Színt vallott az olajhatalom: nagyon súlyos károkat okozott Irán folyamatos támadása - Egyhamar nem áll helyre a termelés
A szaúd-arábiai energiaügyi minisztérium megerősítette, hogy az iráni támadások nyomán több kulcsfontosságú energetikai létesítményben is leállt a termelés. Ez súlyos kiesést okozott az ország kőolajkitermelésében és exportkapacitásában.
Netanjahu hallani sem akar tűzszünetről
Libanon és Izrael hamarosan béketárgyalásba kezdenek, de Izrael egyelőre hallani sem akar tűzszünetről - jelentette be Benjámin Netnajahu izraeli miniszterelnök.
Röviddel ezután újabb bombázási hullámot indított az izraeli légierő.
Váratlanul megtörte a csendet Irán legfőbb vezére – Kíméletlen bosszút ígért
Felolvastak az iráni köztelevízióban egy olyan üzenetet, melyet állítólag Irán legfőbb vezére, Modzstaba Hámenei küldött az iráni népnek – számol be az Al-Dzsazíra.
Kimondta Trump: közel a béke, Izrael visszafogja magát - Holnap végleg lezárulhat a háború
Donald Trump amerikai elnök azt mondta egy NBC Newsnak adott interjúban, hogy a libanoni hadműveletek visszafogására kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt. Az amerikai vezető úgy látja - napokon belül meg fognak tudni állapodni Iránnal egy békeszerződés nyélbe ütéséről.
Kiderült: Donald Trump szólt rá Izraelre - Egyetlen dolgot kért Netanjahutól
Donald Trump amerikai elnök telefonon arra kérte Benjámin Netanjahu izraeli miniszterelnököt, hogy vegyen vissza a Libanon elleni katonai műveletek intenzitásából, mivel tart tőle, hogy borulni fog az Iránnal kötött tűzszünet – értesült az NBC News egy magas rangú amerikai tisztségviselőre hivatkozva.
Óriási bejelentés: Netanjahu rábólintott a békülési ajánlatra, úgy néz ki, tényleg véget ér a pusztító háború
Nagyon úgy tűnik, hogy Libanon és Izrael hamarosan tárgyalni kezd az országban zajló harcok beszüntetéséről.
Ben-Ami: Irán győzelmet aratott az Egyesült Államok felett
A tűzszüneti megállapodás az Egyesült Államok és Izrael stratégiai vereségét pecsételi meg. Az Egyesült Államok és Izrael egyetlen háborús célját sem érte el, miközben a nyugati világ kihívói megerősödnek.
Kimondta az elemző: Irán nem fog újra támadni, ha tényleg borulna a tűzszünet, Teherán már lőne
Irán most már többször is figyelmeztette Izraelt, hogy szerintük a zsidó állam sérti az érvényben lévő tűzszünetet Libanon bombázásával, ha Teherán katonai művelettel, a háború folytatásával akarná ezt megtorolni, már megtette volna - mondta el Szultán Barakat Közel-Kelet szakértő az Al-Dzsazírának.
Példátlan sarcot vetne ki Irán a Hormuzi-szorosban: hamar megérkezett a határozott tiltás
Az ENSZ hajózási szakosított intézménye, a Nemzetközi Tengerészeti Szervezet (IMO) határozottan elutasította azt az iráni felvetést, miszerint tranzitdíjat szednének a Hormuzi-szoroson áthaladó hajóktól. A szervezet szerint egy ilyen intézkedés veszélyes precedenst teremtene – számolt be a Reuters.
Bravúros hírszerzési akciónak indult, óriási stratégiai hiba lett belőle: teljesen elszámolta magát az Egyesült Államok Iránban?
Újabb Trump-határidő telt el és pont az ellenkezője történt, mint amit az elnök kilátásba helyezett. Van remény ebben a helyzetben, hogy a két hétre szóló újabb határidőnek most kivételesen lesz értelme? Talán.
30 ezres várost kezdett ostromolni az IDF
Nem csitulnak a harcok Dél-Libanonban - több helyi forrás is megírta, hogy az izraeli hadsereg nagy erőkkel ostromolja a 30 ezres Bin Dzsbeil városát, a Hezbollah egyelőre ellenáll, de az IDF már betört a település központjába.
