkal együtt emelkedtek. A kötvényhozamok most is emelkedni kezdtek, ám ezúttal más okból. A hosszabb távú inflációs várakozások ugyanis nem erősödtek fel, de a piacok attól tartanak, hogy az iráni olajválság a magas költségvetési hiányok és adósságok ellenére további költségvetési kiadásokat fog kikényszeríteni, ami viszont felhajtja az államkötvények lejárati prémiumát.

Tavaly az állami hitelfelvételek hatására a teljes globális adósságszint a Covid-világjárvány óta a leggyorsabb ütemben emelkedett, rekordnak számító 348 billió dollárra, ami több mint háromszorosa a világ teljes GDP-jének.

Ilyen körülmények közepette pedig csak nagyon kevés kormány van abban a helyzetben, hogy új ösztönző intézkedéseket vezessen be.

A jegybankok lehetőségei ugyancsak korlátozottak. Az elmúlt évtizedek során a kormányokkal együttműködve a kereslet csökkenésének első jeleire ösztönző intézkedéseket hoztak, ám erre most csak kevés lehetőségük van. Az amerikai Federal Reserve 60 egymást követő hónap során sem tudta elérni a 2 százalékos inflációs célját. Hasonlóképpen a fejlett országok központi bankjainak háromnegyede, a feltörekvő országokban pedig minden második jegybank nem volt képes elérni a kitűzött célt. Az olajársokk most újabb lökést ad az inflációnak, azt pedig nem lehet orvosolni friss pénznek a gazdaságba történő bepumpálásával.

Az eladósodásnak ugyan nincs olyan egyértelmű felső küszöbértéke, amelyen túl a hiány valószínűleg már súlyos gazdasági gondokat okozna, a kötvénypiacok reakcióját azonban komoly figyelmeztetésnek kell tekinteni. Más jelek – mint például az amerikai államadósság után fizetett kamatok összege, amely már most meghaladja a védelmi kiadásokat – pedig szintén arra utalnak, hogy a GDP 100 százalékát meghaladó adósságteher egyre komolyabb aggodalomra ad okot.

Emiatt válik az iráni háború okozta sokk mássá, mint a korábbiak. A globális gazdaság korábban a mostaninál meredekebb olajár-emelkedéseket szenvedett meg, ám akkor képes volt az energiafelhasználást gyorsan hatékonyabbá tenni, ami többnyire segített enyhíteni a kedvezőtlen hatásokat. Most viszont a megemelkedett olajárak huzamosabb fennmaradását valószínűsíti az a körülmény, hogy a kormányoknak szűkebb gazdaságpolitikai mozgástere maradt a sokk hatásainak az orvoslására. A sebezhetőségnek ez az új minősége nemcsak az iráni háború következményeinek teszi ki a globális gazdaságot, hanem a belátható jövőben valamennyi bekövetkező sokknak.

Ennek felismerését tükrözi az, hogy az Európai Bizottság „koordinációra és óvatosságra” szólított fel az energiaárakra nehezedő nyomás enyhítését célzó intézkedésekkel kapcsolatban. A Bizottság szakértői attól tartanak, hogy a konfliktus hat éven belül a harmadik gazdasági válságot indítja el az EU-ban a Covid-világjárvány és Oroszország 2022-es ukrajnai inváziója után, mely utóbbi kettő esetében nagyszabású, az államadósságot felhajtó ösztönző programokat indítottak el. Ezek következtében az EU bruttó államadósságának GDP-arányos aránya a 2019 végi 77,8 százalékról a múlt év harmadik negyedévében 82,1 százalékra emelkedett. Nem véletlenül hangsúlyozta a gazdaságpolitikáért felelős biztos azt, hogy a tagállamoknak korlátozott a költségvetési mozgásterük, ezért bármilyen intézkedést is foganatosítsanak, annak átmenetinek és célzottnak kell lennie, máskülönben a védelmi kiadásoknak már elhatározott megemelése következtében azoknak súlyos költségvetési következményei lehetnek.

Célzott intézkedések meghozatalának a szándékára utal az, hogy Németország, Spanyolország, Olaszország, Portugália és Ausztria pénzügyminiszterei múlt pénteken arra tettek javaslatot, hogy EU-szerte vessenek ki egy „extraprofitadót” az energiaszolgáltató vállalatokra, s az ebből származó bevételből enyhítsék az európai gazdaságra és az európai polgárokra szakadt terheket.

Csakhogy egy ilyen adó kivetése csupán egyszeri valós többletbevételt – következésképpen csupán átmeneti enyhülést – hozhat, a problémák azonban valószínűleg huzamosabb ideig fennmaradnak.

Ennek fő oka az, hogy a hirtelen megdrágult üzemanyag-, műtrágya- és műanyagár tovagyűrűzik a teljes termelési vertikumon, miből fakadóan mindenekelőtt az élelmiszerek ára, továbbá az olyan szállításintenzív termékek ára is, mint például az építőanyagoké, érzékelhetően megnő és hosszabb időn át magas marad.

