A közszolgálati cseh hírtelevízió (CT24) jelentése szerint
konkrét összeget Babis nem említett.
Megjegyezte, hogy a kérdést pénteken megtárgyalja a hárompárti cseh kormánykoalíció.
Azt mondta, hogy a PURL kezdeményezésre szánt összeget a cseh külügyminisztérium tartalékából fedezik.
Ez az új kormánypolitika eredménye, hogy ne közvetlenül Ukrajnának adjunk pénzt
- magyarázta Andrej Babis.
Egyszeri, kisebb összegről van szó
- tette hozzá.
Tomio Okamura, a kormánykoalícióhoz tartozó Szabadság és Közvetlen Demokrácia (SPD) mozgalom tagja Prágában azt közölte, hogy
pártja nem ért egyet Csehország bekapcsolódásával a PURL programba.
Pénteken ülésezik a koalíciós tanács, ott majd megbeszéljük
- reagált Okamura kijelentésére a kormányfő, aki az Elégedetlen Polgárok Akciója (ANO) mozgalom elnöke is.
Csehország korábban rendszeresen fegyverekkel és pénzzel is támogatta az orosz invázió ellen küzdő Ukrajnát. Andrej Babis koalíciós kormánya viszont (eddig?) azt az álláspontot képviselte, hogy Csehország továbbra is támogatni fogja Ukrajnát, de a cseh költségvetésből erre a célra pénzt már nem ad.
Az orosz-ukrán frontvonalon tapasztalható helyzetről szólt a Portfolio külpolitikai podcastje, a Global Insight legutóbbi része:
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, a Tisza egy sor intézkedését támadják
Több mint százoldalas a beadvány.
Miniszteri biztost neveztek ki a közel harmincezres protézisműtéti várólisták csökkentésére
2027 végére a Tisza az állami fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb hat hónapra akarja csökkenteni a várakozási időt.
Veszélyesebb szakaszba lépett az iráni-amerikai háború, azonnal reagáltak az olajárak
Feszült a helyzet a piacokon is.
Rendkívüli rendőri akció az este: bombariadó miatt zárták le a szolnoki buszpályaudvart és a környékét
Szórakozóhelyekre is kivonultak a hatóságok.
Tarr Zoltán: jelentős változások jönnek a külhoni magyarok támogatásában
10 évre visszamenőleg világítják át az ügyeket, politikai pártoknak a Tisza nem fog támogatást adni.
Nagy változást hoz a Tisza-kormány döntése: külön államtitkárt kap a hazai lakáspolitika és a vasút
Megjelent Vitézy Dávid utasítása.
Hatmilliárdért marad az M4 Sportnál a magyar foci közvetítése, negyven százalékot takarít meg a közmédia
A szerződések egy szezonra szólnak.
"Majd eladom az ingatlanomat" - miért csapda ez a hozzáállás kockázati életbiztosítás helyett?
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült egy szép, tehermentes családi házat felépítenie Budapest környékén. Amikor a felesége eg
Amazon a Fortune 500 élén: hogyan előzte meg a Walmartot?
Az Amazon megelőzte a Walmartot a Fortune 500 élén, de a trónváltás nem pusztán az online kereskedelem győzelme. Lajer Máté elemzése bemutatja, hogyan kapcsolja össze a vállalat a kereskedelme
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
A talán legfontosabb gazdasági mutató nem is gazdasági - várható élettartam a régiónkban
Harminc év alatt majdnem egy évtizeddel hosszabb lett az élet a BB tengely országaiban - de nem mindenhol ugyanúgy. Miközben Észtország történelmi felzárkózást hajtott végre,... The post A ta
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Top 10 osztalék részvény - 2026. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.


