Trump hangot váltott, Lukasenko lavíroz: egyre több irányból szűkülhet Putyin mozgástere

Az orosz–ukrán háború jelenlegi szakaszában nemcsak a frontvonalon zajlanak fontos folyamatok. Legalább ennyire lényeges, hogyan változik a nagyhatalmi diplomácia, az amerikai álláspont, a NATO fenyegetettségérzete és a Moszkvához kötődő szövetségesek magatartása. Ezek együtt határozhatják meg, meddig képes Vlagyimir Putyin folytatni a háborút − mutatott rá Demkó Attila, az NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója a Global Insight legújabb epizódjában.

Az egyik legfontosabb fejlemény Donald Trump hangnemváltása. A G7-csúcson az amerikai elnök már nem egyszerűen békeközvetítői pozícióból beszélt, hanem érezhetően nagyobb megértést mutatott Ukrajna katonai lépései, köztük a dróntámadások iránt, bátornak nevezve Zelenszkijt. A Kreml így egyre hangosabban méltatlankodik amiatt, hogy Washington szerintük felrúgta az „Anchorage szellemiségét”.

Ez azért fontos, mert Trump korábban éppen kiszámíthatatlanságával adott reményt Moszkvának: a Kreml abban bízhatott, hogy az amerikai elnök nyomást gyakorol Kijevre, gyors alkut akar, és nem feltétlenül ragaszkodik az ukrán feltételekhez.

Trump továbbra is kiszámíthatatlan

A helyzet ugyanakkor továbbra sem egyértelmű. Trump politikai stílusa miatt nehéz megjósolni, tartós irányváltásról van-e szó, vagy csak taktikai üzenetről. Az amerikaiak korábban óvatosak voltak az oroszországi mélységi csapásokkal kapcsolatban, most viszont egyre nyíltabban ismerik el az ukrán drónháború jelentőségét. Ez ellentmondásnak tűnhet, de inkább annak a jele, hogy

Washingtonban is változhat a kockázatértékelés: ha Oroszország nem hajlandó engedni, nőhet a hajlandóság a fájdalomküszöb emelésére.

Közben Belarusz magatartása is figyelemre méltó. Alexander Lukasenko sokáig Moszkva legfontosabb katonai-politikai támaszának tűnt a térségben, és egy időben még az is felmerült, hogy akár aktívan beléphetnek a háborúba az oroszok oldalán. Most viszont az, hogy Minszk a hírek szerint leállított egy, az orosz dróntámadásokat segítő relérendszert, arra utalhat: Lukasenko elsősorban a saját rezsimje túlélését tartja szem előtt. Ez egyben jelzi a Kreml szövetségi rendszerének korlátait.

A NATO lehet a következő célpont?

Mindezt súlyosbítja a NATO elleni provokáció lehetősége. A balti államok régóta figyelmeztetnek arra, hogy Oroszország valamilyen hibrid, korlátozott vagy hamis zászlós művelettel tesztelheti a szövetség reakcióját. A kérdés különösen érzékeny Trump elnöksége alatt: Moszkva számára csábító lehet kipróbálni, mennyire automatikus az 5. cikkely politikai érvényesítése, vagyis az az alapelv, hogy egy NATO-tag elleni támadás az egész szövetség elleni támadásnak számít.

Egy ilyen lépés ugyanakkor rendkívül kockázatos lenne Oroszország számára. Miközben az orosz hátországot ukrán dróncsapások érik, az üzemanyag-ellátásban zavarok jelentkeznek, és a fronton is hatalmas emberveszteségek árán haladnak előre, Moszkva aligha engedhet meg magának egy valódi új frontot. Provokációra, tesztelésre, információs műveletekre lehet tér, de nyílt NATO-konfrontációra aligha.

Marad a sokismeretlenes egyenlet

A háború kimenetele ezért továbbra is Putyin politikai számításán múlik. Ha az orosz elnök azt hallja tanácsadóitól, hogy a Donbasz még megszerezhető, és a fronton elért lassú előrenyomulás igazolja az áldozatokat, akkor tovább húzhatja a konfliktust. Ha viszont az ukrán mélységi csapások, a gazdasági zavarok, a társadalmi elégedetlenség, az amerikai nyomás és a szövetségesek óvatossága egyszerre kezdenek hatni, akkor megnyílhat az út egy komolyabb tűzszüneti alku felé.

Címlapkép forrása: Andrew Kravchenko/Bloomberg via Getty Images