A 444 birtokába került, kétezres számozású, titkosított határozatok rávilágítanak arra, hogy már a kezdetben Nigerbe tervezett projekt központi irányítását is Orbán Gáspár végezte. A hivatalos iratok alapján a Koordinációs Iroda vezetőjeként ő szabott feladatot a Külügyminisztérium irányítása alatt álló Hungary Helps Ügynökségnek, valamint a MATE-nak is. Amikor a nigeri politikai fordulat miatt a misszió fókuszába Csád került, az Afrika Munkacsoport tagjaként továbbra is döntő befolyással bírt.
A 2023 őszi csádi orvosmisszió idején született határozat egyértelműen őt tette meg a teljes művelet felelős vezetőjévé.
A dokumentum szerint a katonai vezetés és a misszió koordinátora is az ő beosztottjaként tevékenykedett, vele azonos hierarchikus szinten csupán a konzul állt.
Ezek a tények élesen cáfolják az előző kormányzat korábbi kommunikációját. Míg Gulyás Gergely korábban tagadta Orbán Gáspár részvételét az előkészületekben, Szalay-Bobrovniczky Kristóf volt honvédelmi miniszter 2024-ben már elismerte, hogy a miniszterelnök fia a kabinetjébe vezényelve dolgozott a misszión. Böröndi Gábor vezérkari főnök a választások után ugyan megerősítette az érintettségét, de akkor még erőteljes túlzásnak nevezte, hogy ő irányította volna a csoportot.
A csádi szerepvállalásra még 2024 elején derült fény, amikor felvételek igazolták Orbán Gáspár jelenlétét a helyszíni tárgyalásokon. Ezt követően egy volt honvédszázados a nyilvánosság előtt is megerősítette, hogy a brit katonai akadémia elvégzése után a miniszterelnök fia főhadnagyként a Karmelitában kapott irodát, ahonnan az afrikai missziót tervezhette meg.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Átrendeződik az AI-piac - Ezek a részvények az első nyertesek
Elindult a nagy rotáció.
Autó nélkül Európában: magyar lemaradás és északi paradoxon
Román csoda, nyíló V4-es olló és a 150 százalékos dán adó.
Így enyhítik a lakásválságot az USA-ban: különutas módszerekkel próbálkoznak a tagállamok
Nincs általános ellenszer, de jó út a lakásépítési és megfizethetőségi célok kitűzése.
Rossz hír érkezett a napelemeseknek: jelentős áremelést jelentett be a piacvezető óriás
Egy hete van annak, aki még régi áron akar rendelni.
Rég várt bejelentést tett az állami egészségbiztosító, teljesen új szemlélet jön a gyógyításban
Gyökeres változás jön a betegek kezelésében.
Bréking: Szaúd-Arábia több Európába tartó olajszállítást is törölt!
A Petroline-vezeték leállását követően.
Bejelentette a streamingóriás: jönnek a reklámok minden előfizetési csomagba
Frissültek az előfizetési feltételek.
A lakáspiacon még mindig velünk él a rendszerváltás
Saját lakásban élni nem feltétlenül a jólét jele - Kelet-Közép-Európában sokkal inkább történelmi örökség. Miközben az uniós lakosság közel harmada bérel, Magyarországon csak minden
Bizalmi vagyonkezelés a NAV kereszttüzében
A bizalmi vagyonkezelés (BVK) és a vagyonkezelő alapítvány (VKA) napjainkban egyre népszerűbb vagyontervezési eszközök. A vagyonkezelési struktúrákban kezelt vagyon jelentős - óvatos b
Követett részvények - 2026. szeptember
Havonta ránézek egyszer azokra a papírokra, amikből előbb vagy utóbb venni szeretnék. Általában a hetes chartokat nézem, 4-5 gyertya születik egy hónap alatt, ennyit már érdemes újra kiért
Hiába az uniós vám, taroltak a külföldi webshopok Magyarországon
Megállíthatatlannak tűnik a nemzetközi online webáruházak térnyerése Magyarországon az MNB ma reggeli számai szerint. A PwC adatai arra is rámutatnak, hogy a fogyasztók és a piac is gyorsan al
Megszorítás vagy modernizáció - az euró ára a felzárkózás lehet
Az euró bevezetése stabilabb pályára állíthatná Magyarországot, és szorosabban a Nyugathoz köthetné az országot. De mi történik, ha az ehhez szükséges költségvetési szigor miatt tovább.
Nem lehet mindenkinek adni - de akkor kitől vegyen el a kormány?
A Tisza-kormány 7,5 százalékos hiányt örökölt, miközben egymást érik a béremelési igények, a választási ígéretek és az évtizedek óta halogatott állami beruházások. Meddig lehet várn
Káros és elítélendő a dízeltámogatás Zsiday Viktor szerint
Adóztassuk meg a gyalogosokat, bicikliseket, tömegközlekedőket és benzinautósokat - ez a kormány új intézkedése. A magyar lakosság nagy része sajnos hajlamos valami rajta kívülállóként tek
Nem a nagyokat másoljuk és nem fánknapot szervezünk - Három példa, hogyan képes egy kisebb cég nyerni a munkaerőért folyó versenyben
Egy kereskedő, egy gyártó és egy mérnöki cég története jól szemlélteti, a kisebb cégek sémák helyett saját megoldásokra építve tudják sikeresen megtartani és ösztönözni munkatársaik
Még sose volt ekkora az AI-para: már a milliárdos cégvezetők is lassítanának
Mi következik most?
25 éve kezdődött a végtelen háborúk korszaka
Miközben Amerika Afganisztánban és Irakban kötötte le az erejét, alapjaiban alakult át a világrend.
Egy kósza felhő is milliókba kerülhet: jókora bizonytalanságra épül a hazai árampiac
Nagyot nyerhet, aki pontosan jelez előre.
Tőzsdézz a világ legnagyobb piacain: Kezdő útmutató
Bemutatjuk, merre érdemes elindulni, ha vonzanak a nemzetközi piacok, de még nem tudod, hogyan vágj bele a tőzsdézésbe.
A pénzkeresés alkímiája
Az alkimisták az ólmot akarták arannyá változtatni. Az előadás bemutatja, hogyan próbálják a „tőzsdei alkimisták” a befektetéseiket a lehető legértékesebbé tenni.


