Frissítés (17:12): A rendőrség vezetője cáfolta a dokumentum tartalmáról megjelenteket.
Amennyiben igaz, amit az említett online portál közöl, tudnom kell, mikor jutott a nemzeti rendőrség birtokába ez az információ
- fogalmazott a tárcavezető Francisco Pardónak, a spanyol rendőrség főigazgatójának küldött levelében.
Mint írta, a dokumentum olyan információkat érint, amelyek
"elengedhetetlenek" ahhoz, hogy a kormány megfelelő döntéseket hozhasson a kialakult migrációs válsággal kapcsolatban.
A spanyol belügyminiszter hozzátette: a megindult, de még korai szakaszban lévő bírósági eljárások nem akadályozhatják a rendfenntartó erőket abban, hogy "haladéktalanul" tájékoztassák a belügyminisztert, mint a belbiztonsági ügyek elsőszámú vezetőjét.
Az El Español cikke szerint a rendőrséghez tartozó Nemzeti Bevándorlási és Határrendészeti Központ (CENIF) hétfőn adta át jelentését a spanyol központi büntetőbíróságnak, amelyben megállapította, hogy egy
olyan, előre eltervezett műveletről volt szó, amelynek célja a határellenőrzési rendszer túlterhelése és Spanyolország reagálási képességének felszámolása volt.
A rendőrségi jelentés részletezi, hogyan látták el útmutatással a határon a marokkói hatóságok az embereket az átjutás módjáról, és hogyan irányították az odaérkezett több ezer ember mozgását, meghatározott területek felé terelve őket - írta a lap.
Az újság szerint a CENIF a ceutai eseményeket tankönyvbe illő, támadó jellegű hírszerzési műveletnek tekinti, mivel azok
kétségbe vonták a spanyol hírszerző szolgálatok alkalmasságát, amiért nem észlelték előre az eseményt.
A dokumentum kitért arra is, hogy az incidenst követően marokkói hivatalos személyek ismételten hangoztatták országuk területi követeléseit a spanyol fennhatóság alatt álló Ceuta és Melilla városaival szemben - közölte cikkében az El Español.
A belügyminisztérium délután közölte: Francisco Pardo válaszában arról tájékoztatta a tárcavezetőt, hogy
egyetlen olyan rendőrségi jelentés sem készült, amely a ceutai események megtervezését vagy végrehajtását a marokkói biztonsági erőknek tulajdonítaná.
A tárca szerint María Tardón bírónő kért jelentést a rendőrségtől annak eldöntésére, hogy elrendeljen-e vizsgálatot a tömeges határsértések miatt a központi büntetőbíróságon. Egyúttal arra utasította a nyomozókat, hogy erről ne osszanak meg információt feletteseikkel, ezért a főigazgatónak sem volt tudomása a dokumentumról.
Miután a bíró szerdán engedélyezte, a nyomozócsoport vezetői találkoztak a rendőrség főigazgatójával, és ismertették vele a jelentés tartalmát, amely nem utal a marokkói hatóságok felelősségére.
A megjelent információk politikai vihart kavartak Spanyolországban. Alberto Núnez Feijóo, a legnagyobb ellenzéki erőnek számító konzervatív Néppárt (PP) elnöke a belügyminiszter lemondását követelte, és felszólította a spanyol kormányt, hogy azonnal hívassa be Marokkó spanyolországi nagykövetét magyarázatért.
Pedro Sánchez spanyol miniszterelnök héfőn még úgy nyilatkozott:
nem rendelkeznek olyan információval, amely arra utalna, hogy a marokkói hatóságok bármilyen módon érintettek lennének a kialakult helyzetben.
Plusz segítséget kapnak az észak-afrikai exklávék
A ceutai migrációs válság gazdasági és társadalmi hatásainak mérséklésére 309 millió eurót mozgósít a kormány az év hátralévő részére - jelentette be közben Carlos Cuerpo gazdasági miniszter kedden Madridban.
A rendelet célja, hogy eleget tegyen a ceutai szociális partnerek kéréseinek, valamint bizalmat és biztonságérzetet nyújtson mind a vállalkozások, mind a munkavállalók számára
- fogalmazott a tárcavezető a kabinet ülését követő sajtótájékoztatón.
Tájékoztatása szerint
- az összeg legnagyobb részét, 118 millió eurót az egyedül érkezett kiskorúak befogadására és humanitárius segítségnyújtásra szánják.
- Emellett 90 millió euró jut biztonsági intézkedésekre, 80 millió euró közvetlen támogatásokra, köztük a vállalkozások és munkavállalók számára,
- valamint 21 millió eurót fordítanak az alapvető szolgáltatásokra, mint az egészségügy, az oktatás, az igazságszolgáltatás és a vízellátás.
