Már az orosz nagyvárosok is a bőrükön érzik az ukrán támadásokat: belebukhat-e ebbe Putyin?

Az orosz–ukrán háború időtartama már történelmi léptékben is külön kategóriába került: a konfliktus most már tovább tart, mint az első világháború, és a Szovjetunió Németország elleni Nagy Honvédő Háborúját is jócskán meghaladja.

Ebben a helyzetben minden olyan fejlemény, amely a hátország sérülékenységét mutatja, azonnal stratégiai jelentőséget kap − hangzott el a Global Inisght legutóbbi epizódjában, amelynek vendége Demkó Attila, az NKE John Lukacs Intézetének programigazgatója volt.

Most éppen az ukrán mélységi csapások miatt látszik úgy, mintha Kijev új szintre emelte volna a nyomásgyakorlást. Az elmúlt hetekben nemcsak a Krím, hanem oroszországi nagyvárosok környéke, energetikai létesítmények és kőolaj-finomítók is támadások célpontjai lettek. A jelenség különösen érzékeny ponton érinti Moszkvát: az orosz hadigépezet egyik legfontosabb erőforrása az energia, az exportbevételek és a belső üzemanyag-ellátás stabilitása.

Belebukhat-e Putyin az ukrán mélységi csapásokba?

A kérdés ugyanakkor az, hogy ezek a csapások valóban képesek-e rendszerszintű zavart okozni. Az üzemanyaghiányról, benzinkutaknál kialakuló sorokról, exportkorlátozásokról szóló hírek kétségtelenül kellemetlenek Moszkvának, de önmagukban még nem jelentik azt, hogy az orosz hadsereg ellátása összeomlana. A háború kimenetelét akkor befolyásolhatnák közvetlenül, ha tartósan és széles körben bénítanák a logisztikát, a dízel- és repülőgép-üzemanyag-ellátást, illetve a front mögötti utánpótlási láncokat.

Demkó Attila szerint éppen ezért óvatosan kell bánni azzal a narratívával, hogy Ukrajna már megfordította volna az erőviszonyokat. A Global Insight adásából kiderült: a mélységi csapások kétségtelenül rontják az orosz biztonságérzetet, politikai nyomást keltenek, és megmutatják, hogy a háború ára egyre inkább megjelenik az orosz mindennapokban is. Ez azonban nem ugyanaz, mint a katonai kezdeményezés teljes átvétele.

A Krím elleni folyamatos ukrán támadások szintén ebbe a logikába illeszkednek. A félsziget Moszkva számára katonai, politikai és szimbolikus értelemben is kiemelt jelentőségű. Ha Ukrajna képes rendszeresen támadni a krími utánpótlási útvonalakat, légvédelmi rendszereket, kikötőket és katonai objektumokat, azzal nemcsak a front déli szakaszán okozhat gondot, hanem azt az üzenetet is küldi: nincs biztonságos hátország.

Még él a remény, vagy ez már csak illúzió?

Ezért válik kulcskérdéssé, mit tekintünk sikernek. Ukrajna most képes fájdalmat okozni Oroszországnak, képes zavarni az energetikai rendszert, a Krím logisztikáját és a politikai komfortzónát.

De amíg Oroszország a fronton területet szerez, és Putyin környezetében tovább él a hit, hogy a Donbasz megszerezhető, addig Moszkva aligha érzi úgy, hogy stratégiai vereség felé sodródik.

A háború tehát egyszerre mutat ukrán taktikai sikereket és orosz frontnyomást. Ettől válik különösen veszélyessé a helyzet: egyik fél sem érzi magát elég gyengének a megálláshoz, de egyik sem elég erős a döntő győzelemhez. Ez az a patthelyzet, amely miatt a tűzszünet ma már nemcsak humanitárius, hanem stratégiai szükségszerűségnek is tűnik.

Címlapkép forrása: Contributor/Getty Images