A kanadai miniszterelnöki hivatal tájékoztatása szerint a támogatásból
- 475 millió dollárt lőszerek beszerzésére,
- közel 400 millió dollárt 35 darab kanadai gyártású páncélozott jármű legyártására,
- míg 50 millió dollárt kulcsfontosságú technológiai és műszaki eszközökre fordítanak.
A kanadai közlemény nem tért ki légvédelmi rendszerekre vagy elfogórakétákra, ám Zelenszkij hangsúlyozta, hogy
Ukrajna számára továbbra is a légvédelem megerősítése a legfontosabb prioritás
az ukrán városokat érő folyamatos, nagyszabású orosz rakéta- és dróntámadások miatt.
A most bejelentett segélycsomag ugyan jelentős, de elmarad a februárban bejelentett 2 milliárd kanadai dolláros (körülbelül 1,4 milliárd amerikai dolláros), valamint a 2025 júniusában felajánlott, szintén 2 milliárd kanadai dollár (mintegy 1,5 milliárd amerikai dollár) értékű kerettől. Ottawa 2024 novemberében leszállított egy Egyesült Államoktól beszerzett, nagyjából 406 millió dollár értékű NASAMS légvédelmi rendszert is Kijevnek.
Az ukrán államfő tájékoztatása szerint a két fél dolgozik egy olyan drónmegállapodáson is, amely a harctéri tapasztalatokra építve "egy új és hatékony biztonsági rendszer" kialakítását célozza.
Kanada és Ukrajna már májusban aláírt egy közös fegyvergyártási megállapodást,
a jelenlegi megbeszéléseken pedig a védelmi ipari együttműködés kiszélesítéséről, köztük a drónok közös fejlesztéséről egyeztettek.
Ukrajna emellett aláírta a Kanada által kezdeményezett Védelmi, Biztonsági és Ellenállóképességi Bank létrehozásáról szóló szándéknyilatkozatot, melyhez Albánia, Belgium, Görögország, Lettország, Luxemburg, Románia és Törökország ugyancsak csatlakozott. Az új pénzintézet célja a tőkeerő növelése és a védelmi ipari termelés közvetlen támogatása.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/-
Alkotmánybírósághoz fordul a Fidesz, a Tisza egy sor intézkedését támadják
Több mint százoldalas a beadvány.
Miniszteri biztost neveztek ki a közel harmincezres protézisműtéti várólisták csökkentésére
2027 végére a Tisza az állami fekvőbeteg-ellátásban legfeljebb hat hónapra akarja csökkenteni a várakozási időt.
Veszélyesebb szakaszba lépett az iráni-amerikai háború, azonnal reagáltak az olajárak
Feszült a helyzet a piacokon is.
Rendkívüli rendőri akció az este: bombariadó miatt zárták le a szolnoki buszpályaudvart és a környékét
Szórakozóhelyekre is kivonultak a hatóságok.
Tarr Zoltán: jelentős változások jönnek a külhoni magyarok támogatásában
10 évre visszamenőleg világítják át az ügyeket, politikai pártoknak a Tisza nem fog támogatást adni.
Nagy változást hoz a Tisza-kormány döntése: külön államtitkárt kap a hazai lakáspolitika és a vasút
Megjelent Vitézy Dávid utasítása.
Hatmilliárdért marad az M4 Sportnál a magyar foci közvetítése, negyven százalékot takarít meg a közmédia
A szerződések egy szezonra szólnak.
"Majd eladom az ingatlanomat" - miért csapda ez a hozzáállás kockázati életbiztosítás helyett?
Zoltán ötvenes éveiben jár, két felnőtt gyermeke van, és büszke arra, hogy az évek alatt sikerült egy szép, tehermentes családi házat felépítenie Budapest környékén. Amikor a felesége eg
Amazon a Fortune 500 élén: hogyan előzte meg a Walmartot?
Az Amazon megelőzte a Walmartot a Fortune 500 élén, de a trónváltás nem pusztán az online kereskedelem győzelme. Lajer Máté elemzése bemutatja, hogyan kapcsolja össze a vállalat a kereskedelme
Mit tanulhatunk Dánia nukleáris fordulatából?
Az elmúlt időszak energetikai vitái Európában nem villamosenergia-rendszerekről, sokkal inkább világnézeti kérdésekről szóltak. Atom vagy megújuló? Állami nagyberuház
Nem spórolsz eleget - és észre sem veszed!
A pénzügyekkel foglalkozók egyik első leckéje, hogy a készpénzforgalom és a költség sokszor elválik egymástól. Ezért van az, hogy csődbe mehet olyan vállalat, ami minden évben rekorderedm
Forint vs. euró: rövid távon nyerő, hosszú távon kérdéses
Az első félév forinterősödése nagyon érzékenyen érintette azokat, akik a korábbi árfolyamgyengítő jegybanki politika ellen védekezve euróban takarítottak meg. A forint vs. euró kérdésben
A talán legfontosabb gazdasági mutató nem is gazdasági - várható élettartam a régiónkban
Harminc év alatt majdnem egy évtizeddel hosszabb lett az élet a BB tengely országaiban - de nem mindenhol ugyanúgy. Miközben Észtország történelmi felzárkózást hajtott végre,... The post A ta
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
Top 10 osztalék részvény - 2026. július
Július elsején kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző hón
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.
Energiaköltség: ideje ránézni a számokra
Már nem elég rutinból az energiabeszerzésről dönteni.
Ez az igazi vén Európa: elkezdődött a legsúlyosabb demográfiai válság
Kényszerpályára kerülhet a kontinens.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


