
A közelmúltban Rotterdamban a Nieuwsblad Transport, a holland közlekedési és logisztikai szaklap rendezvényén felszólaló Rob de Wijk professzor szerint a Görögországban, Magyarországon és Olaszországban zajló infrastrukturális fejlesztések miatt a rotterdami kikötő jelentős teherforgalomtól eshet el.
A beruházások között a holland Kína-szakértő megemlítette, hogy a világ egyik legnagyobb tengeri áruszállító vállalata, a Cosco Shipping Group 15 százalékos részesedést szerzett a budapesti BILK-terminálban, valamint, hogy Kína nemrég úgy döntött, hogy jelentős beruházásokat hajt végre az Észak-Olaszországban található Vado Ligure város kikötőjében. A település Genovától nyugatra helyezkedik el, ami áruszállítás szempontjából még jelentéktelen, de adottságai lehetővé teszik, hogy a fejlesztés után a legnagyobb konténerszállító hajókat is képes legyen fogadni.
Cserkesz Factory
Kiadó terület: 1711 m2 Bérleti díj: 1120 – 1120 HUF Bérleti díj: 3.5 – 3.5 EUR | Átadás: |
Ajánlatot kérek |
Emellett Xi Jinping kínai elnök a Pireusz kikötőjében tett látogatása során novemberben közölte, hogy új, 2,8 millió TEU (szabványos méretű konténer) kapacitású terminált kívánnak építeni,valamint bejelentették, hogy a Cosco megvásárolta a Piraeus Europe Asia Rail Logistics (Pearl) görög vasúti üzemeltető részvényeit. A görög és macedón vasúti kapcsolat javításával és a Belgrád–Budapest vonal felújításával az ázsiai szállítmányok gyorsabban juthatnak el Európa belsejébe.
A kikötőfejlesztéseket nemcsak Európában tartják fontosnak, tavaly nyáron adták át a marokkói Tanger városa mellett elkészült kikötő bővítését, amiről akkor a Portfolio is részletesen beszámolt. Európa három legforgalmasabb kikötője ma Rotterdam (14,5 millió TEU), Antwerpen (11,1 millió TEU) és Hamburg (8,7 millió TEU), melyek egyben a világ 11., 13. és 19. legforgalmasabb kikötői. A pireuszi 2,8 milliós bővítést és az észak-olaszországi fejlesztést tehát valóban megérezhetik a legnagyobb kikötők is, de a jelenlegi arányokat figyelembe véve feltehetően ez sem fogja veszélyeztetni európai vezető szerepüket.
Címlapkép forrása: Getty Images
Kirobbantak a harcok a két atomhatalom között - Percről percre követjük az eseményeket
Az India és Pakisztán közötti konfliktusban.
Orbán Viktor szerint borulhat a rezsicsökkentés, mert le kell válni az orosz gázról
Súlyos veszélyt és költségvetési kihívásokat vázolt a kormányfő.
Bréking! India rakétatámadást indított Pakisztán ellen
Három rakétát lőtt ki, általa terroristának nevezett célpontokra.
Itt a vége: a Microsoft elkaszálta a Minecraft egyik funkcióját
Nem hivatalos megoldások továbbra is léteznek.
Erdő Péter utolsó videója a pápaválasztás előtt: ezt üzeni a magyar bíboros
Az esélyesnek tartott esztergom-budapesti érsek harmadszor vesz részt konklávén.
Munkavállalói tiltakozást hirdettek a Commerzbank közgyűlésének napjára
Ezzel vennék el a részvényesek kedvét az UniCredithez való közeledéstől.
Ujjlenyomatos feloldás: biztos nagy ötlet?
A múlt héten Isztanbulban voltunk, egyik este el kellett mennem egy messze lévő boltba, vittem a telefonom, hogy visszataláljak majd a szállásra. Bár jó a közbiztonság Isztanbulban, elkezdtem go
Kína és a hidrogénipar fejlődése
Kína újabb energiapiaci áttörésre készül, de a hidrogén esetében egészen más stratégiát alkalmaz, mint korábban a napenergia terén.
Science Under Strain
Historically, the United States has been a central hub in science, attracting significant number of global talents, particularly from China. However, beginning around 2016, this long-standing flow of indiv
Az apakor mindig győz - Levél Warren Buffettől
A világ egyik leggazdagabb embere, akinek nem fontos a pénz. Azt csinálta, amit szeret, és mindig nagyon jó volt benne, így a pénz csak járuléka...
The post Az apakor mindig győz - Levél Warren
Nemzetközi bankolás fájdalmai 2025-ben
Van némi bevételem dollárban, amit szerettem volna KonyhaTündér befektetési számlájára helyezni. A mögöttes termék dollárban lesz, tehát az Európai Unióban dollárból dollárba szerettem v
Nyugdíjba megy a király, éljen a király
Nyugdíjba vonul az év végén minden idők legismertebb befektetője. Warren Buffett a HOLD-nak is nagy példaképe, sokszor elhangzik a neve a HOLDBLOG-on, az After Hoursben...
The post Nyugdíjba megy
Közvetett vámjogi képviselők partnerellenőrzése vs. előzetes üzleti ellenőrzés - Mik a fő különbségek?
2025 márciusától új kötelezettség vonatkozik a közvetett vámjogi képviselőkre: rendszeres partnerellenőrzést kell végezniük a NAV által biztosított információcsomag alapján. Felmerül a
A legjobb és legrosszabb pénzügyi döntések szülőként
A Bankmonitor legújabb videójában a szülők pénzügyi döntései volt a téma. A pénzügyi szakértők és gyakorló szülők saját tapasztalataik, ismereteik alapján vitatták meg miért is olyan

Bővül az Újház építőanyag értékesítési pontok száma (x)
Ismét elindult a nevezés a Virágos Magyarország versenyre (x)
Az ingatlannál is jobb befektetés? (x)

- Európa visszavág Trumpnak – nagy bejelentést tett Ursula von der Leyen és Emmanuel Macron
- Omlik a kártyavár Oroszországban: apad az államkassza, dőlnek a hitelek
- Vészharang kondul: elképesztő számok mutatják a magyar gazdaság mélyrepülését
- Aszódi Attila: mi vezetett a történelmi áramszünethez az Ibériai-félszigeten?
- Borzasztó rossz GDP-adat érkezett! Ismét visszaesett a magyar gazdaság
Ingatlanpiaci elemző
Bod Péter Ákos: mik a GDP-csökkenés tanulságai?
Mi áll a GDP-csökkenés mögött?
Mi a hasonlóság Warren Buffett és Csányi Sándor között?
Távozik a guru a Berkshire Hathaway éléről.
Hova mehetnek most a megtakarítások?
Nyitrai Győzővel, az MBH Befektetési Bank üzlet- és termékfejlesztésért felelős vezérigazgató-helyettesével beszélgettünk.
Kiadó raktárak és logisztikai központok
A legmodernebb ipari és logisztikai központok kínálata egy helyen
Kisokos a befektetés alapjairól, tippek, trükkök a tőzsdézéshez
Előadásunkat friss tőzsdézőknek ajánljuk, összeszedünk, minden fontos információt arról, hogy hogyan működik a tőzsde, mik a tőzsde alapjai, hogyan válaszd ki a számodra legjobb befektetési formát.
Sikeres befektető online tanfolyam
Megtanulhatod, hogyan találj rá a legjobb befektetési lehetőségekre, és azonnal alkalmazható, gyakorlati stratégiákat sajátíthatsz el – mindezt egy interaktív, élő online eseményen.