A szervezet legújabb jelentése rámutat, hogy
a hőmérséklet-emelkedés 1,5 fok alatt tartása ugyan még lehetséges, de rendkívül bizonytalan.
Ehhez a kibocsátás gyors mérséklésére, valamint a légkörben jelen lévő szén-dioxid eltávolítására egyaránt szükség lenne. Mivel az úgynevezett túllövés – vagyis a 1,5 fokos határ átlépése – immár szinte elkerülhetetlenné vált, az országoknak arra kell összpontosítaniuk, hogy a felmelegedés a lehető legrövidebb ideig maradjon e küszöbérték felett.
A jelentés nyomatékosan figyelmeztet arra, hogy minden egyes év késlekedés és a 1,5 Celsius-fok feletti minden egyes tizedfoknyi növekedés érdemben fokozza a kockázatokat, és megnehezíti a helyreállítást. Ráadásul visszafordíthatatlan károk alakulhatnak ki akkor is, ha a globális átlaghőmérséklet később esetleg csökkenne.
A legoptimistább forgatókönyv szerint – amennyiben az összes jelenlegi nemzeti vállalást maradéktalanul végrehajtják – a hőmérséklet-emelkedés 1,8 Celsius-fokon tetőzhet az iparosodás előtti szinthez képest. A valóságban azonban ez az érték valószínűleg jóval magasabb lesz, a jelenlegi szakpolitikák mellett ugyanis a globális felmelegedés mértéke 2100-ra elérheti a 2,6 Celsius-fokot.
Az UNEP hangsúlyozta, hogy a szén-dioxid-eltávolítási módszerek – köztük az erdőtelepítés – nélkülözhetetlenek lesznek a felmelegedés féken tartásában, ám ezek semmiképpen sem helyettesíthetik a kibocsátások drasztikus és azonnali csökkentését.
Forrás: Reuters
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Elképesztő flottafejlesztésbe kezd az európai szövetséges: jönnek a hatalmas, új hadihajók
"Meghízott" picit az F127-es.
Trump nekiment Ausztráliának az algoritmusok miatt
Washington szerint az új közösségimédia-szabályozás aránytalanul sújtaná az amerikai techcégeket.
Fegyverkezik Magyarország szomszédja: nem elég a 14 darab F16-os, újabb vadászbombázókat vesznek
Magyar katonák is védik a légterét.
65 milliárdról döntöttek titokban az Orbán-kormányok, a Századvégnek az európai közvéleményt is "formálnia" kellett
Megnéztük, mi szerepel a 13 nyilvánosságra hozott kormányhatározatban.
Külső tőke, profi menedzsment, AI: ezek nélkül nehéz lesz szintet lépniük a magyar kkv-knak
A Portfolio Lendületben a Hazai Vállalkozások 2026 konferenciáján kkv-s vezetők beszéltek a szektor legfőbb kihívásairól.
Ünnepel a világ legsötétebb diktatúrája – Putyin is jókívánságait küldte, és hitet tett a szoros partnerség mellett
Putyin szerint ez a regionális biztonság felé vezető út.
Magyar cég vezeti az Európai Űrügynökség egyik fontos műholdgyártási projektjét
A C3S nevű vállalat.
Okozhat ellátási gondot a földgáztározók alacsony szintje?
Európa a megszokottnál alacsonyabb gáztartalékokkal készülhet a télre, ami az ellátási kockázatok mellett áremelkedést is okozhat a kontinensen. Arról, hogy miért lehetnek kevésbé feltölt
A csendes kettészakadás - miért nő a tokenizált piac, miközben a bitcoin ingadozik?
A klasszikus kriptopiac 2025 őszi csúcsához képest jelentősen visszaesett, miközben a közvetlenül tokenizált valós eszközök piaca mintegy 50 százalékkal nőtt. Miért épít egyre több hagyo
Az adóforintjaidat visszakapod, ha ilyen megtakarításod van
Nem csalás, nem ámítás: az állam valóban hajlandó visszaadni az általad befizetett adóforintok egy részét, ha azt megtakarításba helyezed el, egészen pontosan nyugdíjcélú megtakarításba.
Külföldi tőkejövedelem a NAV célkeresztjében 2026-ban: ismét elindultak a támogató eljárások
A NAV ismét nagyobb számban indít támogató eljárásokat a külföldi befektetésekből származó jövedelmek kapcsán. Az RSM adószakértőinek tapasztalata szerint jelenleg elsősorban támogató
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
Az erőszakhullám vége: Magyarország is sokat javult, de a balti államok az igazán látványosak
A rendszerváltás utáni zűrzavar több országban az erőszak elszabadulásával járt, mára azonban gyökeresen megváltozott a kép. A BB tengelyen harminc év alatt közel 80 százalékkal... The po
Warsh és a monetarizmus
A Federal Reserve májusban hivatalba lépett új elnöke, Kevin Warsh egykor Milton Friedman tanítványa volt. Warsh ugyan soha nem nevezte magát monetaristának, de szakmai körökben már azzal is fel
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!
Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen... The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véle
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához, tanácsadó szolgáltatásunk bemutatása.
Új korszak kezdődött az online rendeléseknél
A Wolt és a MediaMarkt képviselőivel beszélgettünk.
Eljött az idő? Olyat léphet az MNB, amire 20 éve nem volt példa
Hamarosan döntenie kell a jegybanknak.
Ez már a szélsőjobb áttörése? Ismét az AfD-től hangos Európa
Sosem látott eredményt ért el a párt.