A város körül már körülbelül két hete felvonultak az izraeli rohamcsapatok, de az offenzíva csak tegnap kezdődött el.
Súlyos lépésről pusmognak az oroszok: ha ez igaz, hosszú távú válság jöhet a Hormuzi-szorosnál
Irán maximum 15 hajót enged át naponta a Hormuzi-szoroson, innentől fogva soha nem tér vissza a szabad hajózhatóság a térségbe – írta meg az orosz TASZSZ hírügynökség egy meg nem nevezett iráni vezetőre hivatkozva.
Megtörtént az, amire a háború kezdete óta nem volt példa: hirtelen elhallgattak a fegyverek a rettegő térségben
Úgy néz ki, egyelőre tartja magát Irán a tűzszünethez: az Öböl menti államok április 9-én egyetlen iráni katonai csapásról sem számoltak be.
Kimondta az elemző: lehet, hogy mindenki téved Irán kapcsán - Most jöhet el az igazi fordulat a háborúban
Bár Irán saját nemzetbiztonsága szerves részeként tekint Libanon biztonságára, Teherán mégsem áldozná fel létfontosságú érdekeit a Hezbollah kedvéért – idézi Zeidon al-Kinanit, az Arab Perspectives Institute szakértőjét az Al-Dzsazíra.
Folyamatos a tűzharc Libanonban
Az izraeli haderő folyamatosan támadja Libanont, annak ellenére, hogy Irán megtorlással fenyegetőzik: pár perce evakuációs parancsot adtak ki Bejrút, a főváros déli városrészére. Folyamatosan dolgoznak a légtérben az izraeli vadászbombázók, a szárazföldi csapatok pedig egyre beljebb nyomulnak az országban.
(Al-Dzsazíra nyomán)
Megjött a hárompontos figyelmeztetés: ha nem állítják le azonnal a bombázást, újra elszabadulhat a pokol
Mohammad Báger Gálibáf, Irán parlamenti házelnöke X-oldalán figyelmeztette a világot: Izrael megsértette és folyamatosan sérti a tűzszüneti megállapodást Libanon támadásával, ha ez így megy tovább, Teherán válaszolni fog.
Riasztó bejelentést tett az iszlamista rezsim: elbukott Amerika egyik legfontosabb követelése
Mohammad Eslami, Irán atomenergia-ügyi főnöke tett bejelentést – számolt be a The Guardian.
Előbukkant egy térkép, amire a fél világ várt: kiderült, hogy lehet átjutni a Hormuzi-szoroson
Helyi médiajelentések szerint az iráni Forradalmi Gárda (IRGC) haditengerészete új térképet tett közzé, amin alternatív hajózási útvonalakat jelöltek ki a Hormuzi-szorosban - számolt be az Al-Dzsazíra.
Netanjahu nem tágít
Izrael miniszterelnöke szerint az ország továbbra is támadásokat fog mérni a Hezbollah síita iszlamista terrorszervezetre.
Továbbra is erővel, pontossággal és elszántsággal csapunk a Hezbollahra
- jelentette ki.
Magas rangú Hezbollah-vezetővel végeztek az izraeliek
Az IDF jelentése szerint végeztek Bejrútban Ali Yusuf Harshival, Naim Kasszem Hezbollah-vezér személyi titkárával.
Nyíltan beismerte a hadvezetés: esélytelen katonai erővel teljesen felszámolni a Hezbollahot
Saját bevallása szerint Izrael megállapodott Washingtonnal arról, hogy mindaddig folytathatja a Hezbollah elleni katonai műveleteket, amíg le nem fegyverzi a szervezetet. Mindeközben azonban az izraeli vezetés elismerte, hogy alábecsülte a milícia képességeit - tudósított az Al Jazeera.
Kimondta Zelenszkij: Putyin összejátszik Amerika ádáz ősellenségével, amit Trump vígan, szó nélkül végignéz
Volodimir Zelenszkij ukrán elnök szerint az Egyesült Államok figyelmen kívül hagyja azokat a bizonyítékokat, melyek szerint Oroszország segíti Iránt a közel-keleti amerikai katonai bázisok célba vételében. Az ukrán államfő úgy véli, mindez azért történik, mert Washington "megbízik" Vlagyimir Putyinban - írja a Guardian.
