Napvilágot láttak a számok: ilyet idén még nem csinált az orosz légierő
Globál

Napvilágot láttak a számok: ilyet idén még nem csinált az orosz légierő

Portfolio
Legalább harminc halálos áldozatot követelt az orosz hadsereg csütörtök hajnali csapása Kijev ellen, amely az idei év legpusztítóbb támadása volt az ukrán fővárosban. A romok alól előkerült újabb holttestekkel harmincra emelkedett a halálos áldozatok száma, a sebesülteké pedig meghaladta a kilencvenet. A mentőalakulatok egész éjjel a törmelékek között kutattak a beomlott épületekben rekedt lakók után, és a hatóságok szerint további áldozatok is előkerülhetnek - írja a Reuters

Az orosz erők a múlt éjszaka folyamán 74 rakétát és 496 drónt indítottak Ukrajna ellen – közölte az ukrán légierő. Jurij Ihnat szóvivő tájékoztatása szerint a ballisztikus rakéták száma szokatlanul magas volt, az elfogási arányuk pedig alacsony maradt, mivel Ukrajna az elmúlt hónapokban Patriot légvédelmi rakéták hiányával küzdött. A robbanások egész éjjel rázták Kijev belvárosát, lakosok ezrei menekültek az óvóhelyekre és a metróállomásokra, miközben sűrű füstoszlopok borították el az eget. A támadásban mintegy 130 épület rongálódott meg.

Volodimir Zelenszkij elnök megszakította írországi látogatását, és hazasietett, hogy felkeresse a katasztrófa helyszínét, ahol egy kilencemeletes lakóépület fele teljesen megsemmisült. A pusztításért részben a szövetségeseket tette felelőssé, amiért nem szállították le időben a megígért légvédelmi eszközöket.

Ha partnereink időben teljesítik ígéreteiket, ma több otthont és több életet menthettünk volna meg

– fogalmazott az államfő. Esti videóüzenetében jelezte, hogy a légvédelem kérdése lesz a jövő heti, törökországi NATO-csúcstalálkozó egyik kulcstémája, és ismét sürgette egy önálló európai légvédelmi képesség kiépítését.

Moszkva állítása szerint a támadás megtorlás volt az ukrán dróncsapásokért. Az orosz védelmi minisztérium azt közölte, hogy katonai és energetikai létesítményeket, valamint kijevi és egyéb repülőtereket vettek célba. Kijev az elmúlt hetekben fokozta az orosz üzemanyag-ellátó infrastruktúra elleni csapásokat; az éjszaka folyamán például egy finomítót értek el a Nyizsnyij Novgorodi területen, ahol a helyi kormányzó egy halálos áldozatról számolt be.

Vitalij Klicsko főpolgármester péntekre gyásznapot hirdetett a mintegy hárommilliós fővárosban. Az Ukrán Vöröskereszt tájékoztatása szerint a szervezet kijevi humanitárius raktára megsemmisült, aminek következtében 320 ezer segélycsomag veszett oda. Katarína Mathernová, az Európai Unió nagykövete közölte, hogy az oroszok egy diplomáciai személyzetnek szállást adó épületet is eltaláltak, de a diplomaták nem sérültek meg. A sebesültek között gyermekek, mentőápolók és egy mentőállomás gépkocsivezetői is vannak, emellett súlyosan megrongálódott a Nemzeti Biokémiai Intézet modern laboratóriuma is.

A támadást követően Lengyelország rövid időre vadászgépeket riasztott, míg Finnország ideiglenes légtérkorlátozást vezetett be a Finn-öböl keleti részén. Kaja Kallas, az Európai Unió külügyi és biztonságpolitikai főképviselője újabb szankciókat javasolt az orosz hadiipart támogató szervezetek ellen, António Guterres ENSZ-főtitkár pedig elítélte a lakott területeket érő csapások "halálos mintázatát". Zelenszkij közölte, hogy az elmúlt két napban ukrán és amerikai tárgyalópartnerek egyeztettek, és reményét fejezte ki, hogy a NATO-csúcson találkozhat Donald Trump amerikai elnökkel.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images

Kasza Elliott-tal

Accenture plc - elemzés

A júliusi Top 10 első helyezettje. Minél többet nézem, annál jobban tetszik.CégismertetőAz Accenture (ACN) 1989-ben alakult, a székhelye Dublinban, Írországban található. Fő tevékenysége az

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Boost Your Business 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet