Megjelent a parlament.hu oldalán a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány létrehozásáról és az alapítvány részére történő vagyonjuttatásról a törvényjavaslat, mint írják az Alaptörvény egyes bekezdései szerint sarkalatosnak minősül a kezdeményezés, ezért elfogadásához a jelen lévő országgyűlési képviselők kétharmadának „igen” szavazata szükséges.
A törvényjavaslat többek között tartalmazza, hogy milyen feladatai és céljai lennének a létrehozni kívánt alapítványnak, illetve részletesen kitérnek arra is, hogy mely ingatlanok helyén (gazdasági épület, beépítetlen terület) épülne fel az egyetem kampusza. Ezek a területek állami tulajdonban vannak a törvényjavaslat szerint, és az elfogadást követően mindegyik a Fudan Hungary Egyetemért Alapítvány tulajdonába kerülne.
A térképen kijelölt terület egésze nemcsak a Fudan Egyetem épületeinek, hanem a Diákváros projektjeinek is helyet adna. A Diákváros a terület északi részén, a felső amorf formában - vagy nevezzük kalapnak - kapna helyet, míg például a fehér pöttyel jelölt 38086/50 helyrajzi számú kivett gazdasági épület és udvara a Fudan Egyetemé lenne.
Nemcsak az egyetem megépítésére vonatkozó törvényjavaslatot nyújtották be, elkészült a Diákváros megvalósításáról szóló törvényjavaslat is. Ebben egyrészt kitérnek arra, hogy nemzetgazdasági szempontból kiemelt jelentőségű beruházásnak minősül, így a beruházás helyszínét, illetve a közvetlen környezetét jelentő ingatlanok körét a kormány rendeletben jelöli ki. A törvényjavaslatokban meghatározott pontos helyrajzi számok alapján pedig kirajzolódik, hogy mely az állam által tulajdonolt területeken épül a Diákváros (zölddel) és hol épülnek a Fudan Egyetem kampuszai (pirossal). Utóbbinál a legnagyobb, központi terület nagyságrendileg 120 ezer négyzetmétert tesz ki.

Korábban már beszámoltunk róla, hogy Fürjes Balázs és Palkovics László is biztosított mindenkit arról, hogy nem vesz el területet a Fudan Egyetem a Diákvárostól. Egy korábbi térkép és nyilatkozat alapján a Diákváros négy nagy területből állna, amiből a Nagyvásártelepre érdemes odafigyelni igazán.
- Ferencvárosi Szabadidő és Sportpark
- Csepeli közpark
- Budapest Diákváros (összesen 8 ezer hallgató számára nyújtana kollégiumi szobákat)
- Nagyvásártelep
A Nagyvásártelep és környéke egy igen érdekes pontja ennek a listának, hiszen a BFK térképén még hallgatói központként szerepel, a törvényjavaslatban szereplő helyrajzi számok viszont egyértelműen a Fudan Egyetemhez tartozó ingatlanok közé sorolják (ahogy már korábban is kiemeltük a 38086/50 helyrajzi számú kivett gazdasági épület és udvaráról van szó). A törvényjavaslatban azonban arra is kitérnek, hogy mostantól nem a BFK felelős a beruházásért - akik korábban már látványterveket is közzétettek a Diákvárosról, hanem az ÉMI Építésügyi Minőségellenőrző Innovációs Nonprofit Kft.
A többféle korábbi térképek ellenére tehát a törvényjavaslat egy lényeges pontja, hogy a legelső térképen pirossal jelöl területek "az Alapítvány részére átadásra kerülő állami tulajdonú ingatlanok". Közben az ITM hivatalos közleményéből kiderült:
"Összességében ugyanazokkal a funkciókkal épülhet meg Ferencvárosban az új egyetemi városközpont. A világ élvonalába tartozó intézmény első külföldi kampusza és a 8500 egyetemi hallgató kollégiumi elhelyezését biztosító Budapest Diákváros bizonyos kiszolgáló funkciókon – pl. sportcsarnok, konferenciaközpont – megosztozva, de összességében ugyanazokat a funkciókat ellátva - egymást erősítve - épülhet fel."
