Ukrajna nem bólintott rá a legnagyobb drón- és rakétagyártó eladására
A hivatal a Reuters hírügynökségnek küldött írásbeli válaszában közölte, hogy a kérelmet még tavaly december 30-án kapták meg. Érdemi vizsgálat nélkül elutasították, mivel a beadvány nem felelt meg az előírt formai és jogi feltételeknek. Azt azonban nem részletezték, hogy pontosan mely szabályokat sértette meg a kérelem, ahogy azt sem, hogy mikor küldték vissza a dokumentumokat.
A Fire Point társalapítója, Denisz Stilerman a múlt héten adott interjút a Reutersnek. Ebben még arról beszélt, hogy a 30 százalékos részesedés felvásárlását a versenyhivatal már vizsgálja. Az ügylet alapján a vállalat teljes értékelése 2,5 milliárd dollár lenne. Stilerman akkor úgy vélte, hogy a hatóságnak körülbelül októberig kell meghoznia a döntést.
A Fire Point a 2022-es orosz invázió után alakult, és rövid idő alatt az ukrán védelmi ipar egyik legkiemelkedőbb vállalatává nőtte ki magát. A cég gyártja az Ukrajna által Oroszország ellen bevetett nagy hatótávolságú drónok többségét, valamint a Flamingo cirkálórakétákat is.
A hivatal megerősítette, hogy az ügyletben az EDGE Group a befektető. Ezt korábban az ukrán sajtó meg nem nevezett forrásokra hivatkozva már megírta. A versenyhatóság hozzátette, hogy a válaszadás idejéig nem érkezett újabb kérelem az ügyben. Sem a Fire Point, sem az EDGE Group nem reagált a hírügynökség megkeresésére.
Forrás: Reuters
A Bayer és a WHB konzorciuma építheti a 110 milliárdos Pázmány-campust, de a minisztérium komoly büntetést kapott
Kizárták az olcsóbb ajánlatot adott Kész Zrt.-t, amely megtámadta a döntést.
Kiszivárgott: titkos találkozót tartottak, miközben zúgnak a harci dobok Donald Trump hátsó udvarában
Újabb katonai beavatkozásra készül az elnök?
Zelenszkij: április végére készen áll majd a szállításra a Barátság kőolajvezeték
Utána Magyarország is feloldja az uniós hitelkeret blokkolását.
Meghökkentő céldátumot tűzött ki Zelenszkij: visszább akar venni az amerikai függőségből a kulcsfontosságú területen
Az európaiakkal fejlesztenének alternatívát.
A kormányváltással megvalósulhat Magyarország elektromosautó-álma - ezt várja a régió legnagyobb fejlesztője
Ha mind Brüsszellel, mind Kínával jó a kapcsolat, az remek hír a befektetők számára.
Csád több száz katonát küld a káoszba süllyedt szigetország segítségére – Indul az ENSZ missziója
A bűnbandák ellen lépnek fel.
Patthelyzet a szlovén kormányalakításban: úgy tűnik, nem lesz megint miniszterelnök a választáson győztes politikusból
Folytatódik az egyezkedés a szomszédos országban.
Az Európai közeledés 100 milliárdokban mérhető eredménye
Még az átlagember is észrevette a forint hatalmas erősödését a választások hatására. Van egy kevésbé szem előtt lévő, ugyanakkor hatalmas pénzügyi előrelépést mutató fejlemény is: a
Számlázás céges környezetben: Hol rejtőznek az ÁFA kockázatok?
Előfordult már, hogy egy teljesítési időpont meghatározása kapcsán több szervezeti egység eltérő álláspontra jutott, mégsem született minden szempontbl megnyugtató válasz? Vagy hogy az ER
Zsiday Viktor: Hogyan ne álljon fejre gazdaságilag a rendszerváltás?
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Zsiday Viktor: A ciklus elején elkövetett hiba sokéves következményekkel járhat
Példátlan mértékű felhatalmazást kapott Magyar Péter egy rendszerváltoztatásra. Ezen belül nagyon komoly gazdasági igények, elvárások is vannak a leendő miniszterelnökkel szemben: a Tisza P
Az orosz olaj és gáz, vagy az uniós pénzek fontosabbak Magyarországnak?
A választási kampány egyik központi kérdése volt az olcsó orosz energia. Nagy kérdés, hogy valójában mennyire olcsó, és vajon többet ér-e, mint a beragadt uniós... The post Az orosz olaj é
Követett részvények - 2026. április
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Választás után: mi lesz a magyar alapkamattal?
A választás utáni forinterősödés első ránézésre megnyithatná a teret a kamatcsökkentés előtt, a jegybank mozgásterét azonban továbbra is erősen szűkítik az energiaárak és a külső ko
Veszélyesen sokat költünk az államadósság finanszírozására
A járványt követő években megint nőni kezdett a GDP-arányos államadósság Magyarországon, ami önmagában még nem lenne probléma, de a magyar állam már a GDP közel... The post Veszélyesen s
Meddig száguldhat a forint, és lehet-e túl erős?
Ellentétes erők küzdelme fog zajlani, ha valóban az euró lesz az irány.
Madár, Virovácz, Zsiday: csoda vagy megszorítás a Tisza-kormány útja?
Mi kell a növekedéshez és a magyar euróhoz?
Tardos Gergely: rögös lesz az út a magyar euróig
Számos jótékony hatása lehet a bevezetésnek.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


