Ingatlan

Hihetetlen, miként veri át a gyanútlan vásárlókat a lakásfejlesztő!

Portfolio
Az új lakásokkal kapcsolatos problémákkal többször foglalkoztunk már. Sajnos, ahogy haladunk előre az időben, és egyre több ház épül, vagy projekt elkészülésének jár le a határideje szaporodnak a rémtörténetek. A mai nap például a következő olvasói levelet kaptuk, amely igazi elrettentés lehet minden lakásvásárló számára, és ahol a panaszos olvasónk már jogi útra volt kénytelen terelni a történetet.
Olvasónk 2016. szeptemberében kötött szerződést egy budapesti, Zuglóban található projektben egy lakásra, ahol az építkezés elkezdődött, az átadást pedig 2017 végére ígérték. A problémák 3 hete kezdődtek, a levelet író hiába próbálta telefonon elérni a kivitelezőt, az nem fogadta a hívását, amire dühös levelet írt az illetékeseknek. Közben a cég jogi képviselője behívatta őket az irodájába, ahol közölték velük, hogy mindössze két lehetőségük maradt: vagy a fejlesztő visszavásárolja tőlük a lakást, és kifizeti a korábban befizetett részleteket, vagy megpróbálnak megállapodni a fejlesztőcéggel. A fejlesztőcég ügyvezetője levélben közölte ugyanis, hogy a munkaerőhiányra hivatkozva a szerződés ellehetetlenült. Olvasónk szerint mindezt úgy, hogy az építkezés folyamatosan zajlik, és a lakásokat a fejlesztő honlapja szerint folyamatosan értékesítik.

Hihetetlen, miként veri át a gyanútlan vásárlókat a lakásfejlesztő!
A megbeszélt személyes találkozón a fejlesztő elmondta, hogy még további 5,5 millió forint befizetése esetén fejezi csak be az olvasónk által megvásárolni kívánt lakást. Amennyiben ezt a pénzt nem fizetik meg, 5 hónapon belül visszaadja a korábbi olvasónk által befizetett részleteket. Olvasónk szerint azonban ezzel jelentős veszteséget szenvednek, mivel a 2016-os árakhoz képest a jelenlegi piacon csak egy jóval kisebb lakást vásárolhatnának az adott összegből. A beszélgetés során - elmondása alapján - kiderült, hogy csak bizonyos lakások kapnak hozzájuk hasonló levelet, vagyis ahol a fejlesztő-kivitelező a munkaerőhiányra hivatkozva plusz pénzt kér a lakásokért. Véleménye szerint a dolog hátterében az áll, hogy jelenleg már magasabb áron árulják a lakásokat a projektben, így a fejlesztő igyekszik kitenni, a még olcsóbban eladott lakások vásárlóit.

Érdekel a lakáspiac jövője? Kíváncsi vagy, hogy merre tartanak az árak, vagy mi lesz az áfaemelés után? Gyere el a Portfolio Lakás Konferenciára, ahol ezekről és más érdekes témákról is mindent megtudhatsz!


Olvasónk nehezményezi, hogy a pénz kötbér, és kártérítés nélkül kerülne visszafizetésre, a szerződésben rögzített munkaerő és nyersanyaghiányra történő vis major hivatkozás alapján, miközben az építkezésen zajlanak a munkák. Ráadásul az egész ügy csak most robbant ki, miközben januárban még olvasónk kifizette az aktuális részletet, illetve az alapáron felül vásárolt burkolatokat és szanitereket, azzal, hogy megkezdődnek a burkolási munkák.
Oszd meg te is a történetedet!
A Portfolionál várjuk a különböző olvasói sztorikat, legyen az pozitív vagy negatív az új lakás vásárlással kapcsolatban. Van egy jó történeted? Elégedetten átvetted a lakásod, vagy éppen már azt is megbántad, hogy belefogtál a vásárlásba? Írj nekünk az ingatlancsapat@portfolio.hu címre.
Olvasónk végül ügyvédhez fordult, több sorstársával együtt, és most harcolnak az igazukért. A fejlesztőre egyébként a múltban már több panasz is volt, gondok akadtak például a hatósági engedélyek megszerzésével, ezért sok jóra ők sem számítanak.

A cikkben olvasónk kérésére nem szerepeltettük a nevét, illetve a folyamatban lévő jogi procedúra miatt a projekt nevét sem.
ChikansPlanet

Gyakoribbak lesznek a tornádók?

A tornádók minden évben hatalmas pusztításokat végeznek szerte a világon, a tudósok pedig aggódva figyelik, miképpen befolyásolja kialakulásukat a klímaváltozás. Itth

Holdblog

Ismét a HOLD az Év Alapkezelője

Megint - immáron nyolcadik alkalommal - mi lettünk Az Év Alapkezelője. Mellette a HOLD Részvény, a Deep Value 2024 és a Columbus alapjainkat is kategóriájuk... The post Ismét a HOLD az Év Alapke

Holdblog

Ki vesz aranyat? (vendég: Zsiday Viktor)

HOLD After Hours. Zsiday Viktorral megbeszéljük, hogy kinek a nagymamája a modernebb. És hogy a zene lehet-e megoldás a klímaváltozásra. Meg miegymás. Jó szórakozást! 00:45   ...

RSM Blog

Munkaszüneti napok 2025 - így tervezzen!

Megjelent a Magyar Közlönyben a 2025-ben esedékes ünnepnapok, pihenőnapok és plusz munkanapok végleges listája. A rendelet azt is meghatározza, hogy mikor lesznek hosszú hétvégék 2025-ben, va

Holdblog

Felezés és duplázás

A következő órákban a manipulálhatatlan programkód negyedszerre is végrehajtja a Bitcoin négyévente esedékes felezését. Az újonnan kibocsátott bitcoinok mennyisége blokkonként 6,25-ről 3,1

Tematikus PR cikk
FRISS HÍREK
NÉPSZERŰ
Összes friss hír
Újra éledezik az infláció - Mibe érdemes most befektetni?

Pénzügyi vezető elemző

Pénzügyi vezető elemző
Digital Compliance by Design & Legaltech 2024
2024. május 8.
AI in Business 2024
2024. április 23.
Balaton Konferencia 2024
2024. május 2.
Portfolio Agrofuture 2024
2024. május 23.
Hírek, eseményajánlók első kézből: iratkozzon fel exkluzív rendezvényértesítőnkre!
Portfolio hírlevél

Ne maradjon le a friss hírekről!

Iratkozzon fel megújult, mobilbaráthírleveleinkre és járjon mindenki előtt.

Infostart.hu

Eladó új építésű lakások

Válogass több ezer új lakóparki lakás közül Budán, Pesten, az agglomerációban, vagy vidéken.

Tőzsdetanfolyam

Tőzsdei hullámok, vagyonépítés és részvénykiválasztás

22+1 órás komplex tanfolyam ahol a tőzsdei kereskedés és a hosszú távú befektetés alapjait sajátíthatod el. Megismered a tőzsdei ármozgások törvényszerűségeit, megismered a piaci trendeket, megtanulod felismerni a trendfordulókat.

Díjmentes előadás

Tőzsdei megbízások helyes használata

Ahhoz, hogy kereskedni tudj a tőzsdén, a piacra lépés elsődleges feltétele, hogy képes légy a különböző megbízásfajtákat használni. Számos megbízásfajta létezik a piacokon, mi sorra vesszük a legfontosabbakat.

Ez is érdekelhet
BJASZ20180925025