A spanyol gazdasági miniszter beszélt arról, hogy a térségben már a július végi tömeges határsértés miatt kialakult válság előtt is voltak gazdasági hiányosságok, csakúgy mint a másik észak-afrikai spanyol városban, Melillában, ezért mindkettőre kiterjedően járulék-visszatérítéseket és adókedvezményeket érintő strukturális intézkedések is elfogadtak.
Ángel Víctor Torres területpolitikai miniszter, a ceutai helyzet kezelésére létrehozott egységes irányítótestület vezetője elmondta: augusztus 10-e és 31-e között több mint 3 ezer illegális bevándorló tért vissza önként Marokkóba, 214 embert pedig kiutasítottak a spanyol területről. A még Ceutában maradt illegális bevándorlók pontos száma nem ismert, létszámukat a kormány korábban 3 és 5 ezer közé tette.
A miniszter közölte: eddig több mint 1600 egyedül érkezett kis- és fiatalkorút regisztráltak a hatóságok. A folyamat még mindig zajlik, egyelőre nem tudni pontosan, hogy hány gyerek lehet továbbra is az utcákon.
Torres hangsúlyozta, hogy
mindenkit, aki illegálisan lépett be az országba, visszaküldenek Marokkóba, de ezt "minden esetben a törvényeknek megfelelően" hajtják végre,
vagyis az előírt jogi eljárások lefolytatását követően. Az ügyintézés felgyorsítása érdekében megerősítik a kirendelt köztisztviselők és bírók létszámát.
Hozzátette: addig is az emberek elhelyezésére már 3400 új férőhelyet alakítottak ki átmeneti ellátóközpontokban.
A spanyol közszolgálati televízió (TVE) helyszíni beszámolója szerint továbbra is sokan táboroznak a tengerparton és a város erdős területein. Tömegek várakoznak az újonnan megnyitott szálláshelyek előtt az utcán azért, hogy odabent helyhez juthassanak.
A ceutaiak az elmúlt napokban több tiltakozó akciót is tartottak, követelve a kialakult helyzet azonnali rendezését.
A spanyolországi települések és tartományok szövetsége (FEMP) szerda estére az utcára hívta az embereket szerte Spanyolországban, hogy tüntetéssel fejezzék ki szolidaritásukat Ceutával. A kezdeményezéshez több mint 200 település csatlakozott. Az országos megmozdulásra egy nappal azelőtt kerül sor, hogy Pedro Sánchez miniszterelnök a parlament alsóházában tájékoztatást ad a ceutai helyzetről.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Új fronton lépett az OpenAI: három törvényjavaslatot is támogat
A cél, hogy csökkentsék a mesterséges intelligencia jelentette kockázatokat.
Brutális számla érkezett: elképesztő összegeket éget él Amerika az iráni háborúban
A költségek havi 3 milliárd dolláros ütemben emelkednek tovább.
Kimondta az Anthropic vezére: a mesterséges intelligencia töredékét használjuk ki
Hatalmas az AI-ban rejlő potenciál.
Kiderült, mekkora kamatot fizet a hazai óriáscég a legújabb eurókötvényekért
Lezárult az eurokötvény kibocsátásához kapcsolódó árazási folyamat.
Meglépi az Airbnb: hatalmas lakásépítési programot indít az Egyesült Államokban
A lakhatási válság egyik okozójaként emlegetett cég most a lakásépítést finanszírozná.
Gyanúsítottként hallgatták ki a volt magyar államtitkárt a százezreket érintő adatszivárgási botrányban
Személyes adattal való visszaélés a gyanú.
A lakáspiacon még mindig velünk él a rendszerváltás
Saját lakásban élni nem feltétlenül a jólét jele - Kelet-Közép-Európában sokkal inkább történelmi örökség. Miközben az uniós lakosság közel harmada bérel, Magyarországon csak minden
Követett részvények - 2026. szeptember
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
Hiába az uniós vám, taroltak a külföldi webshopok Magyarországon
Megállíthatatlannak tűnik a nemzetközi online webáruházak térnyerése Magyarországon az MNB ma reggeli számai szerint. A PwC adatai arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók és a piac is gyorsan al
Megszorítás vagy modernizáció - az euró ára a felzárkózás lehet
Az euró bevezetése stabilabb pályára állíthatná Magyarországot, és szorosabban a Nyugathoz köthetné az országot. De mi történik, ha az ehhez szükséges költségvetési szigor miatt tovább.
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Itt a háború következő fordulópontja: minden eddiginél durvább erőpróba vár Ukrajnára
Először üzenhet a lakosság Putyinnak a háború kezdete óta.
Vége lehet a három éves átoknak, de már gyűlnek a sötét felhők az ipar felett
Még nem biztos, hogy fellélegezhetünk.
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
Mi következik most?
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.


