Bemondta Trump: megkapja az áhított fegyvert Ukrajna
Globál

Bemondta Trump: megkapja az áhított fegyvert Ukrajna

Portfolio
Az ankarai NATO-csúcson Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel tartott közös sajtótájékoztatón Donald Trump amerikai elnök elmondta: oda fogja adni Ukrajnának az MIM-104 Patriot légvédelmi rendszerekhez használt PAC-3-as elfogórakéták lincencét - írja a Reuters.

Az ukrán elnök hónapok óta igyekszik rábírni a NATO-t arra, hogy több PAC-3-as elfogórakétát juttassanak hazájába.

Az amerikai fejlesztésű fegyver egyike azon kevés elfogórakétáknak, melyek képesek lelőni az oroszok modernebb cirkáló- és ballisztikus rakétáit.

Moszkva mostanában egyre nagyobb arányban veti be ezeket a fegyvereket, a politikai és technikai okokból akadozó szállítmányok miatt pedig Kijev rohamos tempóban fogy ki a légvédelemhez kulcsfontosságú lőszerkészletekből.

A licenc átadásának időpontja egyelőre még nem ismert, de az ukrán sajtóközleményeken végigfutva egyértemű, hogy míg Kijev korábban gyakran kért támadó fegyverzetet a nyugati szövetségesektől, addig mostanra egyértelműen a légvédelem vált az ország fő prioritásává.

Bár hosszú távon mindenképpen jól jön Ukrajnának, hogy nem kell külföldi beszállítókra hagyatkozni a légvédelmi rakéták terén, Zelenszkij valószínűleg jelen helyzetben jobban örült volna egy fegyverszállítmánynak, mint a licencnek. A gyárak felállítása békeidőben is idő- és pénzigényes folyamat, ráadásul kiváló célpontot nyújtanak az orosz rakétáknak, amelyeket az említett légvédelem hiányában nem mindig tudnak elfogni.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Portfolio/Reuters

Sustainable World 2026

Sustainable World 2026

2026. szeptember 8.

WOOD & Co. Investor Day 2026

2026. szeptember 9.

Boost Your Business 2026

2026. szeptember 9.

Private Health Forum 2026

2026. szeptember 10.

Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Ez is érdekelhet