A Teleorman megyei Alexandrián megtartott rendkívüli ülésen a 135 tagú testület egyhangúlag támogatta az államfő elmozdítására irányuló felfüggesztési eljárás elindítását, valamint hogy egyeztetéseket kezdeményezzenek az ügyben a többi parlamenti párttal.
Az AUR szerint kezdeményezésüket egyebek mellett az indokolja, hogy a románok jelentős részét kizárják az ország jövőjét érintő döntésekből, továbbá hogy az államfő – álláspontjuk szerint – nem tett eleget alkotmányos kötelezettségének, és nem adott kormányalakítási megbízást újabb miniszterelnök-jelöltnek, miután az Adrian Vestea kormányfőjelölt által beterjesztett kabinetnek nem szavazott bizalmat a parlament.
Az AUR országos tanácsa azt is egyhangúlag támogatta, hogy Románia „térjen vissza a néphez”, vagyis
írjanak ki előre hozott parlamenti választásokat.
A testület arról is határozott, hogy az AUR képviselői és szenátorai nem vesznek részt újabb esetleges bizalmi szavazásokon, és nem támogatnak egyetlen olyan kormányt sem, amelyet a Nicușor Dan által Nyugat-barátnak nevezett pártok köréből neveznek ki.
Az alkotmány szerint az államfő felfüggesztését a törvényhozók legalább egyharmada indítványozhatja, amennyiben úgy gondolják, hogy az elnök alkotmánysértést követ el. Amennyiben a parlament megszavazza az elnök felfüggesztését, a választópolgárok egy 30 napon belül megszervezendő népszavazáson döntenek az államfő elmozdítása ügyében.
Az AUR a Vestea-kabinetről szóló parlamenti szavazás alkalmával megpróbálta elérni, hogy az államfő – aki korábban kizárta annak lehetőségét, hogy Romániát a szélsőjobb által hatalomra segített kormány vezesse – ismerje el: szükség van az AUR-ra a politikai válság megoldásához, illetve vonja vissza azt a minősítést, hogy az AUR szélsőséges párt. Az ultimátumnak az elnök nem tett eleget.
Az AUR a parlamenti helyek 20 százalékával rendelkezik, de a belőle kivált kisebb pártok törvényhozóival együtt a szélsőjobboldal parlamenti súlya meghaladja a 30 százalékot Romániában.
Az AUR elnöke az a George Simion, aki tavaly éppen Nicușor Dannal szemben maradt alul az elnökválasztáson.
Címlapkép forrása: Alex Nicodim/Anadolu via Getty Images
Véget ért a tíz éve tartó bizonytalanság: megoldódott a Brexit által teremtett európai határprobléma
Aláírták a Gibraltár jogállásáról szóló szerződést.
Folytatódnak a személycserék: új tagokat nevezett ki Kármán András az állami cég igazgatóságába
Ezúttal a Szerencsejáték Zrt-t érintik a cserék.
Itt az újabb érvágás a lakossági állampapíroknál – Mutatjuk, melyik papírra érdemes még most gyorsan lecsapni
Fenekestül felforgatták a piacot.
Olyan előrejelzés érkezett, hogy zuhanórepülésbe kapcsolt a sztárrészvény
20 százalékos zuhanás.
Most jött a bejelentés: Amerika szétbombázta Busehrt
Folyamatosan támadnak az amerikai gépek.
Szalvéta vs. Excel - Warren Buffett sem számolgatott
A pénzügyi modellek csak annyira jók, amennyire a mögéjük tett feltételezések. A valódi versenyelőny nem a képletekben, hanem a vállalatok mély megértésében rejlik, éppen ezért... The pos
Beruházási hitel - Mikor éri meg igényelni és mikor nem
A Széchenyi kártya keretében igényelhető likviditási célú kölcsönök kamatát megemelte a kormány. Nem kell azonban aggódni a beruházást tervező cégeknek, ilyen célra még mindig fix 3 sz
Mit üzen a Fed legutóbbi jegyzőkönyve, és mit jelenthet ez Magyarország számára?
Az Index a Fed legutóbbi jegyzőkönyvének fő üzeneteiről, valamint annak a magyar gazdaságra, a forintra és az MNB kamatpályájára gyakorolt hatásairól kérdezte Regős Gábort. The post Mit ü
Az emberi tudás hiedelmeken alapul - Csányi Vilmos és Szabó László a gazdaságról - 2. rész
Csányi Vilmos Széchenyi-díjas magyar biológus, biokémikus, etológus és Szabó László, a HOLD alapítója a gazdaságról. 2. rész. Az első részt itt tudod meghallgatni: Borzalom, hogy... The po
Accenture plc - elemzés
A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az
Jobb az aktív kereskedés, ha tudod a jövőt
Az egyik pénzügyekkel (és befektetésekkel) foglalkozó Facebook csoportban megjelent egy írás, miszerint akár 25 évre is negatív fordulatot vett annak a befektetőnek a sorsa, aki bizonyos válsá
PPWR rendelet 2026: új csomagolási megfelelési kötelezettségek az EU-ban
A PPWR, vagyis a Packaging and Packaging Waste Regulation az Európai Unió új csomagolási és csomagolási hulladék rendelete. Az (EU) 2025/40 rendelet 2025. február 11-én lépett hatályba, és fős
Ugyanaz a mutató, három különböző történet - A tanár-diák arány önmagában félrevezető
A tanár-diák arány első ránézésre egyszerű mutatónak tűnik, valójában azonban egészen mást jelent egy általános iskolában, egy gimnáziumban vagy egy egyetemen. Ugyanaz a mutató három...
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Álmosan reagál a piac Hormuzra: meddig tart még ez a háború?
Óriási a bizonytalanság.
Gerendai: Másfél milliárdos veszteséggel számol a Sziget idén
A szakember őszintén beszélt a fesztivál pénzügyi helyzetéről.
Történelmi helyzetben a jegybank: minden adott az euróbevezetéshez?
Sok múlhat a devizatartalékon.


