Előfizetői tartalom

Idén év végéig visszarepülhet őrhelyére a Hősök tere restaurált Gábriel arkangyal szobra

Portfolio
A Hősök tere millenniumi szoborcsoportjának az egész tér fölött őrködő alakját, a Gábriel arkangyalt ábrázoló szobrot 2024 őszén, több mint 120 év után először emelték le a helyéről, miután a szobor állapota kritikussá, a beavatkozás – vagyis a szobor teljeskörű rekonstrukciója – pedig halaszthatatlanná vált. A Városliget Zrt. koordinálásában zajló projekt most fontos mérföldkőhöz érkezett: lezárult a minden részletre kiterjedő, komplex tudományos és restaurátori állapotfelmérés – írja közleményében a cég. A tervek szerint Gábriel arkangyal még ez év végén visszakerülhet eredeti őrhelyére, de a visszahelyezés ütemezését azonban nem csak a szobor 2026 novemberére tervezett elkészülte határozza meg, hanem az annak pilléréül szolgáló, tízemeletnyi magas korinthoszi oszlop állapotának stabilizálása is, amelynek teljeskörű vizsgálata még nem zárult le.

A diagnosztikai szakasz során kiderült: a szobor állapota még a legborúlátóbb előzetes becsléseknél is súlyosabb volt, és egy ponton az is felmerült, hogy a több mint százéves bronzalkotást esetleg újra kell önteni. A legmodernebb diagnosztikai eszközökkel végzett hosszas előkészítést igénylő, összetett vizsgálatok során végülis kiderült, hogy Gábriel arkangyal eredeti...

Kedves Olvasónk!

A keresett cikk a portfolio.hu hírarchívumához tartozik, melynek olvasása előfizetéses regisztrációhoz kötött.

Az előfizetés a következőket tartalmazza:

  • Portfolio.hu teljes cikkarchívum
  • Kötéslisták: BÉT elmúlt 2 év napon belüli kötéslistái

Előfizetés