Szeptemberben is az augusztusihoz hasonló mennyiségben, összesen valamivel több mint 4 millió tonna finomított üzemanyagot exportálhat Kína,
mivel Peking tovább lazítja az exportkorlátozásokat, a finomítók pedig igyekeznek kihasználni a magasabb külföldi árréseket - írja a Reuters.
A kínai kormány márciusban vezette be az üzemanyag-export korlátozását, miután az amerikai-iráni háború megzavarta a közel-keleti nyersolajimportot. Azóta a globális nyersolajkínálat némileg rendeződött, a finomított termékek piaca azonban továbbra is feszített. Oroszország – amely az ukrajnai háború előtt a világ egyik legnagyobb üzemanyag-exportőre volt – az ukrán dróncsapások okozta finomítói károk miatt nettó importőrré vált, miközben a közel-keleti üzemanyag-export is korlátozott maradt.
A szeptemberi kivitelből a kerozin teszi ki a legnagyobb részt, elérve a 2,4 millió tonnát. Ezt követi a dízel egymillió tonna feletti mennyiséggel, míg a benzinexport eléri a 600 ezer tonnát. Az augusztusi szállítmányok is hasonlóan alakultak, a benzinexport 700-800 ezer tonna, a gázolajé 1,1-1,2 millió tonna, a keroziné pedig 2,2 millió tonna körül mozgott. Az adatok a nemzetközi repülőjáratok tankolásához biztosított kerozint és a Hongkongba irányuló kivitelt is tartalmazzák.
Az exportengedélyek több mint 60 százalékát az állami PetroChina és a Sinopec kapta, míg a Csecsiang Petrochemical Corp nagyjából 500 ezer tonnás vagy annál is nagyobb kvótához jutott. A kínai finomítók a múlt héten kezdték el értékesíteni a szeptemberi szállítmányokat mindhárom termékkategóriában, dízelből pedig eddig 500-600 ezer tonnányi ajánlat érkezett a piacra. Egyes szeptemberi tételek az augusztusi időszakról csúsztak át a szűkös hajózási kapacitások miatt.
A kínai gázolaj exportárrése becslések szerint meghaladja az 1500 jüant (mintegy 223 dollárt) tonnánként.
Az ázsiai dízel finomítói árrése hordónként nagyjából 70 dollárra emelkedett, ami több mint háromszorosa az iráni háború előtti, februári szintnek.
A piaci szereplők arra számítanak, hogy Peking az elmúlt évek gyakorlatának megfelelően a következő hónapban kiadja az exportkvóta harmadik részletét is.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Irán nem hagyja magát: számos hajót célba vettek a Hormuzi-szorosnál
Az amerikaiak is saját csapásokról számoltak be.
Keményebb fellépést ígér az argentin elnök: lecsapna a Falkland-szigeteknél működő olajcégekre
Évszázados vita lángolt fel újra.
Vészjósló adatok érkeztek: az európaiak több mint fele túlsúlyos
Az olaszok állnak a legjobban.
Pattanásig feszült a helyzet: a helyiek tiltakozása ellenére új menekülttábort építenek Ceutában
Nem tud nyugvópontra jutni a menekültválság.
Sorsdöntő lépésre szánta el magát Elon Musk: hatalmas összeggel száll be Trump mellé a kampányban
Nem minden fogadása szokott bejönni.
Nagy változás a magyar turizmusban: nyílt versenyzés jön az állami megbízásokért
A szakmai összefogást is ösztönzik.
Régóta várt bejelentés érkezett: radikális változás jön a magyar állami fogászatokon
Feltorlódtak a problémák.
Kihal vagy csak átalakul az értelmiség?
Az értelmiségi lét teret veszít az egész világon. Ez a folyamat a tudás iparrá szervezésével indult meg, a digitalizáció adott neki komoly lendületet. Mi lép a süllyedő Atlantisz helyére:
The Marzetti Company - elemzés
Majdnem felkerült a szeptemberi Top 10-re, és mivel még csak nem is hallottam róla, gondoltam, ránézek.CégismertetőA The Marzetti Company (MZTI) 1896-ban alakult, székhelye az amerikai Ohio állam
Jobb lakáshitelkamatot keresel? Hasonlítsd össze a bankokat a Bankmonitorral
Egy lakáshitelnél már néhány tized százalékpont kamatkülönbség is milliós tétellé nőhet a teljes futamidő alatt. Mégsem biztos, hogy a bank honlapján elsőként látott ajánlat lesz szám
Nem a méret a lényeg (feat. Zsiday)
Évadnyitó HOLD After Hours Balásy Zsolttal, Zsiday Viktorral és Szabó Balázzsal. Milyen platformokon találjátok még meg? A HOLD After Hours podcastek megtalálhatók a Spotify, YouTube,&
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Közeledik a fiskális Yield Curve Control?
Az amerikai Treasury szeptembertől legalább megduplázza a hosszú lejáratú állampapírok visszavásárlására fordított összeget, miközben a 30 éves hozam közel két évtizedes csúcsra emelked
Betonból épülő élőhely: egy floridai kísérlet a partvédelem újragondolásáról
A tengerpartok védelme és a tengeri ökoszisztémák helyreállítása általában két külön feladat, egy floridai mérnök és csapata azonban megpróbálja egyszerre megoldan
Fordult a kocka a költségvetésben - de mekkora lehet az idei hiány?
Az első negyedéves, GDP-arányosan 9 százalékos deficit után a második negyedévben látványosan szigorodott a költségvetési politika. Mire lehet elég a fordulat az év egészében, hogyan ért
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
Tisza-kormány: a piac bizalma még kitart, de ősszel jön az igazi teszt
A költségvetési pálya és az eurótervek hitelessége döntő lehet.
Mi marad a magyar gyümölcsből? Védtelen ültetvények kaphatják a következő csapást
Negatív rekord az idei termés.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


