Közbenjárt Trump az amerikai sztárcsatár érdekében a FIFA-nál
A vb-n eddig az amerikai válogatott legeredményesebbjének számító Folarin Balogun automatikus, egymeccses eltiltást kapott volna. Amely miatt nem léphetett volna pályára a keddi, Belgium elleni nyolcaddöntőn Seattle-ben.
A FIFA azonban hétfő este felfüggesztette a büntetést, így a támadó végül a következő meccsen is játszhatott.
Végül azonban a Balogun felmentése sem volt elég az amerikai válogatottnak a győzelemhez: Belgium 4-1-re győzni tudott a találkozón, így ők mehetnek tovább a negyeddöntőbe.
Donald Trump a Fehér Házban elismerte, hogy ő maga kérte a döntés felülvizsgálatát, mivel meggyőződése szerint nem történt szabálytalanság - szavai szerint csupán "két remek sportoló ütközött össze és gabalyodott egymásba". Az elnök megerősítette, hogy beszélt Gianni Infantinóval, a FIFA elnökével, ugyanakkor hangsúlyozta: kizárólag felülvizsgálatot kért, és nem utasította a szövetséget az eltiltás felfüggesztésére. Trump nyilatkozatában hangsúlyozta, hogy a felmentésről végül nem is Infantino, hanem az illetékes bizottság hozta meg a végső döntést, és úgy vélte, az amerikai játékos eltiltás fenntartása komoly szégyenfoltot hagyott volna a világbajnokságon.
Ráugrottak az internetezők Balogun nevére
Korábbi cikkünkben már megnéztük, hogyan alakult a netes érdeklődés a világbajnokság iránt a torna kezdetekor. Trump hatalmas port kavart a világban azzal, hogy közbenjárt a piros lap ügyében a FIFA-nál, amelyet jól szemléltet, hogy az ügyben érintett csatár neve iránti keresési érdeklődés július 2-án, a piros lap kiosztásának napján, valamint és 7-én, mikor is kiugró csúcsot ért el a Trends grafikonján.
Az első csúcs minden bizonnyal a vitatott szituációhoz, a másik pedig a Trump-bejelentéshez és a Belgium elleni meccshez köthető.
Az országok szerinti bontás tekintetében szembetűnő, hogy nem az Egyesült Államokban volt a legintenzívebb az érdeklődés.
A keresési adatok alapján Belgiumban volt a legnagyobb a keresési intenzitűs Folarin Balogunnal kapcsolatban.
Ezt egyértelműen magyarázza, hogy a keddi, USA-Belgium meccs hangulatát alapvetően meghatározta a csatár piros lapjának felfüggesztése.
Nem meglepő módon, Donald Trumppal kapcsolatban jóval nagyobb volt a keresési intenzitás az elmúlt 30 napban, mint Balogun vagy Infantino esetében. Balogun és Infantino neve a korábbi szinthez képest ugyanakkor egyaránt jelentősen megugrott nagy hullámokat vetett esett kapcsán.
Ez a tartalom a Google-lel való fizetett partnerség része, a Google Trends népszerűsítésére.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio
Drámai a helyzet Magyarországon: kétmillió köbméter vízzel próbálják megmenteni a pusztuló természetet
Teljesen kiszáradt volna a vízpótlás nélkül.
Már októberben létrejöhet az egységes magyar kutatóhálózat az MTA alatt
Egyeztetett a minisztérium és az akadémia.
Az amerikai nagybank már látja, mikor lehet vége a forintnak - Ítéletet mondott az euróbevezetési tervekről
70 százalék esélyt adnak rá öt éven belül.
Hatalmas pusztítást végzett az extrém vihar: házak rongálódtak meg, sérültek is vannak Németországban
Egy ember meghalt, többen megsérültek.
Jó hírrel szolgált a vonatozóknak Vitézy Dávid: fontos vonalon szűnhetnek meg a késések
Új szakaszba lép a nyári karbantartás.
Most szabadulhat el igazán a pokol: háborúra készül a feszült régió egyik legerősebb serege
Ezt az egész világ megérezheti.
Életveszélyes állapotban van a közkedvelt kilátó, milliárdokba kerülhet a mentőakció
A felső két szint visszabontását és újjáépítését javasolják a szakemberek.
Váratlanul fegyveres kalózok csaptak le az Asanára, pattanásig feszült a helyzet a tengeri átjárónál
Bajba került egy vegyianyag-szállító tartályhajó.
"Majd eladom az ingatlanomat" - miért csapda ez a hozzáállás kockázati életbiztosítás helyett?
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült egy szép, tehermentes családi házat felépítenie Budapest környékén. Amikor a felesége eg
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Amazon a Fortune 500 élén: hogyan előzte meg a Walmartot?
Az Amazon megelőzte a Walmartot a Fortune 500 élén, de a trónváltás nem pusztán az online kereskedelem győzelme. Lajer Máté elemzése bemutatja, hogyan kapcsolja össze a vállalat a kereskedelme
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
A talán legfontosabb gazdasági mutató nem is gazdasági - várható élettartam a régiónkban
Harminc év alatt majdnem egy évtizeddel hosszabb lett az élet a BB tengely országaiban - de nem mindenhol ugyanúgy. Miközben Észtország történelmi felzárkózást hajtott végre,... The post A ta
Top 10 osztalék részvény - 2026. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.
Döntött a dán kormány: drasztikusan átírják a termelés szabályait
Komolyan veszik a zöldítést.


