A Wall Street-i bank és a repülőtér illetékesei februárban egyeztek meg, ennek értelmében a torony végül 265 méter magas lehet. Ez azt jelenti, hogy
a JPMorgan új brit központja megdönti a több mint három évtizede magasságrekordot tartó ikonikus One Canada Square 235 méteres csúcsát.
A JP Morgan még novemberben jelentette be a több milliárd fontos beruházás tervét, de a pontos magasságot akkor még nem hozták nyilvánosságra, mivel a repülőtér közelsége miatti korlátozások kérdése még függőben volt.
A Canary Wharf mintegy öt kilométerre nyugatra fekszik a London City repülőtértől, és így annak védőövezetébe esik. Ez azt jelenti, hogy a repülőtérnek minden új építkezést véleményeznie kell. A felhőkarcolók közelsége miatt a leszálló gépek 5,5 fokos siklópályán ereszkednek, ami csaknem kétszerese a legtöbb repülőtéren alkalmazott 3 fokos siklószögnek landoláskor, a gépek ráadásul jellemzően mintegy 600 méteres magasságban haladnak el a pénzügyi negyed felett.
Egy, a bankhoz közel álló forrás szerint a JPMorgan a "lehető legnagyobb magasságra" kért engedélyt, hogy "maximalizálja befektetését", de a biztonság mindvégig elsőbbséget élvezett. A Norman Foster által tervezett, közel 280 ezer négyzetméteres épülethez a bank a brit kormánytól kedvezményeket is kért, többek között alacsonyabb adót. Egy múlt hónapban nyilvánosságra került önkormányzati jelentés szerint a kormány arra figyelmeztetett, hogy a bank "valószínűleg nem viszi tovább a projektet az üzleti adóterhek egyértelmű rendezése nélkül".
Az ilyen jellegű adókedvezmények egyáltalán nem szokatlanok a nagy volumenű ingatlanfejlesztéseknél, és akár több száz millió fontos megtakarítást is jelenthetnek.
A 3 milliárd fontos beruházásról Jamie Dimon, a JPMorgan vezérigazgatója novemberben döntött, miután a brit kormánytól garanciákat kapott az üzletbarát gazdaságpolitikára vonatkozóan. A bank számításai szerint a projekt hat év alatt 9,9 milliárd fonttal járulhat hozzá a brit gazdaság teljesítményéhez. A fejlesztést a Canary Wharf fellendülésének jelképeként is értékelik, a pénzügyi negyed ugyanis a koronavírus-járvány után nehéz időszakon ment át, de azóta újra erőre kapott – ide költözik hamarosan többek között a HSBC is.
A bank jelenleg a végleges tervdokumentáció összeállításán dolgozik, mielőtt benyújtaná a hivatalos építési engedélykérelmet. A JPMorgan tavaly nyitotta meg új globális központját a manhattani 270 Park Avenue-n. Ez a 60 emeletes, 423 méter magas épület többek között egy 19 étteremből álló éttermi udvarral, saját pubbal, orvosi rendelővel és fitneszközponttal is rendelkezik.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Magyar Péter elmondta, kiknek kell távozniuk a közéletből
Mindenkinek üzent a leendő miniszterelnök.
80 százalékos feldolgozottáságnál kevés bástyája marad a Fidesznek
Néhány narancssárga folt maradt a térképen.
Megtartotta beszédét Orbán Viktor: egyértelmű, de fájdalmas választási eredmény született
Ellenzéki szerepre készül a Fidesz.
Választás 2026: az 1 százalékos küszöb alá csúszhat be a Demokratikus Koalícó
Ahogy nő a feldolgozottság, úgy romlik a parlamenti párt eredménye.
Vámkezelés importáfa megfizetése nélkül: hogyan működik a gyakorlatban?
Sok vállalat nincs tisztában azzal, hogy az áfa megfizetési nélkül is lehet harmadik országból terméket importálni. Túl azon, hogy a 27%-os magyar import áfa egyedülállóan magas az Európai
Mit mond el egy társadalomról, ha erősödik a készpénzhasználat?
A világ és társadalmaink akut szétesését kvantitatíve is alá tudom támasztani. A bizalomhiány ára magas. Csőrükben olajággal köröznek Trump rakétái a Közel-Kelet fölött. Lassan ott...
A politika durvasága és a szellemi elkényelmesedés
Holnap választások lesznek Magyarországon, a 2026-os kampány időszaka szomorú képet fest Magyarországról. Nincs igény a valóságra, nincs igény a másik igazságának megértésére a közügye
Pánik a piacon? A likviditás a túlélés kulcsa
Geopolitikai feszültségek, idegesebb piacok, gyorsan változó hangulat - ilyen környezetben a befektetői döntések egyik kulcskérdésévé a likviditás válhat. Az Economx Braun Mártonnal készít
Milyen bankszámlát választhatok átlagos fizetéssel? Van néhány jó hírünk!
A legtöbbünk szerint túl drága a bankolás Magyarországon, mégsem lépünk. Ha a számlaköltségek kerülnek szóba, a legtöbb magyar csak forgatja a szemét, de a tettek mezejére már kevesen lé
Visszatekintés 2028-ból: az AI-befektetők félelmei
Nagy port kavart amerikai tech-körökben a Citrini Research elemzése, egy fiktív, jövőbeli AI-válsággal kapcsolatos visszatekintés. Vendégszerzőnk, a BIC tagja választ írt az elemzésre, szint
Lezajlott a zöld forradalom Európában, de hol tart ebben Magyarország?
Talán már elcsépelt kifejezés zöld forradalomról beszélni az energia területén, hiszen az elmúlt húsz év ennek jegyében telt. A forradalom általában rövidtávú kife
Amikor megoldásod van hamarabb, mint problémád
A közgazdaságtan egyik rossz tulajdonsága, hogy gyakran hamarabb van megoldása, mint problémája. Ez legtöbbször abból ered, hogy a valódi kérdésekre viszont nem tud megoldást nyújtani. A pén
Merre ugrik a forint a választás után? És mi a legrosszabb forgatókönyv?
Pár nap és kiderül.
Kinek éri meg a háztartási energiatároló, és mire elég a 2,5 milliós támogatás?
Új korszak kezdődik az otthoni energiafüggetlenségben.
Miért szegényednek el a magyar nyugdíjasok és mit lehetne tenni ellene?
Farkas András nyugdíjszakértővel beszélgettünk.
Limit, Stop, vagy Piaci? Megbízások, amikkel nem lősz mellé!
Ismerd meg a tőzsdei megbízások világát, és tanulj meg profin navigálni a piacokon!
Divat vagy okosság? ETF-ek és a passzív befektetések világa
Fedezd fel az ETF-ek izgalmas világát, és tudd meg, miért válhatnak a befektetők kedvenceivé!


