Magyarországon az elmúlt másfél évtizedben kiugró lakásár- és bérletidíj-emelkedés volt. Az Eurostat 2025-ös lakáspiaci kiadványa szerint 2010 és 2024 között az EU-ban a lakásárak 53%-kal, a bérleti díjak 25%-kal emelkedtek, miközben Magyarországon volt a legnagyobb lakásár-emelkedés, 231%, és a bérleti díjak is 107%-kal nőttek. Ugyanebben az időszakban Magyarországon volt az egyik legnagyobb általános árszintemelkedés is: az Eurostat szerint 2010 és 2024 között az infláció Magyarországon 86% volt, szemben a 39%-os uniós átlaggal. Ez azt jelenti, hogy a lakáspiaci drágulás egy része nominális-inflációs környezetben értelmezendő, de a lakásárak és bérleti díjak emelkedése így is messze meghaladta az európai átlagot.
A 2025-ös magyar adat az uniós 7,7%-os átlag alatt van. Ez utóbbi 2010 - vagyis az egységesen összevethető idősor kezdete - óta a legalacsonyabb érték - erre hívta fel a figyelmet az OTP Ingatlanpont elemzése. A kedvező országos adat mögött azonban komoly társadalmi különbségek látszanak: a legalsó jövedelmi ötödben továbbra is sokszorosa a lakhatási túlterheltség a leggazdagabb réteghez képest.
A magyar 5,3%-os adat első ránézésre kedvező, de nem szabad úgy értelmezni, hogy Magyarországon általánosan olcsó lenne a lakhatás. A mutató egy küszöbértéket mér: azt, hogy a lakhatási költség átlépi-e a rendelkezésre álló jövedelem 40%-át.
Aki 39%-ot költ lakhatásra, nem számít túlterheltnek, miközben a háztartás pénzügyi mozgástere már ebben az esetben is szűk lehet.
Az Eurostat lakhatási túlterheltségi mutatója ezért inkább a legsúlyosabb lakhatási nyomást mutatja, nem pedig a teljes lakhatási megfizethetőségi problémát.
Magyarország kedvezőbb országos adata mögött szerkezeti okok is állhatnak: a magyar lakáspiacon magas a saját tulajdonban élők aránya, a lakásbérleti szektor pedig nagyon szűk, nem úgy, mint számos nyugat- és észak-európai országban. Emiatt az országos átlag lefelé húzódhat, miközben a piaci bérlők, az alacsony jövedelműek és a nagyvárosi háztartások helyzete ennél jóval feszítettebb lehet.
Régiós összevetésben már nem annyira jó a magyar adat
Az uniós átlaghoz képest Magyarország kedvezően áll, de a régiós kép már árnyaltabb. Az Eurostat 2025-ös adatai szerint a legalacsonyabb lakhatási túlterheltségi rátát az EU-ban Cipruson mérték, 2,4%-kal, Horvátországban 3,2%, Szlovákiában és Szlovéniában pedig 3,5-3,5% volt az arány. Ezzel szemben Magyarország 5,3%-os mutatója már nem számít kiugróan alacsonynak a közép- és délkelet-európai mezőnyben. A többi visegrádi ország közül Csehországban magasabb volt a mutató, 8,2%, Lengyelországban viszont alacsonyabb, 4,1%.
A legrosszabb európai érték továbbra is Görögországé: ott 2025-ben a lakosság 26,4%-a élt lakhatási költséggel túlterhelt háztartásban. A második legmagasabb arány Dániában volt, 23,4%, ami arra utal, hogy a magas túlterheltség eltérő okokból is kialakulhat: Görögországban inkább az alacsonyabb jövedelmi szint, Dániában pedig a magasabb lakhatási költségszint és a nagyobb bérleti szektor lehet meghatározó tényező.
A magyar fordulat egyik kulcsa: a bérek gyorsabban nőhettek, mint a lakhatási terhek
Az OTP Ingatlanpont értelmezése szerint a magyar mutató 2025-ös javulásában szerepet játszhatott, hogy a lakhatási költségek növekedése nem tartott lépést a bérek emelkedésével. Valkó Dávid, a vállalat vezető elemzője szerint 2025-ben egyértelmű javulás látszott, amelyet elsősorban az magyarázhat, hogy a lakhatási terhek növekedése elmaradt a bérnövekedés ütemétől. Ebben a rezsiköltségek befagyasztása, vagyis a rezsicsökkentés is szerepet játszhatott.
Az elemzés szerint a 2025 szeptemberében elindult Otthon Start Program is hathatott a mutatóra: egyrészt a kedvezményes hitel több család hitelköltségét mérsékelhette, másrészt a program hatására bővülő kínálat az év utolsó hónapjaiban lefelé nyomta az albérleti díjakat. Azt nem tudjuk pontosan, hogy melyik tényező mekkora szerepet játszott a javulásban: a bérdinamika, a rezsiszabályozás, a hitelköltségek és a bérleti piac változása együtt alakíthatta a mutatót.
