Az elmúlt évtizedben, vagyis 2015 és 2025 negyedik negyedéve között az uniós lakásárak átlagosan 62 százalékkal emelkedtek, hazánkban ugyanekkor közel négyszeresükre, 290 százalékkal nőttek, ami messze a legdinamikusabb az egész EU-ban.
A második helyen Portugália áll 180 százalékos áremelkedéssel, amelyet Litvánia 168 százalékos, majd Bulgária 157 százalékos drágulással követ.
Összesen tizenhárom tagállamban legalább megduplázódtak az ingatlanárak az évtized során. Az egyetlen ország, ahol csökkenést regisztráltak, Finnország volt, itt 3 százalékkal estek az árak.
A bérleti díjak terén szintén Magyarország vezeti a 2015-2025 közötti rangsort 109 százalékos drágulással. Utánunk Litvánia következik 88 százalékkal, majd Írország és Lengyelország holtversenyben 76 százalékos növekedéssel. A bérleti díjak mind a 27 tagállamban nőttek a vizsgált időszakban, ám 25 országban a lakásárak emelkedésének üteme meghaladta a bérleti díjakét.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
A jelen írás nem minősül befektetési tanácsadásnak vagy befektetési ajánlásnak. Részletes jogi információ
Kiderült, mennyiért lehetetlen már jó albérletet találni a fővárosban
Márciusban rákapcsoltak a lakbérek, de záródik az árolló
Félelmetes fegyverrel rukkolt elő Oroszország, csoportos vadászat indulhat a fronton
Egyszerre 10 eszközzel.
Nehéz malomkövet kötött Magyar Péter új kormánya nyakába Orbán Viktor kabinetje az EU-pénzeknél
Nem a források kiszabadítása lesz a legnagyobb kihívás, hanem azok új célokra való elköltése.
Megrekedni látszik az EU-s bővítési hullám, a Tisza Párt győzelme sem kedvez a gyorsított csatlakozást szorgalmazóknak
Sokan 2030 előtt számítanak a csatlakozásra, de még azok is falba ütközhetnek, akik elvégezték a házi feladatot.
Nagyobb osztalékot fizethet a Shopper Park Plus
Ez közel 7 százalékos osztalékhozamot jelent.
Német cégek: a kormányváltás után Magyarország szakíthat az EU-s belső piac szabályainak megsértését jelentő gazdaságpolitikával
A leköszönő kormányt erősen kritizáló szavakkal reagált az Ost-Ausschusses der Deutschen Wirtschaft a választásra.
Megszólalt a Nyugdíjguru: a Tisza-kormány elhozhatja a férfiak kedvezményes nyugdíját?
Napirendre kerülhet a Nők40 párja.
A börtön elől menekült, de amerikai ICE-ügynökök fogták el az államcsínyért elítélt volt kémfőnököt
Nem lett jó vége a bujdosásnak.
Ki dolgozik többet a régióban? - BB Tengely
Foglalkoztatottsági trendek a Balkán-Baltikum, azaz BB Tengelyen. A munkaerőpiac állapota az egyik legfontosabb mutatója annak, hogy egy gazdaság mennyire képes ténylegesen bevonni a lakosságot a.
Inflációs meglepetés: miért lett kedvezőbb a márciusi adat a vártnál?
A márciusi inflációs adat kedvezőbb lett a piaci várakozásoknál, de ez önmagában még nem jelenti azt, hogy a kockázatok eltűntek. Regős Gábor a Spirit FM TÖBB-KEVESEBB című műsorában arr
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Leggett & Platt - elemzés
A LEG egy ritka rossz vásárlásom volt, osztalékot vágott vagy két éve, azóta tartogatom és reménykedem benne, hogy ismét értékelhető mértékben fizet, vagy felmegy az árfolyama. Ma 12%-ot e
Az Otthon Start mellékhatása: a vételár jóval nagyobb részét finanszírozzák hitelből a magyarok
Az Otthon Start alapjaiban írta át a hitelpiacot. Hatalmas volument helyeznek ki a bankok hónapról hónapra, az átlagos kölcsönösszeg is érdemben emelkedett az elmúlt időszakban. Ezzel azonban e
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!
Forint, infláció, euró: merre mehet a Tisza-kormány? Madár István és Beke Károly értékel
A Portfolio makroelemzői a Checklist Extrában.
Invest extra: mibe fektessünk a Tisza kétharmados győzelme után?
Hétfő reggeli, választási különkiadás.
Bod Péter Ákos: ezek lehetnek a Tisza-kormány első lépései
Hétfő reggeli gyorsértékelés: euróbevezetés, költségvetési stabilizálása, viszony az MNB-vel.

