A Közel-Keletért felelős amerikai katonai irányítási törzs közösségi médiában megjelent közleménye szerint az amerikai erők
erőteljes csapások sorozatát indították el, hogy kemény árat fizettessenek Iránnal,
amiért nemzetközi vízi útvonalon haladó kereskedelmi hajókat támadott meg.
Az Egyesült Államok által végrehajtott csapások válaszul szolgálnak három, a Hormuzi-szorosban közlekedő kereskedelmi hajó elleni iráni támadásokért
- indokolta a CENTCOM a műveletet, hozzátéve, hogy az iráni agresszió világos megsértése a tűzszünetnek.
Iránból származó jelentések szerint helyi idő szerint szerdán hajnalban erőteljes robbanások rázták meg az ország egyes déli részeit.
Kedden Szaúd-Arábia és Bahrein két hajó elleni iráni támadást ítélt el hivatalosan, miután
találat ért egy szaúdi és egy katari zászló alatt közlekedő tankert.
Irán kedden hivatalosan közölte az ENSZ-hez tartozó Nemzetközi Tengerészeti Szervezettel, hogy a Hormuzi-szoros egyes részeit saját felségvizének tekinti.
A Hormuzi-szoros vizei részben egybeesnek az Iráni Iszlám Köztársaság felségvizével
- olvasható a dokumentumban, amely szerint a nemzetközi jog alapján egy ország szuverenitást élvez és joghatóságot gyakorol saját területéhez tartozó tengerszakasz felett.
A bejelentésből nem derül ki, hogy Teherán a Hormuzi-szoros mely részeire vonatkozóan jelentett be igényt.
Reagált Irán az amerikai csapásokra
"Elsöprő erejű" válaszcsapásokat helyezett kilátásba az iráni katonai vezetés
szerdán arra az amerikai támadásra, amelyet Irán déli részénél intéztek az éjszaka több mint 80 célpont ellen.
Az iráni katonai főparancsnokság az amerikai lépéseket "kirívó agressziónak" nevezte, és kemény válasszal fenyegetőzött, hangoztatva azt is, hogy nem enged amerikai beavatkozást a szorosban zajló forgalom irányításába. Az amerikai közlés szerint kedd éjjel egyebek között légvédelmi rendszereket és a Forradalmi Gárda hajóit támadták meg.
Mint arról beszámoltunk, tegnap az Egyesült Államok visszavonta az Irán számára adott átmeneti szankciómentességet a kőolajra vonatkozóan, arra hivatkozva, hogy megsértették a két ország közötti megállapodást.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Elképesztő összegért kelt el az a filléres eszköz, amellyel megmentették az Apollo-11 legénységét
NBA-kosarasok, valamint Pelé és Messi meze is kalapács alá került a minapi aukciókon.
Kötelező NAV-ellenőrzés jön a vagyonosoknak: itt a Tisza-kormány első adócsomagja
Azt is elmondjuk, miért ezzel kezdi a Tisza-kormány az adóügyi átalakításokat.
Afrikaiak tömegeit csalják a frontra az oroszok, figyelmeztetést adott ki Botswana
Csalással toboroznak afrikaiakat, kényszerítik őket az aktív harcra.
Megjelent a törvény a Mol különadójáról
A kőolajtermékek árkülönbözetének idei rendkívül hektikus mozgása indokolja.
Kihirdették az Alaptörvény nagy vihart kavaró módosítását
Létrejön a Nemzeti Vagyonvisszaszerzési és Vagyonvédelmi Hivatal.
Krónikus készpénzhiány sújtja Kubát, ezért új intézkedéscsomagot jelentettek be
A bankfiókok előtt kígyózó sorokat szeretnék felszámolni.
Hegedűs Zsolt: sürgősen átalakítja a kormány a gyógyszerbefogadási rendszert
A jövőbeli tervek szerinte egy értékalapú, rendszerszintű és átlátható modell bevezetését célozzák.
Kecskeméten látni az autóipari fordulatot - Kinyílt az első hóvirág a fagyos tél közepén
Az európai autóipar az elmúlt években egyszerre kapta a nyakába a kínai árversenyt, az elektromos átállás költségeit, a vámháborút és a gyenge keresletet. Miközben Németországban... The
Követett részvények - 2026. július
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
"Majd eladom az ingatlanomat" - miért csapda ez a hozzáállás kockázati életbiztosítás helyett?
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült egy szép, tehermentes családi házat felépítenie Budapest környékén. Amikor a felesége eg
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Amazon a Fortune 500 élén: hogyan előzte meg a Walmartot?
Az Amazon megelőzte a Walmartot a Fortune 500 élén, de a trónváltás nem pusztán az online kereskedelem győzelme. Lajer Máté elemzése bemutatja, hogyan kapcsolja össze a vállalat a kereskedelme
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.

