Aleksander Miszalski, aki alig két éve vezeti Krakkót, Tusk pártjának, a Polgári Koalíciónak (KO) tagja. A jobboldali ellenzék, a Jog és Igazságosság (PiS) és a Konföderáció által támogatott, sikeresnek bizonyult petíció miatt azonban a jövő hónapban arról döntenek a város lakói, hogy maradhat-e tovább a polgármesteri székben.
A népszavazást kezdeményező, magát pártfüggetlennek nevező csoport több dolog miatt is bírálta Miszalskit: szerintük ő felelős az önkormányzat növekvő adósságáért, saját embereit nevezi ki a legfontosabb posztokba, és kedvezményeket nyújt a kampányát támogató ingatlanfejlesztőknek. Emellett a csoport bírálja azt is, hogy a polgármester nem engedi be a régebbi, környezetszennyező autókat a városba.
A népszavazás kiírása érdekében a krakkói lakosság 10 százalékának kellett aláírni a petíciót, ami 58 355 aláírást jelent, de a csoport végül 134 ezer választópolgár támogatását szerezte meg.
A Nemzeti Választási Iroda krakkói képviselője kedden bejelentette, hogy
megvan a kellő számú hiteles aláírás, így május 24-én a város lakói dönthetnek arról, hogy leváltják-e a polgármestert, illetve a teljes képviselőtestületet.
Ahhoz, hogy a népszavazás érvényes legyen, a polgármester és a tanács megválasztására szavazók legalább háromötödének részt kell vennie. A polgármesteri népszavazáson ez azt jelenti, hogy 158 555 választópolgár részvételére van szükség, a tanácsi népszavazáson pedig 179 792-re.
Ha a részvételi követelmény teljesül, akkor a választáson egyszerű többséggel döntenek a polgármester és a tanács megtartása vagy elbocsátása mellett. Ha elbocsátják őket, akkor új választásokat tartanak.
Łukasz Gibała, aki Miszalski ellenfele volt a 2024-es önkormányzati választásokon, üdvözölte a népszavazás kiírását. Az előző választási eredmény nagyon szoros volt: a győztes jelölt 51 százalékot, ellenfele 49 százalékot szerzett.
2023-ban parlamenti választásokat, 2024-ben európai parlamenti és önkormányzati választásokat, 2025-ben elnökválasztást tartottak Lengyelországban, de a 2027 őszén esedékes parlamenti választások előtt már nem lett volna több fontos voksolás.
Így a krakkói népszavazás egyfajta félidős választásként is értelmezhető,
melyen legalábbis Lengyelország második legnagyobb városában a Tuskhoz közel álló polgármesterről szóló szavazás révén a kormány munkájáról is ítéletet mondhatnak a választók.
A Tusk-kormányt egy érvénytelen referendum vagy egy győzelem megerősítené, ha azonban a népszavazás érvényes és eredményes lenne, az nagy pofon lenne a kabinet számára, és jelentős fegyvertény az ellenzéknek, különösen, hogy a Polgári Koalíció elsősorban a nagyvárosokban erős.
A Polgári Koalíció jelenleg vezet a közvélemény-kutatásokban, koalíciós partnerei azonban visszaestek. A fő ellenzéki erő, a PiS le van maradva a vezető kormánypárttól, viszont megerősödött két radikális erő, a Szabadság és Függetlenség Konföderáció, illetve a még szélsőségesebb Lengyel Korona Konföderációja.

Aleksander Miszalski krakkói polgármester kedden a május 24-én esedékes népszavazástól való távolmaradásra szólította fel híveit.
A jelenlegi lengyel politikai helyzetről ezekben a cikkeinkben írtunk bővebben:
Címlapkép forrása: Jakub Porzycki/NurPhoto via Getty Images
Cser-Palkovics: teljesen új vezetés kell a Fidesznek
Székesfehérvár fideszes polgármestere több ponton is kritizálta a leköszönő kormány választás kampányát.
Fellélegezhet végre a világ? – Kéznyújtásnyira a megállapodás Amerika és Irán között
Néhány részlet már ismert.
Nagyot kaszált a CATL: egy új tervvel még nagyobbat szakítanának
Megdobta a piacokat a helyzet.
Ijesztő jövőt vázolt fel az olajhatalom: ami eddig zajlott a piacon, még csak a kezdet lehet
Hamarosan mindenkit elérnek a hatások.
Árrobbanás rázza meg az európai vegyipart, már a termelés is veszélyben
Az iráni konfliktus ezen a fronton is nehéz helyzetbe hozza az EU-t
Meglépték az amerikai óriásbankok: dől a profit, mégis ezreket tettek utcára a mesterséges intelligencia miatt
Folyamatosan növekszik a felhasználás mértéke.
Automatizált szállítói számla feldolgozás nagyvállalati ERP környezetben
A szállítói számlák feldolgozása (Accounts Payable - AP) az elmúlt években a vállalati digitalizáció egyik legfontosabb fókuszterületévé lépett elő. Nem véletlenül: a manuális adminiszt
Kormányváltás: válás után is maradhat a CSOK és a CSOK Plusz? Mi lesz a Babaváróval?
A TISZA Párt programja szerint válás esetén nem kellene visszafizetni a CSOK-ot és a CSOK Pluszhoz kapcsolódó kedvezményeket, ami érdemi fordulatot jelentene a mai szabályokhoz képest. Jelenleg
Sport és ESG: hol keletkezik valójában a profi sport karbonlábnyoma?
A profi sport ESG-vállalásai ma már megkerülhetetlenek, a tényleges környezeti hatás azonban sokszor jóval összetettebb, mint amit a látványos vállalások sugallnak. Duha Bence cikksorozatának
Nulláról kell újragondolni a forintról alkotott képünket
Az új magyar gazdaságpolitika nem feltétlenül arról szól majd, hogy a magyar gazdaság versenyelőnye kizárólag a gyenge forint lenne. A lakosság valószínűleg még nem tud... The post Nulláró
Top 10 osztalék részvény - 2026. április
Április hatodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
Zsiday: A forint mostantól euró, ha hiszünk a csatlakozásban
Miért erősödik így a forint? Miért örülnek a piaci szereplők ennyire az új magyar kormánynak? A válasz egyszerű. A piacoknak nem szimpátiája, hanem várakozása van.... The post Zsiday: A for
A klímaváltozás miatt újraindulhat a területekért folyó versenyfutás
A klímaváltozás okozta erőforráshiány és az új, lakható területek megnyílása véget vethet a békés világrendnek
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Ezek a részvények lehetnek a választás nagy nyertesei: a Concorde és az Accorde szakértőit kérdeztük
Gyurcsik Attilával és Bukta Gáborral beszélgettünk.
Drámai hibát követett el Donald Trump? – Az egész világ megfizetheti az árát
Lábon lőhette magát az amerikai elnök.
Felejtsük el a forintról kialakult tévhiteket − A HOLD elemzői az új helyzetről
Befektetési stratégiák választás utánra.