A jövedelmi különbség brutális: a szegényebbeknél sokkal nagyobb a lakhatási nyomás
A jövedelem szerinti bontás szerint Magyarországon 2025-ben a legalsó jövedelmi ötödben, vagyis a társadalom legszegényebb 20%-ában 16,3% volt azok aránya, akik lakhatási költség-túlterheltségben éltek. Ez ugyan jelentős javulás a 2024-es 27,6%-hoz képest, de még mindig azt jelenti, hogy
a legszegényebb rétegben nagyjából minden hatodik ember érintett ebben.
A másik véglet a legfelső jövedelmi kvintilis: Magyarországon a leggazdagabb 20%-ban mindössze 0,5% volt a lakhatási túlterheltségi ráta 2025-ben, szemben a 2024-es 1,5%-kal. Az uniós átlag ebben a legfelső jövedelmi csoportban 0,6% volt, vagyis a magas jövedelmű magyarok lakhatási túlterheltsége lényegében az uniós átlagnak megfelelő, sőt annál hajszállal alacsonyabb – hívja fel a figyelmet az OTP Ingatlanpont elemzése.
A címlapkép illusztráció. Címlapkép forrása: Getty Images
Betelt a pohár Kanadánál: kemény ellenállásba ütközött Trump legutóbbi lépése
Életbe léptek a viszontvámok.
Megszólalt a Pentagon képviselője: érdemes hosszú háborúra készülni
Nem bíznak abban, hogy karácsonyra béke lesz.
Súlyos vádak láttak napvilágot: trükkös módszerrel másolhatják az Egyesült Államok legféltettebb technológiáját
Ipari léptékű desztilláció történhet.
Magyar–bajor együttműködés indulhat az egészségügy fejlesztésére
Hegedűs Zsolt jelentette be.
Mindent elsöprő amerikai büntetés: teljesen elvághatják a külvilágtól Irán légi közlekedését
Amerikai gyártmányú géppel senki sem repülhet a perzsa állam légterébe.
Az adóforintjaidat visszakapod, ha ilyen megtakarításod van
Nem csalás, nem ámítás: az állam valóban hajlandó visszaadni az általad befizetett adóforintok egy részét, ha azt megtakarításba helyezed el, egészen pontosan nyugdíjcélú megtakarításba.
Mi mozgatja valójában az arany árát? - rövid és hosszú távú hatások
Az arany egyszerre reagál a dollár, a kamatvárakozások és a geopolitikai sokkok rövid távú mozgásaira, valamint a jegybanki kereslet és a fizikai kínálat hosszabb távú trendjeire. A 2022 utá
Az erőszakhullám vége: Magyarország is sokat javult, de a balti államok az igazán látványosak
A rendszerváltás utáni zűrzavar több országban az erőszak elszabadulásával járt, mára azonban gyökeresen megváltozott a kép. A BB tengelyen harminc év alatt közel 80 százalékkal... The po
Új építésű lakások 5%-os áfakulcsa
Az új lakóingatlanok értékesítésére alkalmazható 5 százalékos áfakulcs 2026. december 31-éig alkalmazandó. Akinek az építési engedélye az év végéig véglegessé válik, és az egy
Warsh és a monetarizmus
A Federal Reserve májusban hivatalba lépett új elnöke, Kevin Warsh egykor Milton Friedman tanítványa volt. Warsh ugyan soha nem nevezte magát monetaristának, de szakmai körökben már azzal is fel
Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véleményünk!
Mennyi minden változhat egy év alatt. Tavaly ilyenkor az volt a nagy kérdés, hogy mi lesz a törékeny forinttal, most viszont már az, hogy milyen... The post Mi lesz a forinttal? Hallgasd meg a véle
A kínaiak már nem tudják hová tenni a pénzüket, Peking szeretné, ha gyerekekre költenék
Kína egyik problémája, hogy túl sokat termel, de még talán ennél is nagyobb, hogy túl keveset költ. A nemzeti jövedelem 42 százalékát félreteszik, és ennek... The post A kínaiak már nem tu
Galbraith Keynes-olvasata
A keynesi közgazdaságtan egyik alapvetése, hogy ha az árak nem tudnak alkalmazkodni, akkor a kibocsátás alkalmazkodik. Különösen fontos a nominális bérek lefelé merevsége. Ha a kereslet vissza
Eljött az idő? Olyat léphet az MNB, amire 20 éve nem volt példa
Hamarosan döntenie kell a jegybanknak.
Ez már a szélsőjobb áttörése? Ismét az AfD-től hangos Európa
Sosem látott eredményt ért el a párt.
Mi lesz, ha az MNB tényleg befejezi a kamatcsökkentést?
Maradhat a kamat 5,5 százalékon.
A pénzügyi dzsungel túlélése: Hogyan navigáljunk a változó piaci környezetben?
Megtárgyaljuk a hosszú távú befektetési stratégiákat, és bemutatjuk, hogy hogyan lehet ezeket az elveket alkalmazni a mostani parketten.
Kereskedés külföldi részvényekkel
Bemutatjuk melyik platformunk a legoptimálisabb külföldi részvények vásárlásához, tanácsadó szolgáltatásunk bemutatása.


