A Telegraph értesülései szerint
az orosz Grigorovics-osztályú rakétás fregatt tegnap két, brit szankciós listán szereplő olajszállító tankert kísért át a La Manche csatornán.
Ezek az orosz lobogójú Universal és a kameruni zászló alatt hajózó Enigma voltak.
Keir Starmer brit miniszterelnök tavaly közölte: felhatalmazta a brit királyi haditengerészetet az úgynevezett árnyékflottához tartozó orosz hajók feltartóztatására és lefoglalására a brit felségvizeken. Az ehhez tartozó tankerhajók a nyugati szankciók kijátszásával segítik Moszkva olajexportját. A Telegraph ugyanakkor megjegyezte, hogy a kormányfői bejelentés óta a gyakorlatban nem került sor ilyen akcióra.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a hírlap értesüléseire reagálva elmondta, hogy az elmúlt hónapokban többször is előfordult "kalózkodás" a nemzetközi vizeken, ami sértette Oroszország gazdasági érdekeit is.
Az Oroszországi Föderáció jogosultnak tartja magát arra, hogy megvédje az érdekeit, és ehhez meg is teszi a szükséges lépéseket
- mondta Peszkov.
John Healey brit védelmi miniszter másként értékelte a helyzetet,
szerinte ugyanis az, hogy Oroszország hadihajót kénytelen küldeni a tankerei mellé, éppen az új brit intézkedés hatékonyságát bizonyítja.
Healey elmondta, hogy az elmúlt egy évben az árnyékflotta több mint 200 hajóját vonták ki a forgalomból vagy kényszerítették lehorgonyzásra, ezzel pedig Oroszország illegális olajkereskedelemből származó bevételei negyedével csökkentek. A tárcavezető hozzátette, hogy a brit hadsereg készen áll a szankciókkal sújtott hajók feltartóztatására, akár szövetségesekkel közösen is. Az elkövetkező időszakban további lépések várhatók a brit védelmi miniszter szerint.
A Guardian tudósítása szerint elméletben nem befolyásolja a Nyugat által szankcionált árnyékflotta elleni jogos fellépést az, hogy közelükben hajózik egy orosz hadihajó.
A gyakorlatban azonban nyilvánvaló a katonai kockázat, hisz az akció akár nyílt konfrontációhoz is vezethet az orosz és brit haditengerészet között.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A legtöbb európai vezető örömmel várja a közös munkát az új magyar kormánnyal
Jönnek a reményteljes gratulációk
Ennyit a békéről, felrobbant az olajár!
Az USA hamarosan megkezdi a Hormuzi-szoros lezárását.
Ezekre a szintekre figyel most mindenki a forintban!
A befektetők számára is új világ jön a Tisza Párt győzelmével.
Választás 2026: az Európai Unió teljes vezérkara üzent Magyar Péternek
Ursula von der Leyen, Roberta Metsola és Antonió Costa is reagált az eredményekre.
Világszerte címlapon a Tisza-győzelem és az Orbán-rendszer bukása
Reagált a nemzetközi sajtó az eredményre.
Magyar Péter elmondta, kiknek kell távozniuk a közéletből
Mindenkinek üzent a leendő miniszterelnök.
80 százalékos feldolgozottságnál kevés bástyája marad a Fidesznek
Néhány narancssárga folt maradt a térképen.
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Milyen bankszámlát választhatok átlagos fizetéssel? Van néhány jó hírünk!
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerülnek szóba, a legtöbb magyar csak forgatja a szemét, de a tettek mezejére már kevesen lé
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Amikor megoldásod van hamarabb, mint problémád
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez legtöbbször abból ered, hogy a valódi kérdésekre viszont nem tud megoldást nyújtani. A pén
Merre ugrik a forint a választás után? És mi a legrosszabb forgatókönyv?
Pár nap és kiderül.
Kinek éri meg a háztartási energiatároló, és mire elég a 2,5 milliós támogatás?
Új korszak kezdődik az otthoni energiafüggetlenségben.
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?
Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