Az, hogy pontosan hogyan történne a megosztás egyelőre homályos, az azonban biztos, hogy az eddigi terveken szereplő Diákvároshoz tartozó területek, illetve ezek helyrajzi számai, kizárólag a Fudan Egyetem létrejöttére vonatkozó törvényjavaslatban szerepelnek.
Címlapkép: Látványterv, Snøhetta, 2020, forrás: BFK
31,5-szeres ugrás a kormány által támogatott beruházásoknál, az akkugyárakhoz mentek a százmilliárdok
Érdekes trend rajzolódik ki az egyedi kormánydöntéseknél.
Új szankció készül Oroszország ellen, de az eszkaláció kockázata jelentős, ezért óvatosak az országok
Több lehetséges forgatókönyv is előkerült.
Rafinált megoldást talált ki Elon Musk, 1500 milliárd dollár a tét
Jelentős szavazati befolyást akar a milliárdos.
Trump szakított minden szabállyal: amit a katonák előtt mondott, arra még nem volt példa
"Félelmet kell kelteni".
Régóta várt bejelentés érkezett: megújul a főváros egyik legforgalmasabb útszakasza
Aláírták a szerződést.
Veszélyes ital került a magyar boltokba: aki ebből vásárolt, ne fogyassza el
Kétféle terméket is visszahívtak.
Újabb ellenséges lépés Oroszországtól: egyszerűen elzavarta a német kutatókat
"Nemkívánatossá" minősítette a szervezetet.
Vészjósló figyelmeztetés Macron elnöktől: Európának be kell rendezkednie az orosz agresszióra
Nem finomkodott az európai vezető.
Bankváltás ingyenes számlára: a leggyakoribb kérdések és félreértések 2026-ban
Évente több tízezer forintot spórolhatnánk egy ingyenes számlával, mégis maradunk a fizetős bankszámlánál - miért? A legtöbben a bankváltás során feltételezett macerától tartanak: papí
Borús napok után csillanhat még a fény az ezüstön
Az ipari túlkereslet, a jegybanki függetlenség megkérdőjeleződése és a geopolitikai feszültségek miatti dedollarizáció következtében felerősödő spekulatív ETF-tőkebeáramlás példátlan
Techforradalom az erdőkben: Japánban AI-vezérelt drónokkal ültetnek fákat
Japánban drónokkal telepítenek erdőket, ami sokkal gyorsabbá teszi a folyamatot, mivel mesterséges intelligencia és a terep feltérképezését szolgáló technoló
LOI a gyakorlatban: vételi szándékból tranzakció
A cégvásárlási folyamatban a szándéknyilatkozat/indikatív ajánlat ("LOI" - letter of intent) gyakran olyan fordulópont, amikor a felek írásban is rögzítik a tranzakció fő feltételein
Ez a hajó is elment
A befektetési piacokon rendszeres, hogy váratlanul megjelenik az új tuti befektetés. Pár éve az OTP részvényt mondtam mindig példának, aztán egy gyengébb időszak után most újra lett egy nagy
Top 10 osztalék részvény - 2026. február
Február másodikán kijött Justin Law listája az osztalékfizető részvényekről, sorba is rendeztem őket gyorsan, itt az eredmény.Fontosabb infók a lista összeállításával kapcsolatbanElőző
Intelligens vákuumos hulladékgyűjtés Bergen belvárosában
Bergen vákuumtechnológiás Bossnett rendszere föld alatti csőhálózaton keresztül végzi a hulladékgyűjtést sűrűn beépített városi környezetben.
Elúszott a család vagyona, a város vette kezébe az első tőzsdét
Egy kis fogadóban nyitott informális piactérből szép lassan egy nyüzsgő, önjáró intézmény fejlődött, ahol pénzügyi innovációk sora valósult meg. A tőzsde történetéről szóló cikkso
Meddig tart az Otthon Start hatása a lakáspiacon?
Akár a fékezés is benne van a pakliban?
Erre az adatra várt mindenki: nyolc éve nem láttunk ilyet Magyarországon
A forint jövőjéről is pontosabb képet kaptunk.
Trump bemondta, mi a tuti a tőzsdén – Vegyük, vagy ne vegyük?
Ismét megszólalt az elnök.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!