Hasonlóképpen megsínyli az iráni háború okozta ársokkot az idegenforgalom és a légiközlekedés is. A turizmus az EU-ban a GDP 10 százalékát teszi ki, de akad olyan tagállam is, ahol a 25 százalékot is elér. Következésképpen mind a beutazó, mind a kiutazó turizmusban érezhető visszaesés várható, különösképpen a háború által leginkább érintett közel-keleti viszonylatokban. A turizmushoz hasonlóképpen jelentős a légifuvarozás hozzájárulása is a nemzetgazdasági teljesítményhez, ám a rendelkezésre álló kerozin-készletek elapadása kényszerű járattörlésekhez vezet, az üzemanyagdrágulás pedig keresletet visszavető jelentős jegyár- és fuvardíjemelést okoz. A kedvezőtlen kilátások máris tükröződtek a légitársaságok részvényeinek a tőzsdei árfolyamában, de a tovagyűrűző hatások a polgári célú repülőgépgyártásban is éreztetni fogják majd a hatásukat.

Az iráni háború talán egyetlen nagy haszonélvezője Oroszország, hiszen a globális kőolaj- és földgázkínálat szűkülése óhatatlanul javította a helyzetét az értékesítés terén, és persze magasabb árakat is el tudott érni. A váratlanul kedvezőbbé vált lehetőségek kiaknázásának azonban több tényező is korlátot szab. Az EU egyelőre fenn kívánja tartani az embargót az orosz szénhidrogénekre, azoknak az országoknak az esetében viszont, amelyek készek akár többet is vásárolni, a rendelkezésre álló szállítási kapacitás szűkössége jelent korlátot. A bevételek növelését nehezítik továbbá az Oroszország balti-tengeri és fekete-tengeri olajtermináljai elleni ukrán dróntámadások is. Szakértők szerint egyedül a március 29-ig tartó héten a primorszki és az uszty-lugai olajterminálok elleni támadások közel egy milliárd dolláros bevételkiesést okoztak. Ukrajna az energetikai ágazatokon kívül fokozta a támadásait az orosz műtrágyagyárak ellen is, amelyek a fronton bevetett vegyi anyagokat is gyártanak.

Akármi is legyen az április 12-i választások kimenetele, a következő magyar kormánynak nem lesz egyszerű feladata.

A gazdasági növekedés lehetősége valószínűleg szűkül, hiszen a legfontosabb partnerországaink máris az idei évre reméltnél jóval alacsonyabb növekedéssel számolnak, ami óhatatlanul gátat vet a hazai kivitel növelésének. Az extraprofitra kivetett adóból komoly többletbevételre nálunk már nem lehet számítani. A múlt év végi és az idei nagy jövedelemkiáramlás (pl. anyák SzJA-kedvezménye, fegyverpénz, 13. és 14. havi nyugdíj) jelentős részét a lakosság óvatosságból tartalékolja, így valószínűleg a fogyasztás felfutásától sem várható, hogy élénkíti a növekedést és növeli az adóbevételeket.

A védett üzemanyagár fenntartása sem lehetséges sokáig, még akkor sem, ha a kőolajszállítás a Druzsba-vezetéken ismét beindulna, mivel Oroszország piaci áron fogja számlázni a tőle vásárolt kőolajat. Hasonlóképpen megemelkedik bizonyára a földgáz ára is, származzon az Oroszországból, Azerbajdzsánból vagy máshonnan, ez pedig befolyásolni fogja a rezsicsökkentés lehetőségét is.

Az államháztartás további eladósodásra sem lesz igazán mód, mert a hazai kormányzati szektor adóssága a múlt esztendő végén ugyan az EU átlagának csak 85 százalékát tette ki, a hiány viszont az EU-átlagnál 46 százalékkal magasabb volt, ez pedig a romló gazdasági kilátásokkal együtt nem teszi egyelőre vonzóvá a külföldi befektetők számára a magyar államkötvények további vásárlását.

A költségvetés kiadási oldalát ráadásul főleg a forint-kamatlábaknak a reméltnél lassúbb csökkenése fogja tovább terhelni.

Ez utóbbi tényező – párosulva az üzleti kilátások romlásával – nem teremt teret az ipari beruházások élénkülésének sem. A befagyott EU-s pénzek esetleges felszabadítása ugyan növelheti a gazdaság mozgásterét, ám a jelenlegi kamattámogatások huzamosabb fenntartásának még ebben az esetben sem látszik a lehetősége.

Összességében tehát egyelőre változatlanul csak a gazdaság nagyon szerény növekedésével lehet számolni, pedig bizony éppen ideje lett volna annak, hogy a több éves stagnálást végre egy érzékelhető fellendülés kövesse.

Címlapkép forrása: Tolga Akbaba/Anadolu via Getty Images