Magyarország egy erős és egységes NATO-ban érdekelt, és konstruktív, megbízható szövetségesként vesz részt a szövetség munkájában – erről beszélt Magyar Péter miniszterelnök az ankarai NATO-csúcsról bejelentkezve.
Magyar Péter az ankarai NATO-csúcs második napján emlékeztetett, hogy ez az első olyan NATO-csúcstalálkozó, amelyen miniszterelnökként képviseli Magyarországot. Mint mondta,
óriási az érdeklődés Magyarország álláspontja kapcsán,
ezért minden tárgyalópartnerének világossá tette, hogy a magyar választók április 12-én egyértelmű felhatalmazást adtak a kormánynak.
„Mi egy egységes és erős NATO-ban vagyunk érdekeltek. Ez a közös érdekünk egyébként a többi NATO-tagállammal is. Magyarország egy konstruktív, megbízható szövetséges lesz a NATO szövetségi rendszerén belül” – fogalmazott a miniszterelnök.
Magyar Péter arról is beszámolt, hogy több kétoldalú megbeszélésen is részt vett: tárgyalt a montenegrói, a norvég és a kanadai miniszterelnökkel is.
A montenegrói kormányfővel elsősorban a nyugat-balkáni országok uniós csatlakozásáról volt szó. A magyar miniszterelnök szerint Montenegró az egyik legelőrehaladottabb tagjelölt ország, és közös remény, hogy akár már jövőre csatlakozhat az Európai Unióhoz.
Magyar szerint Magyarországnak nemcsak politikai, hanem gazdasági érdeke is fűződik a térség stabilitásához, mivel jelentős magyar befektetések vannak Montenegróban és más nyugat-balkáni országokban is. „Közös érdekünk a balkáni országok stabilitása és az, hogy minél közelebb legyenek Európához” – mondta.
A miniszterelnök a NATO-csúcs plenáris üléséről is beszélt. Tájékoztatása szerint az ülés a NATO-főtitkár bevezetőjével kezdődik, majd Donald Trump amerikai elnök mond beszédet, ezt követően pedig a tagállamok vezetői szólalnak fel. Magyar Péter szerint a csúcson egy fontos deklarációt is elfogadnak, amely Ukrajna pénzügyi támogatásáról szól.
A kormányfő azt mondta, a tervezett támogatás összege 70 milliárd euró, ugyanakkor hangsúlyozta, hogy a részvétel önkéntes lesz. Szerinte a NATO-tagállamok szuverén döntése marad, hogy csatlakoznak-e a támogatáshoz, hasonlóan ahhoz, ahogyan korábban Magyarországnak és Szlovákiának is volt kívülmaradási lehetősége az uniós hitelkeret kapcsán.
„Világossá tettem itt Ankarában is mindenki számára, és világossá is fogom tenni még a plenáris ülésen, hogy Magyarország továbbra is támogatja mindenféle humanitárius eszközzel Ukrajnát, viszont se fegyvert, se csapatokat, semmilyen katonát és katonai támogatást Magyarország nem nyújt Ukrajnának” – mondta Magyar Péter.
A miniszterelnök arról is beszélt, hogy a csúcstalálkozó nyitófogadásán röviden egyeztetett Volodimir Zelenszkij ukrán elnökkel.
Elmondása szerint abban állapodtak meg, hogy a közeljövőben személyesen is találkoznak, vagy Budapesten, vagy Kijevben, ezt követően pedig együtt ellátogatnak Kárpátaljára, Beregszászra.
Ez némi változást jelent a tervekben, hiszen a kormányfő korábban ragaszkodott hozzá, hogy Beregszászon találkozzanak Zelenszkijjel.
Címlapkép forrása: MTI/EPA/Necati Savas
Mutattunk egy befektetést – Megjött a nagy mozgás, épp most tört ki!
Elindult felfelé az árfolyam.
Rendkívüli fordulat a világban: tömegek menekültek meg a legrosszabbtól, de még mindig óriási a baj
Ritkán vannak mostanában jó hírek.
