Moszkva tömeges megtorló rakétacsapással fenyegeti Kijev belvárosát,
amennyiben Ukrajna megpróbálja megakadályozni a győzelem napjára tervezett ünnepségek megtartását.
A minisztérium emlékeztetett rá, hogy Vlagyimir Putyin, az orosz fegyveres erők legfőbb parancsnokának döntése értelmében 2026. május 8-9-én fegyverszünetet hirdetnek ki a szovjet nép Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelmének megünneplése alkalmából. Kifejezte reményét, hogy az ukrán fél is követi ezt a példát.
"Ugyanakkor nem kerülte el figyelmet a kijevi rezsim vezetőjének az Európai Politikai Közösség csúcstalálkozóján, Jerevánban tett nyilatkozata, amelyben azzal fenyegetőzik, hogy éppen május 9-én csapást mérnek Moszkvára" - állt a közleményben.
A tárca szerint az orosz fegyveres erők minden szükséges intézkedést megtesznek az ünnepi rendezvények biztonságának szavatolása érdekében.
"Abban az esetben, ha a kijevi rezsim megkísérli megvalósítani bűnös terveit abból a célból, hogy meghiúsítsa a Nagy Honvédő Háborúban aratott győzelem 81. évfordulójának megünneplését,
az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erői válaszul tömeges rakétatámadást indítanak Kijev központja ellen.
Figyelmeztetjük Kijev civil lakosságát és a külföldi diplomáciai képviseletek munkatársait annak szükségességére, hogy időben elhagyják a várost" - hangzott a figyelmeztetés.
Az orosz védelmi minisztérium szerdán bejelentette, hogy a moszkvai Vörös téren a győzelem napján megtartandó díszszemlén nem vesznek majd rész a Szuvorov és a Nahimov nevét viselő katonai középiskola növendékei és kadétjai, és nem vonul fel a (szárazföldi) haditechnikai eszközök oszlopa. A tárca ezt az "aktuális operatív helyzettel" indokolta.
"A felvonulás gyalogos menetoszlopában részt vesznek a legmagasabb szintű katonai oktatási intézményeket, az Oroszországi Föderáció Fegyveres Erőinek valamennyi fegyvernemét és haderőtípusait képviselő katonák" - állt a közleményben. A díszszemle légiparádéval zárul, amelynek keretében Szu-25-ös repülőgépek az orosz trikolór színeit húzzák majd az égen.
Dmitrij Peszkov, a Kreml szóvivője a döntést ezt akkor azzal a "terrorfenyegetéssel" magyarázta, amellyel Kijev a harctéri kudarcaira reagál. Hangsúlyozta, hogy a parádét ennek ellenére megrendezik, ha csökkentett formátumban is ahhoz képest, mint amilyet tavaly, a győzelem jubileumi, 80. évfordulóján tartottak. Későbbre ígért tájékoztatás arról, hogy mely országok vezetői lesznek majd jelen az eseményen.
Címlapkép forrása: Portfolio
Rohamosan fogy a pénz, és az a rendszer dőlhet be, amitől eddig a világ stabilitását vártuk
Új hatalmak veszik át az irányítást, végleg leáldozhat a régi világrendnek.
Figyelmeztetést adott ki Donald Trump, új szakaszába léphet a pusztító háború
A közösségi médiában posztolt.
Megvan, kiket küld a Tisza Párt az Európai Parlamentbe Magyar Péter és Tarr Zoltán helyére
A párt EP-delegációját a jövőben Lakos Eszter vezeti.
Hol húzható meg a közgazdász felelőssége az AI alkalmazása során?
Az AI logikája nem uralhatja a tudományét.
Hetek belül jöhet minden idők legnagyobb tőzsdei bevezetése
Állítólag jelentősen előre hozták az időpontját.
Követett részvények - 2026. május
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
A magyar kutató, elemző világ legérdekesebb kutatási eredményei 2026 márciusából - Hazai Horizont Top10
A helyi élelmiszerektől és közélettől, az infláción és az egyetemi puskázáson át a korrupcióig színes a paletta, a tudósok, elemzők legfrissebb munkáit összegző Hazai Horizonton. A 2026
Az "ügynökakták" megnyitásának adatvédelmi vonatkozásai
Az új kormány egyik szimbolikus ígérete az "ügynökakták" nyilvánosságra hozatala, amelynek teljesítésére rövid határidőt tűztek maguk elé, hiszen ezt az 1956-os forradalom 70. évfordul
Brit kötvénypiaci vihar: politikai válság és a piac fegyelmező ereje
A 30 éves brit állampapírok hozama megközelítette az 5,8 százalékot, a piac pedig egyértelműen beárazta az országspecifikus kockázatokat. Kéri Botond, a Gránit Alapkezelő portfóliókezelőj
NIS2 képzési kötelezettség vezetőknek és IBF-eknek
A NIS2 megfelelés kapcsán a legtöbb érintett szervezet elsőként az informatikai biztonsági intézkedésekre, a szabályzatokra, az auditkötelezettségre vagy az incidenskezelési folyamatokra gondo
Szlovénia elhúzott, Magyarország hátrébb csúszott a K+F kiadásokban
Van, aki tartósan a régió élén maradt, mások látványos felzárkózást hajtottak végre, néhány gazdaság viszont érezhetően lemaradt. A kutatás-fejlesztési ráfordítások a Baltikum-Balkán
A magyar cégek 75 százalékának van körforgásos célja, de csak minden ötödiknek van terve hozzá
A hulladékcsökkentés fontos, de korántsem elég - a BCSDH és a KPMG közös felmérése szerint a magyarországi, fenntarthatóságban élen járó vállalatok jelentős része
Top 10 osztalék részvény - 2026. május
Május negyedikén kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző h
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Hogyan vágj bele a tőzsdei befektetésbe?
Első lépések a tőzsdei befektetés terén. Mire kell figyelned? Mely tőzsdei termékeket célszerű mindenképpen ismerned?
Jelentett az OTP: mikor mehet 50 ezer fölé az árfolyam?
A Checklistben az OTP gyorsjelentése és a magyar szállodapiac helyzete.
Tisza trade? Hormuz? – Mi hajtja most a forintot?
Merre indul az árfolyam?
Most dől el a magyar bor jövője – A fiatalok kezében lehet az ütőkártya?
Változó ízléssel és súlyos növényvédelmi problémákkal küzd a magyar borágazat, de mi lehet a kiút?


