A Süddeutsche Zeitung című lap, illetve az NDR és WDR regionális közszolgálati műsorszolgáltatók egyaránt úgy tudják, hogy a két férfit a repülőtér közelében talált DNS-nyomok alapján azonosították, amelyekre egy drónon, egy robbanóanyaggal megtöltött konzervdobozon, illetve egy fára rögzített antennán bukkantak.
A NATO egyik fontos logisztikai központjaként üzemelő lipcsei repülőtéren észleltek egy robbanóanyaggal felszerelt drónt egy Antonov típusú ukrán teherszállító repülőgép közelében.
Az alacsonyan lebegő drónt a repülőtér egyik dolgozója lerúgta a földre. A német sajtó értesülései szerint később egy másik drónt is felfedeztek a repülőtér közelében, amelyen szintén robbanóanyagnyomokat találtak.
A további információik szerint a fehérorosz-orosz kettős állampolgárságú férfi – aki állítólag a balti államokban elkövetett bűncselekményei miatt már korábban a hatóságok látókörébe került – egy Minszkben kiállított, Olaszországba szóló turistavízummal lépett be a schengeni övezetbe.
A lett-orosz kettős állampolgárságú másik gyanúsított az NDR és WDR értesülései szerint az incidens megszervezését, és a robbanóanyag szállítását vállalta magára. Ő július végén repülővel érkezett Berlinbe, egy ott bérelt gépkocsival továbbutazott Lipcsébe hogy előkészítse a támadást, majd az incidens előtt két nappal már el is hagyta Németországot.
A német sajtó szerint a nyomozók több európai adatbázis segítségével, valamint Litvániában és Finnországban talált DNS-nyomok összehasonlításával tudták azonosítani a két gyanúsítottat, amit tudomásuk szerint a hírszerzési információk is megerősítettek.
A szerdán megjelent sajtóértesülések alátámasztják Alexander Dobrindt német belügyminiszter azon keddi kijelentését, amely szerint a rendőrségi nyomozás, az elkövetői mintázat, és a hírszerzési értesülések alapján a német szövetségi kormány arra a következtetésre jutott, hogy
Oroszország felelős a lipcsei "hibrid támadásért".
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Maradona kezezős labdájától Muhammad Ali köntöséig – Megdőlt a sportrelikviák aukciós rekordja
A dallas-i Heritage árverésén született az új csúcs.
Elárulta a miniszter: erre költenék az egészségügynek szánt 500 milliárdos pluszforrást
Megbecsülnék a dolgozókat.
Drágul a gáz, de nem biztos, hogy jönnek a kamatemelések a régióban
A piac túlreagálhatja a közép-európai inflációs kockázatot.
Már elérhető a kórházi fertőzések adatbázisa - Ne essen abba a hibába, hogy rangsort csinál belőle
A dashboard egyik készítője segít eligazodni az adatok között!
A tengerbe vagy a föld alá az adatközpontokkal? A létesítmények áram- és vízfogyasztását így fékeznék meg
Az AI-alapú keresés tízszer több áramot fogyaszt, mint egy hagyományos Google-keresés.
Hatalmas erőkkel keresik a pilótákat: lezuhant egy vadászgép a népszerű mediterrán országban
A videók alapján sajnos a legrosszabb forgatókönyvvel kell számolni.
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Jobb lakáshitelkamatot keresel? Hasonlítsd össze a bankokat a Bankmonitorral
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes futamidő alatt. Mégsem biztos, hogy a bank honlapján elsőként látott ajánlat lesz szám
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
Betonból épülő élőhely: egy floridai kísérlet a partvédelem újragondolásáról
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy floridai mérnök és csapata azonban megpróbálja egyszerre megoldan
Fordult a kocka a költségvetésben - de mekkora lehet az idei hiány?
Az első negyedéves, GDP-arányosan 9 százalékos deficit után a második negyedévben látványosan szigorodott a költségvetési politika. Mire lehet elég a fordulat az év egészében, hogyan ért
Harmadannyian halnak meg az utakon, mint 25 éve - de van, ahol még mindig tragikus a helyzet
A BB tengely országaiban ma átlagosan harmadannyian halnak meg közlekedési balesetben, mint az ezredforduló környékén. A javulás azonban korántsem volt egyenletes. Miközben a balti államok... T
Zoetis Inc. - elemzés
Jelen állás szerint a Zoetis a Top 10-es listám tizenharmadik helyezettje, ránézek, különösen azért, mert teljesen automatizáltam az elemzéshez szükséges grafikongyártást. Egy másodperc ala
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.