Pánik a piacokon: támadás ért egy kritikus olajvezetéket, elképesztő drágulás indult meg
Az amerikai-iráni tűzszünet ellenére, amely kérészéletűnek látszik, a fizikai olajpiac továbbra is rendkívül feszes, a nyersolajszállítmányok soha nem látott felárakkal cserélnek gazdát. Ez egy nagyon érdekes olajpiaci dinamikára mutat rá.
Veszélyben lehet a mai pakisztáni talákozó
Reza Amiri Moghadam nagykövet nemrég törölte azt az X-bejegyzést, amelyben arról írt, hogy az iráni delegáció Pakisztánba megy ma a béketárgyalások következő fordulójára.
A hajnali órákban Irán több területéről is robbanásokat jelentettek, nem kizárt, hogy az újabb támadások miatt Teherán mégsem ül asztalhoz.
Gyengüléssel indít a forint - Sok múlhat a tűzszünet jövőjén
A forint látványos erősödést mutatott a napokban: az iráni tűzszünet hírére gyakorlatilag egyetlen lépésben korrigálta mindazt a gyengülést, amelyet a közel-keleti konfliktus kiéleződése óta elszenvedett. A piac azonban továbbra is érzékeny a geopolitikai fejleményekre, így egyelőre kérdéses, mennyire bizonyul tartósnak ez a felpattanás.
Törékeny az iráni tűzszünet - Romlik a hangulat a tőzsdéken
A piacok mérsékelt hangulatromlással reagáltak arra, hogy a washingtoni és teheráni jelzések nyomán bejelentett kéthetes tűzszünet nem tűnik stabilnak. Szerdán még nagyot raliztak a részvénypiacok az amerikai-iráni megállapodás hírére, csütörtök reggel a határidős indexek már mérsékelt esést jeleznek előre, a befektetők egyre inkább a törékeny geopolitikai helyzetre fókuszálnak. A bizonytalanság középpontjában Libanon áll, Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat és Izraelt az izraeli támadások folytatása miatt. A feszültséget tovább növeli, hogy Donald Trump világossá tette, az amerikai katonai jelenlét fennmarad a térségben egy végleges megállapodásig, és ismét nyomást gyakorolt Irán nukleáris programjára, valamint a Hormuzi-szoros megnyitására. A befektetői hangulat a tegnapi eufóriából óvatosságra váltott, a részvénypiacok Ázsiában mérsékelten esnek, az olajárak kis mértékben emelkednek, miután Teherán a Hormuzi-szoros lezárásával reagált az eseményekre. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.
Elmegy Pakisztánba az iráni delegáció
Reza Amiri Moghadam, Irán pakisztáni nagykövete bejelentette, hogy bár Teherán szkeptikus a tűzszünettel kapcsolatban, a delegáció el fog menni a mai pakisztáni tárgyalásokra.
Despite skepticism of Iranian public opinion due to repeated ceasefire violations by Israeli regime to sabotage the diplomatic initiative, invited by Hon. PM Shehbaz Sharif, Iranian delegation arrives tonight in Islamabad for serious talks based on 10 points proposed by Iran.
— Reza Amiri Moghadam (@IranAmbPak) April 9, 2026
Meg se száradt a tinta a tűzszüneti megállapodás papírján, máris robbanásokat hallani Iránban
Csütörtökön hajnalban több iráni városban – köztük Karadzsban, Ahvázban és Sirázban – robbanásokról és katonai tevékenységről számoltak be a szemtanúk - írta az Iran International.
Irán a tűzszünet megsértésével vádolja az Egyesült Államokat - Újra ugrik az olajár
Ismét emelkedni kezdtek az olajárak, miután Irán azzal vádolta meg az Egyesült Államokat, hogy megsértette a frissen bejelentett kéthetes tűzszünet több pontját, ezzel újra kétségessé vált a közel-keleti konfliktus gyors lezárása. A befektetők továbbra is rendkívül érzékenyen reagálnak minden geopolitikai fejleményre, különösen akkor, ha azok az energiaellátás szempontjából kritikus régiókat érintik. Hasonló témákról is szó lesz következő befektetési konferenciánkon, május 12-én jön a Portfolio Investment Day 2026. Ne hagyja ki az év egyik legizgalmasabb befektetési eseményét! Jelentkezés itt.
