Itt a mesterterv: végleg kijátszhatják a rezsim blokádját a tengerszorosnál

Miután 2026 márciusában Teherán lezárta a Perzsa-öböl bejáratát jelentő szűk kereskedelmi útvonalat rakéta- és dróntámadásokkal, globális energiakrízis ütött be. Az Arab-félszigeten fekvő, bevételüket jelentős mértékben a szénhidrogének értékesítéséből szerző országok azonnal elkezdték kidolgozni azokat a megoldásokat, amelyek segíthetnek számukra elkerülni a kritikus pontot. Miközben a globális hírszolgáltatókat az foglalja le a leginkább, hogy

mikor nyílik meg újra az átjáró, a háttérben már zajlanak a megkerülésre vonatkozó tervek szövögetése.

Gyors megoldást bizonyosan csak a Hormuzi-szoros megnyitása jelenthet, de középtávon már nem ilyen fekete-fehér a helyzet. Szaúd-Arábia példája – a Vörös-tenger partjára szállították a nyersanyagot, ahonnan átpakolták, majd kerülővel szállították – megmutatta, hogy van lehetőség alternatívák kiépítésére. Az egyik méltatlanul keveset emlegetett megoldást a vasúti összeköttetések kiépítése jelentheti. Ez ráadásul nem is jelent újdonságot, a Perzsa-öböl monarchiái már évtizedek távlatában gondolkodnak a szárazföldi összeköttetések megerősítéséről, a projekt az elmúlt időszakban gyorsult fel.

A GCC államai 2009-ben határoztak egy összesen 2177 kilométer hosszúságú vasúthálózat megépítéséről, amely személyszállításban 200, míg teherszállításban 100 km/h-s sebességre képes. Kezdetben nem igazán haladt az elképzelés, mivel a fosszilis energiahordozók világpiaci ára alacsony maradt, ezért más lett a térségi kormányok prioritása. A 2020-as évek fordulatot hoztak, és Szaúd-Arábia, valamint az Egyesült Arab Emírségek vezetésével elkezdték megvalósítani a terveket.

A következő nagy ugrást a Hormuzi-szoros lezárása jelentheti, mivel az érintettek ekkor tapasztalták meg, hogy milyen mértékig függenek az átjárótól.

A tervek világosak: Kuvaittól kezdve északról dél-élkelet felé, minden ország érintésével haladna egy vasútvonal, egészen Omán tengerpartjáig. Ennek bizonyos szakaszai már léteznek, mindegyik ország maga felel a sínpárok kiépítéséért, mindenütt dolgoznak is rajta, ám ahol még csak tervezési szakaszban vannak a munkák, ott jelentősen felgyorsulhat a munka. A teljes projekt elindulását 2030-ra teszik. Önmagában ez az egy elem még nem jelent megoldást a mostani problémákra, ugyanakkor egy nagyobb hálózat részeként már sokkal fontosabb szerepe lehet a Hormuzi-szoros kikerülésében. A térségben létrejöhet egy sok országot magába foglaló rendszer, amely csökkenti Irán nyomásgyakorlási lehetőségeit. Fontos ugyanakkor, hogy ezek a folyosók a térségen kívülre is kiterjesztendőek, például Törökország felé, valamint adott esetben logisztikai csomópontokra van szükség, ahol átpakolásra kerül a szállított áru.

Az ilyen együttműködések az egész térségi gondolkodást és integrációt átalakíthatják, mivel a különböző érdekekkel és célokkal bíró kormányok sokkal szorosabban dolgoznának egymással. A szárazföldi szállítási alternatívákat a régióban eddig nem véletlenül nem erőltették: a vízi közlekedés jóval olcsóbb megoldást jelent, miközben a szélsőséges csoportok elterjedése miatt nem is lehetett azzal számolni, hogy biztonságos folyosók jönnek létre. Irán lépése ugyanakkor megmutatta, hogy ezeket a kételyeket a jövőben félre kell tenni, mivel nincs más megoldás. A vasút önmagában nem hozza el a megváltást, de segít csökkenteni a krízist, ami javíthat a problémákon. Összességében Teherán nyomásgyakorlási potenciálja csökkenhet ezzel fokozatosan.

A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images