Előfizetői tartalom

Budapestről az agglomerációba költöznél? - Ha erre mész, nem kell majd feltörnöd a malacperselyt

Portfolio
Egy 4 részes cikksorozat keretében nézzük meg, hogy egy átlagos budapesti lakás árából mely Pest megyei településre lehetne kiköltözni. A harmadik részben az agglomeráció keleti részén fekvő városokat és községeket vesszük sorra, vagyis a Gödöllői, Aszódi, Vecsési, Nagykátai, Monori, Ceglédi, és Nagykőrösi járások településeit. A korábbi cikkből már kiderült, hogy aki nyugat felé venné az irányt, annak nem lesz egyszerű dolga, a délre eső településeken már könnyebb a helyzet, a keleti oldalon pedig még annál is több olyan helyszín szerepel a listán, ahol nem kell hozzányúlni a megtakarításhoz és bátran útnak lehet indulni egy budapesti lakás átlagárával, vagyis 34,7 millió forinttal a zsebünkben egy új otthont keresni. Az üzemanyagköltséggel viszont érdemes vigyázni, némely település nem a tipikus ingázási távolságban fekszik.

Két hete a Budapesttől nyugatra fekvő településeket mutattuk be, a Budakeszi és Pilisvörösvári járásokban alig volt olyan hely, ahol alacsonyabb lett volna egy átlagos ház értéke, mint egy budapesti lakás átlagára 2020-ban. Egy héttel korábban a délre fekvő településeket vettük szemügyre, ahová viszont jóval egyszerűbb elköltözni, és az itteni településlista majdnem...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött. Lapunk kiemelt tartalmaihoz való hozzáférés díja egy évre 29 845 forint. Választhatsz havi csomagot is, melynek költsége 2 490 forint. További információ és csatlakozás az alábbi gombra kattintva!

Signature előfizetés