Megszólaltak az elemzők a kamatdöntésről: a geopolitikai konfliktusok határozhatják meg a további pályát
A szakértők szerint nem volt meglepő Varga Mihályék lépése.
Elmaradnak a turisták, nagy a baj: tucatnyi helyen találtak azbesztet a történelmi magyar településen
Gyorsítani kéne a polgármester szerint az intézkedéseket.
Megnevezte az orosz szóvivő azt a lépést, amit semmiképpen sem fognak eltűrni Ukrajnában
Oroszország majd garantálja magában Ukrajna békéjét.
MARA Holdings - kereskedés
Megvisel ez a hosszú trade a MARA-ban, már többször majdnem eladtam, amikor egy-egy lokális csúcson volt, aztán meg vertem a fejem a falba, hogy miért nem adtam el, amikor nagyokat korrigált. Most
Magyarországon még mindig túl sokan halnak meg elkerülhető okokból
Egy ország egészségügyének minőségét nemcsak az mutatja meg, meddig élnek az emberek, hanem az is, hányan halnak meg túl korán úgy, hogy azt meg lehetett... The post Magyarországon még mindi
A CHIPS Act paradoxona: hogyan lettek a gyár nélküli chipcégek a technológiai háború nyertesei?
A CHIPS Act az amerikai chipgyártást akarta megerősíteni, a piac mégis a saját gyár nélkül működő Nvidiát, AMD-t és Qualcommot jutalmazta. The post A CHIPS Act paradoxona: hogyan lettek a gy
A Squid Game tőzsdézés után senki sem rinyálhat a pesti ingatlanárak miatt
Szegény dél-koreaiakat alaposan lehülyegyerekeztük a hétfői adásunkban. Mondjuk okkal, itt egy ízelítő adat hozzá: a koreai lakosság három százaléka kapott margin call-t (azaz kellett bevinn
Változásbejelentés vagy szerződésmódosítás - mikor melyikre van szükség?
Ha egy vállalkozásnak megváltozik valamely, a Támogatási Szerződésben, a Támogatói Okiratban vagy az EPTK felületén rögzített alapadata, a változást annak tudomásra jutásától számított
Change notification or amendment of the Grant Agreement - which one is required and when?
If any basic information of a company recorded in the Grant Agreement, the Grant Award Document or on the EPTK platform changes, the company must notify the Intermediate Body within eight days of becoming
10 tény az SAP bérszámfejtés kiszervezéséről - mikor éri meg külső partnerre bízni?
Az SAP bérszámfejtés sok vállalatnál nem egyszerű háttérfolyamat, hanem az egyik legérzékenyebb üzleti működési terület. Összekapcsolódik a HR-rel, a pénzüggyel, a munkaidő-nyilvántart
A pénz története 2.
David McWilliams könyve nem mentes a belső ellentmondásoktól. Anélkül, hogy ezeket a fogalmakat használná, McWilliams a könyv egy helyén megkülönbözteti a pénzkínálat exogén és endogén f
Több, mint fesztivál: így telik egy nap a Jazzpikniken (x)
Világsztárok, balatoni gasztronómia és divatbemutatók.
Életmentő barátságok: így vigyázunk egymásra a buli végén (x)
Nagyot gurított az OTP: ez még az elemzőket is meglepte
Idén is terjeszkedik a magyar bankcsoport.
Újabb végtelen háború? Trump nem találja a kiutat Iránból
Nem látszik a fény az alagút végén.
A szélturbina lesz az új napelem? Kijött az új rendelet
Korszakváltás jöhet a hazai energiatermelésben.
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Tőzsde kezdőknek: Hogyan ne égesd el a pénzed egy hét alatt!
Előadásunkon bemutatjuk a Portfolio Online Tőzsde egyszerűen kezelhető felületét, a számlatípusokat és a gyors kereskedés lehetőségeit. Megismerheted tanácsadó szolgáltatásunkat is, amely segít az első lépések megtételében profi támogatással.