Robbanások Libanonban
Az Al Jazeera Libanonban tartózkodó riportere szerint az IDF bombázta a dél-libanoni Haruf városát. Irán tegnap jelentette be, hogy a tűzszüneti megállapodást csak akkor tekintik érvényesnek, ha az Izrael északi szomszédjára is vonatkozik.
Trump: nem fogunk atomot lőni
Donald Trump a Truth Socialön jelentette be, hogy az amerikai fegyveres erők az "igazi tűzszünet" eléréséig mindenképpen a Közel-Keleten maradnak, teljes készültségben, de hozzátette, hogy Washington nem tervezi atomfegyver bevetését abban az esetben, ha összeomlik a tűzszünet.
Egyelőre sehol nem hallani robbanásokat
Függetlenül attól, hogy tegnap az Emírségekből és Szaúd-Arábiából is érkeztek hírek iráni rakétákról, illetve Irán a tűzszünet megszegésével vádolta a Libanont folyamatosan bombázó Izraelt, az éjszakai órákban nem érkeztek hírek incidensekről.
Izrael újra megnyitotta a Templom-hegyet, Bahreinből újra indulnak nemzetközi repülőjáratok. Az olajtankerek csak nagyon óvatosan próbálkoznak meg a Hormuzi-szoroson való átkeléssel.
Kimondták a fájdalmas igazságot a tengeri kereskedelemről: a békeidős forgalom töredékére esett vissza a kapacitás a Hormuzi-szorosban
Bár a Kpler hajózási elemzőcég szerint az Egyesült Államok és Irán között kötött kéthetes tűzszünet mérsékelheti a közvetlen fennakadásokat a Hormuzi-szoros térségében, a normális hajózási viszonyok gyors helyreállására nem érdemes számítani - jelentette az Al Jazeera.
Egy napot sem bírt ki a tűzszünet, teljes a káosz Irán környékén - Híreink az iráni háborúról csütörtökön
Egy napot sem bírt ki az amerikai-iráni tűzszünet: Teherán szerint Izrael libanoni támadásai a megállapodás megszegését jelentik, Washington viszont állítja: ilyen kitételről szó sem volt, ráadásul Irán már tegnap támadta az Egyesült Arab Emírségeket és Szaúd-Arábiát. A Hormuzi-szoros zárva, J.D. Vance amerikai alelnök tegnap rohanva hagyta el a káosz miatt Budapestet, Jean Arnault ENSZ-különmegbízott lóhalálában érkezett Iránba. Cikkünk folyamatosan frissül a közel-keleti harcok legfontosabb híreivel.
Szerdai hírfolyamunk ide kattintva érhető el.
Címlapkép forrása: U.S. Navy via Getty Images
Kiderült, mennyiért lehetetlen már jó albérletet találni a fővárosban
Márciusban rákapcsoltak a lakbérek, de záródik az árolló
Félelmetes fegyverrel rukkolt elő Oroszország, csoportos vadászat indulhat a fronton
Egyszerre 10 eszközzel.
Nehéz malomkövet kötött Magyar Péter új kormánya nyakába Orbán Viktor kabinetje az EU-pénzeknél
Nem a források kiszabadítása lesz a legnagyobb kihívás, hanem azok új célokra való elköltése.
Megrekedni látszik az EU-s bővítési hullám, a Tisza Párt győzelme sem kedvez a gyorsított csatlakozást szorgalmazóknak
Sokan 2030 előtt számítanak a csatlakozásra, de még azok is falba ütközhetnek, akik elvégezték a házi feladatot.
Nagyobb osztalékot fizethet a Shopper Park Plus
Ez közel 7 százalékos osztalékhozamot jelent.
Német cégek: a kormányváltás után Magyarország szakíthat az EU-s belső piac szabályainak megsértését jelentő gazdaságpolitikával
A leköszönő kormányt erősen kritizáló szavakkal reagált az Ost-Ausschusses der Deutschen Wirtschaft a választásra.
Megszólalt a Nyugdíjguru: a Tisza-kormány elhozhatja a férfiak kedvezményes nyugdíját?
Napirendre kerülhet a Nők40 párja.
A börtön elől menekült, de amerikai ICE-ügynökök fogták el az államcsínyért elítélt volt kémfőnököt
Nem lett jó vége a bujdosásnak.
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.


